Navigci
Fõoldal
Kategóriák
2014 Összes
2013 Összes
2012 Összes
2011 Összes
2010 Összes
Linkcsere Új blog ajánlásaLinkcsere
RSS
Ültessünk pizzafát!
sponsored links
Nem tudom már, hogy vettem rá Bencét a mosogatásra, csak arra emlékszem, hogy 10 éves lehetett, és nagyon elszánt. Elmagyaráztam neki hogy kell, a lényeg az, hogy minél mocskosabb valami, annál késõbb kerül sorra. Be is tartotta, a mosogatás végén megjelent egy olyan edénnyel, amitõl még a hideg is kirázott, és bejelentette, hogy szerinte ez lesz a fõellenség mára.
Az én fõellenségem a kelt tészta volt. Gondoltam, hogy aki meg tudja csinálni, az egy guru, egy parafenomén. Akkor még az az ember voltam, aki sikítva vágja a kukába a selejtes étel. Két hónappal ezelõtt rosszul mértem fel az anyagi helyzetemet, és azt hittem, hogy kénytelen leszek megtanulni pizzát sütni. És függõ lettem.
A kelt tészta lényege, hogy a tej, amibe az élesztõt rakjuk ne legyen forró, vagy hideg, legyen kézmeleg . Az élesztõnek kell még cukor, és nyugi. Az, hogy ki mennyi lisztel csinálja, rak bele tojást, zsiradékot, az szerintem receptfüggõ. Én szoktam tojást és vajat is. A siker érdekében ezeket sem a hûtõbõl rakom bele. Ja, és a só. Mindenbe kell só! Az, hogy meleg helyre rakjuk kelni, azt jelenti nálam, hogy a radiátorra, fémtálban, bebugyolálva egy tiszta konyharuhába. Amikor elhatároztam, hogy ilyet soha többé nem csinálok (általában a többi elhatározásom is hasonlóan stabil ), akkor a tészta nem kelt meg, mert a forró tejbe morzsoltam az élesztõt, a tojás hideg volt, betonkemény volt az egész a sok rétesliszttõl, és kihagytam a sót. Elõször nagyon bizakodó voltam, a tetejét megkarcoltam késsel, hogy biztosan észrevegyem, ha megkelt. Nem kelt meg, pedig vártam vele összesen 4 és fél órát. Nem mondom meg, hogy mit csináltam vele.
De már minden nagyon jó, mert lehet, hogy a világ lakosságát kéthetente megtizedeli valami, de az én konyhámban mindig süt a nap, nincs ott több visítva rombolás "ismeretlen tettes által". Tart ez egészen addig, amíg rá nem jövök, hogy melyik étel a valódi fõellenségem. Addig is:
A csokis töltelék kakaó, cukor, rum , kevés víz, és egy kis keményítõ keveréke. Rum. Hmm rum. Nem mondom, hogy büszke vagyok, mert ezt biztosan mindenki így készíti, de ez nem változtat azon, hogy kicsit finom lett!
Mit is mondhatnék ebben a témában: Akinek van egy felesleges élete ilyen dolgok gyártására, annak a környezete meg fogja hálálni a nagymamis közremûködését.
Az én fõellenségem a kelt tészta volt. Gondoltam, hogy aki meg tudja csinálni, az egy guru, egy parafenomén. Akkor még az az ember voltam, aki sikítva vágja a kukába a selejtes étel. Két hónappal ezelõtt rosszul mértem fel az anyagi helyzetemet, és azt hittem, hogy kénytelen leszek megtanulni pizzát sütni. És függõ lettem.
A kelt tészta lényege, hogy a tej, amibe az élesztõt rakjuk ne legyen forró, vagy hideg, legyen kézmeleg . Az élesztõnek kell még cukor, és nyugi. Az, hogy ki mennyi lisztel csinálja, rak bele tojást, zsiradékot, az szerintem receptfüggõ. Én szoktam tojást és vajat is. A siker érdekében ezeket sem a hûtõbõl rakom bele. Ja, és a só. Mindenbe kell só! Az, hogy meleg helyre rakjuk kelni, azt jelenti nálam, hogy a radiátorra, fémtálban, bebugyolálva egy tiszta konyharuhába. Amikor elhatároztam, hogy ilyet soha többé nem csinálok (általában a többi elhatározásom is hasonlóan stabil ), akkor a tészta nem kelt meg, mert a forró tejbe morzsoltam az élesztõt, a tojás hideg volt, betonkemény volt az egész a sok rétesliszttõl, és kihagytam a sót. Elõször nagyon bizakodó voltam, a tetejét megkarcoltam késsel, hogy biztosan észrevegyem, ha megkelt. Nem kelt meg, pedig vártam vele összesen 4 és fél órát. Nem mondom meg, hogy mit csináltam vele.
De már minden nagyon jó, mert lehet, hogy a világ lakosságát kéthetente megtizedeli valami, de az én konyhámban mindig süt a nap, nincs ott több visítva rombolás "ismeretlen tettes által". Tart ez egészen addig, amíg rá nem jövök, hogy melyik étel a valódi fõellenségem. Addig is:
Pizzás csiga
Nagyon egyszerû! Mondom most lesajnálóan, mint ahogy nekem szokták mondani más háziasszonyok régebben. Remek érzés.
Kelt tészta, mindeni tudja, hogyan kell. A szósz pedig szintén egyszerû, nagyon: Csak dinsztelek lilahagymát, hozzáadom a fokhagymát, majd a hámozott, felkockázott paradicsomot. És váratlanul szósz lesz belõle. Aztán fûszernõvények, frissek, mert nekem az is van, mert akkora "pro" vagyok. Ahogy anya mondja: Rottyan egyet, kész!
A tésztát téglalap formájúra nyújtom, beleteszem a szószt, reszelek rá sajtot, feltekerem, és szeletekre vágom. A közepénél fogva érdemes szerintem meghúzni egy kicsit az egészet, hogy ott is egy kicsit megpirulhasson. Az alján pedig rendszerint összetapasztom a holmit, hogy ne káromkodjak miközben sül, mert akkor mindenki félreismer majd, pedig illedelmes vagyok, és törékeny a lelkem!
Ugye milyen egyszerû? És mi érte az a három és fél óra...
Édes Mindenfélék
Minden kell bele, ami eddig is, plussz cukor. Ez megint függ a recepttõl. Ha van benne valamilyen töltelék akkor sok esetben felesleges tovább édesíteni. Na nincs, akkor természetesen elfér, fahéjjal, csokival, vaníliaaromával illatos és finom. Cukor helyett méz is mehet bele ( az élesztõhöz akkor is kell ), de figyeljünk arra hogy ne áztassuk el az egészet, a tésztának el kell válnia az edény falától.
Nekem a rikottás és a csokis változat jött le. A rikottát úgy dolgoztam fel, mint a túrót szokás, bár nem tettem bele kaprot, és lime- mal szerettem volna helyettesíteni az citromnak héjját, de az is megteszi.
És egy dobócsillag. Huss!!!
A csokis töltelék kakaó, cukor, rum , kevés víz, és egy kis keményítõ keveréke. Rum. Hmm rum. Nem mondom, hogy büszke vagyok, mert ezt biztosan mindenki így készíti, de ez nem változtat azon, hogy kicsit finom lett!
Mit is mondhatnék ebben a témában: Akinek van egy felesleges élete ilyen dolgok gyártására, annak a környezete meg fogja hálálni a nagymamis közremûködését.