Navigci
Fõoldal
Kategóriák
2014 Összes
2013 Összes
2012 Összes
2011 Összes
2010 Összes
Linkcsere Új blog ajánlásaLinkcsere
RSS
VKF X/a: Londoni
sponsored links
A tizedik VKF történelmi esemény, s történelmi eseményen részt venni jó. Így a kétfejû blog egyik feleként szeretnék beszámolni arról, hogy kitõl/mitõl is szerettem meg a fõzést. Remélem, a blogtársamnak is jut egyszer ideje és ereje arra, hogy megírja az õ történetét...
Hosszan és sokáig építkeztek a szüleim, így nyaranta ki voltunk csapva a hugommal a nagyszülõkhöz. Ott lakott a család apai ágának nagy része, így voltak nagy közös csirkevágások, baracklekvár fõzések, nagy családi ebédek. Talán innen jöhetett a sütés iránti érdeklõdés. Sütni ugyanis mindig is szerettem, annak ellenére, hogy nem vagyok igazán édesszájú. A sütést gyerekként sokkal inkább alkotásnak és valami különlegességnek éltem meg, míg a fõzés mindennapi rutinnak és ? némileg ? kötelességnek tûnt. Így a nagymamánál/nagynéninél begyûjtött családi recepteket viszonylag hamar elkezdtem ?utángyártani? otthon.
Nem is tudtam igazán fõzni, az a néhány technika óra, amikor az osztály fõzött, nem hagyott mély nyomokat bennem. Édesanyámnak pedig az volt az elve, hogy a legfontosabb a tanulás, abba kell idõt fektetni, a konyhába meg késõbb is beletanulhatok. Nem is voltunk nagyon befogva a házimunkába. (Õszintén szólva, a helyzet jelenlegi állását tekintve, igaza volt... )
Így történt, hogy amikor 18 évesen hosszabb idõt töltöttem Németországban, akkor sem konyítottam igazán sokat a konyhához. Szívesen sütöttem, voltak tuti melegszendvics receptjeim, de a rántásról már csak annyi fogalmam volt, hogy gyorsan kell keverni, mert különben odaég...
Aztán egy árnyas este megismerkedtem egy szimpatikus német fiatalemberrel... ;-) Amikor kiderült rólam, hogy magyar vagyok, neki rögtön felcsillant a szeme. Középiskolásként osztálykirándultak Magyarországon, és olyan jó bográcsos gulyást evett... nem tudnék-e én is fõzni... a kérésre nem lehetett nemet mondani... :-) Mivel kollégista volt, ezért adott volt a hely, a társaság, az eszközök... csak a szakács hiányzott. Én viszont berezeltem a feladattól: itten nekem gulyást kell fõznöm napokon belül, pedig eddig még egy tojásrántottat sem tudtam elkészíteni!!!
Szerencsére német ismerõseimnek, akiknél laktam, volt egy régi magyar szakácskönyve, sõt biztos, ami biztos alapon, gyakorlásképpen náluk is fõztünk gulyástlevest... :-). Aztán eljött a nagy nap, és minden pompásan sikerült. El volt mindenki ragadtattva a kollégiumban a fõzõtudományomtól. Huhh, na akkor elhatároztam, hogy megtanulok fõzni.
Egyetemistaként készétel és vasárnapi ebéd helyett csak egy szakácskönyvet vittem el otthonról., s Horváth Ilona fogta a kezem ill. a fakanalam az elsõ próbálkozásokkor. Eleinte azt fõztem, ahol kinyílt a könyv, késõbb az egyetemi kollégiumi barátikörbõl fõzõkör is alakult, s azon vettem észre magam, hogy ez jó.
Amikor néhány évvel késõbb, Erasmusos diákként újra Németországban jártam, ismét találkoztam az egykori szimpatikus német fiatalemberrel. :-) Naná megint gulyást fõztem... s a fiatalember döbbenten figyelte, hogy egészen másként csinálom, mint 4 évvel azelõtt. ?Khmm? ? mondtam ? ?idõközben csiszoltam a technikámon?. :-)
Hát így történt. Most pedig álljon itt az a családi sütirecept, amit elsõk között megtanultam sütni.
A londonit mifelénk mindig darált dióval készítik, az én ötletem volt, hogy mákkal is kipróbáljam. Viszont Wuppertalban nem tudom, hol lehet darált dióhoz illetve frissen darált mákhoz hozzájutni, viszont mandulát és mogyorót mindenütt kapni, így most mandulásan készítettem.
Hozzávalók 1 nagy tepsihez:
40 dkg liszt
1 cs sütõpor
30 dkg vaj/margarin
30 dkg cukor
6 tojás
20 dkg darált mandula (de lehet helyette dió (eredeti verzió szerint) mák, mogyoró)
2 cs vaníliáscukor
citromhéj
lekvár (eredendõen baracklekvár ? nekem most csak eper volt otthon)
A lisztet összekeverjük a sütõporral, 10 dkg cukorral, a tojások sárgájával és a vajjal. az így készült tésztát kivajazott ? kilisztezett tepsire tesszük, és 160 fokra elõmelegített sütõben (légkeveréses) elõsütjük. Nem szabad elfelejteni egy villával sûrûn megszurkálni, hogy ne hólyagosodjon fel a tészta.
Az elõsütés alatt elkészül a teteje: a tojásfehérjéket felverjük és hozzáadjuk a maradék cukrot, vaníliáscukrot, a darált mandulát, citromhéjat.
Ha félig megsült az alja, akkor kivesszük, megkenjük lekvárral, majd ráöntjük a tojásfehérjés masszát és visszatesszük a sütõbe.
Akkor van kész, ha a teteje szépen megbarnult.
Nekem így nézett ki a tepsiben, amit a legutóbbi alkalommal a helyi magyar-találkozóra vittem:
