Navigci
Fõoldal
Kategóriák
2014 Összes
2013 Összes
2012 Összes
2011 Összes
2010 Összes
Linkcsere Új blog ajánlásaLinkcsere
RSS
Marx kísértetei
sponsored links
Korábban kell felkelned ahhoz, hogy engem egy csokinak pusztán a formájával megnevettess ? gondoltam én, mikor Zsófi biztosra vette, hogy röhögni fogok. És hát pedig lõn.
Merthogy nem mást öntöttek csokiba Berlinben, mint Karl Marxot. Éppen olyan, mint a képeken, azt meg kell hagyni: a szakáll, a bajusz, a frizura, a (kapitalizmust) olyan szúrósan nézõ szempár... csodálatosak a kis részletek, a hajszálak, és mivel a szája félig nyitva, tényleg majdhogynem megszólal. Egy darabig bírtam, aztán bele kellett harapnom Marx vállába (nem, eddig sosem fantáziáltam ilyesmirõl). Nos, Marx, mint csokidombormû (vagyis inkább csokiplakett) kifejezetten édes tejcsokiból van, ha rajtam múlna, azt mondanám, ugyanolyan tejcsokiból, mint a sima Bocis tejcsokitábla.
Aztán Zsófi elõhúzta a táskájából Otto von Bismarckot ? fehércsokiból. A sisakján ott a sas, a mellkasán az érdemrendjei, de a bal fülét aztán leharapta Zsófi. (Egyébként Bismarck jóval magasabb, mint Marx, nem tudom, hogy vajon ez igazából is így volt-e.)
És bizony mindez egy kis német cukrászatból való (Meysenburg delicious souvenirs Berlin), ami nincs messze a brandenburgi kaputól, s ezért aztán a tulajok szuveníreket találtak ki, amiket a turisták meg(v)ehetnek.
És akkor eltûnõdtem.
Van Rákóczi túrósunk. Meg Esterházy tortánk. Sõt, Kossuth kiflink. Mátyásból már csak madarunk, mert étel nem jut eszembe, amit a királyról neveztek volna el. Ha a XIX. század nagyjaira gondolok, ahogy a berlini cukrászok, akkor kit öntenék csokiba? És vajon tejcsokiba Széchenyit és fehércsokiba Deák Ferencet vagy fordítva? (A huszadik századi politikai életre már nem, a huszonegyedikre meg már egyáltalán nem merek gondolni sem.)
És Ön, kedves Olvasó, kit és milyen csokiba öntene?
A legkreatívabbnak szívesen felajánlanám a csokiállamférfi és/vagy a csokifilozófus fejét, csakhogy pár nappal késõbb megint kedvem támadt Marxot enni és kiderült, hogy addigra lejárt a csoki szavatossága. Ez azért is furcsa, mert a neten talált infók szerint márciusban nyitották a berlini üzletet... Lehet, hogy ezek a figurák ennyire romlandók?
Megjegyzem: e poszt címét Jacques Derrida egyik könyvének magyar változatától kölcsönöztem, ne gondoljon senki semmi médiatörvénybe ütközõre. Bár éppen ma még lehetne.
