Trambulin csúcsán a szocialista piacgazdaság

2007-02-28

sponsored links

Garamvári Vencel, Az Év Bortermelõje

Illusztris társaságban lenni jó dolog. Annak marketingértéke van, és persze sok mindent jelent, de legfõképpen pénzt: közvetve és közvetlenül. A sznoboknak mégiscsak más érzés az év pincészetébõl az év borászának a borait kortyolgatni. A hazai borászszakma nagy bilijében biztosan kavar néminemû vihart egy-egy választás, van tülekedés az excrementum körül. Elsõsorban nyilván nem a borászok tülekednek ? annál inkább a mögöttük álló befektetõ. Az ilyen versenynek az a jellegzetessége, hogy egy valaki nyer, a legutóbbi választáson Garamvári Vencel, a többi jelölt meg ? Frittmann János, Légli Ottó, dr. Lõrincz György és Szõllõsi Mihály ? sírhat. (Bár mint Székely Évától tudjuk, sírni csak a gyõztesnek szabad.). A lemaradtak mindenféle egyéb rangos és kevésbé rangos díjakkal vigasztalódhatnak. Sõt például a kiváló Frittmann János a többszöri jelöltségébõl próbál némi marketingerõt meríteni. (A megvesztegethetetlen, szigorú döntnökök meg gondolhatják magukban: egy soltvadkerti borásznak legyen elég ennyi.)

Garamvári Vencel duplán ünnepelhetett: egyszer mint az év pincészetének a tulajdonosa, aztán még egyszer mint az év borásza. Tehát egy évig biztosan lesz mivel marketingolnia bõszen; lehet szép kis papírdíszt aggatni a palackok nyakára: Készítette Az Év Borásza 2006. (Ebben annak idején a Hilltop verhetetlen volt, de aztán feljött mellé a Szent Gaál is, amikor úgy akart eladni egy bort, hogy ráírta egy ilyen helyes kis slejfnire: a Szent Gaál Pincészet ennyi meg annyi aranyat nyert Bordeaux-ban, mintha annak valami köze lenne az adott palack ? Bordeaux-t meg nem járt ? bor minõségéhez, miközben mindannyian tudjuk, hogy..., meg, sõt...)

Most hagyjunk figyelmen kívül, hogyan is lehet egyszerre elnyerni a hazai borszakma két legtekintélyesebbnek minõsülõ elismerését, és foglalkozzunk a patinásabb címmel és annak újdonsült tulajdonosával, Az Év Bortermelõjével, Garamvári Vencellel. Én, naiv lélek, arra gondolnék, hogy az lesz (lehet) az év borásza, aki alkot valami emlékezetesen, mondjuk egy Cuvée Carissimae-t, egy Solust, egy Kopárt, Bock Cuvée-t egy Szepsy 6 puttonyost; valamit, ami sokunknak ? termelõknek és fogyasztóknak ? iránymutató, viking napkõ a fölhõs magyar ég alatt, ami mint tudjuk borús vagy még borúsabb, és köd és hó és halál. (Bár ez utóbbi állításnak ellentmondani látszik a Árvay János ? Az Év Bortermelõje 2003 ? tapasztalati alapokon nyugvó tétele: depressziós borász márpedig nincs.)

De vissza Maestro Vencelhez, aki amúgy szakmailag felkészült borász, pezsgõgyáros és mûugró, meg persze nincs híján önbizalomnak sem, aminek egyre többször adja tanúbizonyságát. Garamvári úr igazi szaki: ha megkérdezik, minden borának tudja puska nélkül, fejbõl az összes fontos jellemzõjét, azt, hogy mikor szüretelték, akkor milyen állapotban volt a szõlõ, mik voltak az erényei, milyen problémákat kellett megoldani a feldolgozás és az erjesztés során, mikor palackozták az egyes tételeket. Impozánsan felkészült önmagából, illetve valószínûleg egyszerûen ennyire benne van a napi munkában: hiába no, régi bölcsesség: a gazda szeme a jószágot hizlalja, a szõlõt meg érleli.

Szakmai múltja is impozáns. Végigjárta a ranglétrát az elmúlt majd? ötven évben: budafoki Soós István Technikum, Kertészeti Egyetem (szõlész-borász), Külkereskedelmi Fõiskola? Megtanult mindent, ami a szakmájában fontos, és lehúzott sok-sok évet a Törleynél. Majd amikor a Törleyt megvásárolta a Henkell und Söhnlein, az üzletet ellenzõ Garamvári a kapun kívül találta magát, és onnantól, pontosan 1990-tõl építgethette magáncégeit: a Vinárium borkereskedõ céget és a Szent Donatus Pincészetet (70 ha Balatonlelle környékén, legjobb területük a Sínai-hegy), majd 1996-tól Budafokon, a volt Palugyai?pincében a Chateau Vincent pezsgõüzemet, ahol elsõrangú pezsgõket készítenek.

Bár soha nem voltam elragadtatva a St. Donatus boraitól, ezért ha tehettem, kerültem, a sznobéria engem is magával ragadott: csak lehet valami egy Év Bortermelõjének a palackjaiban. Önfeláldozóan vetettem tehát magamat a Garamvári Szelekcióra (így!, csak jobban hangzik, mint a ?válogatás?; mégsem Selection, de majdnem, meg magyar is). Ez a sorozat képviseli a pincészet csúcsát. (Alatta pedig a Kócsagos Szelekció, melynek címkéin címerállatként tûnik fel a Balaton jellegzetes madara; és kétségtelenül erénye a sornak, hogy a borok a szõlõ nevû növény termésébõl készülnek.) A Garamvári Szelekció palackok címkéje egységes, a hátcímke még ötletes is, és korrekt információkat ad a palack tartalmáról magyarul és angolul.

Sauvignon Blanc 2006
Szép halványsárga színe, fajtajelleges, csalános, bodzás illata várakozást kelt. Íze azonban túlságosan sima, egyértelmû (egyivású), hiányzik belõle a határozott gerinc, az irány, a közepe üres. Korrekt, de egyéniség nélküli, ipari bor, 13-as talán alkoholja kicsit sok ehhez a testhez.

Irsai Olivér 2006
Löszös, homokos talajon termelt szõlõbõl készült bor. Jellegzetes, intenzív, némileg édeskés illatú, íze azonban nagyon egysíkú. Savai szinte egyáltalán nincsenek ? ez valószínûleg évjárati hatás is. Állítólag mindössze 17-es cukorfokkal szüretelték a szõlõt ? kényszerbõl, mert a savai már akkor szinte teljesen kiégtek. A lehetõségekhez képest korrekt ital. De hogy kerül bele egy válogatásba?

Chardonnay 2006
80 mázsás terhelésû (mintegy 1,5-2 kg tõkénként), Guyot mûvelésû ültetvényrõl 19-20-as mustfokkal szüretelt szõlõbõl készült, reduktív technológiával. Állítólag a javát külön kezelik, barrique-ban érlelik egy évig. Ez jellegtelen, ahhoz képest szintén alkoholban gazdag (13%) ital. A feldolgozás ebben az esetben is korrekt, ám a végeredmény alig közepes.

Cabernet Sauvignon ? Merlot Rosé 2006
Elõszürettel a termés mintegy harmadát szedték le a roséhoz. Kb. 6-8 órát áll héjon, majd préselik ? a törköly meg megy a vörösbort erõsíteni. Hagymahéj színû, némileg konfúz illatvilágú, illatában és ízében egyaránt dominál a gyümölcsösség, melynek hátterében az ásványosság is fellelhetõ. Jól iható rosé, igazán kellemes, üdítõ bor, de az én ízlésemnek talán kicsit lágy, egy rosétól karakteresebb, üdébb savakat ? és nem szénsavat(!) ? várnék.

Merlot 2005
Közeledünk a komolyabb produktumokhoz. Mély, sûrû, majdnem lilás szín, aszalt gyümölcsös, szilvás, meggyes illat. Íze bársonyos, de mintha ebbõl is hiányozna valami határozottság, ízében is dominálnak az aszalt gyümölcsök, de ennek sincs egyénisége. Egyszerû, jól kezelt, de nem izgalmas. Az egy év, amit az ászokhordóban töltött, nem sokat tett hozzá. Arcnélküli Merlot.

Cabernet Sauvignon-Merlot Cuvée 2003
A szellemes fantázianév egy 60-40%-os keverési arányú cuvée-t takar, a CS 14 hónapig kis fahordókban, a Merlot nagy ászokhordókban érlelõdött, és utána házasították a két fajtát. Színe mély, majdnem fekete. Elsõ szaglásra fülledt, büdös illatú, késõbb a kellemetlen bûz eltûnik a pohárból, és a helyét aszalt gyümölcsök, vajasság, némi pörkölt kávé és föld illatának keveréke foglalja el. Cserzõanyagai visszafogottak, de megfelelõ mennyiség van belõlük. Kellemes, de semmi megrázó.

Sínai Cabernet Sauvignon 2003
A Garamvári Szelekciótól eltérõ címkedizájn ? a címkén klasszicizáló Dionüszosz-fej ? jelzi: különleges bor lötyög a palackban. Ez a csúcs, a pincészet legjobb területéirõl származó bor. A Sínai-hegyen 9 ha ültetvénye van a St. Donatusnak, ebbõl 7 ha CS. A köves, kötött talaj kiváló a kékszõlõnek. Maga az ültetvény mindössze 10 éves. A Sínai CS-t nemcsak a palack dizájnja különbözteti meg az eddigi boroktól: a nagyon sötét, lilás-feketés árnyalatú bor méltóságteljesen köröz a pohárban. Illatában kezdetben az ásványosság nyomul, késõbb megjelennek az eredi gyümölcsök, szeder, áfonya, mellettük némi paprika. Az ízben még erõsebb az aszalt gyümölcsök íze, leginkább a nagymama vadszederbõl fõzött sûrû lekvárjára emlékeztet. Az egész sor legjobb bora, de még saját régiójában sem rúgna labdába egy csúcsbor, például egy Konyári Loliense mellett.

A hét bor után marad a kérdés: hol van a borokból az év borásza? A borokban hiába is keresnénk. Ellenben megtaláljuk máshol, Például abban a interjúban, amelyben Az Év Bortermelõje nyilatkozik az egyik vesztesrõl: ?Lõrincz Györgyöt még nem tartom nagy névnek, még nagyon a fenekén van a tojáshéj. Nekünk van 70 hektárunk, saját kézben, saját kezelésben. Szerintem Lõrincz Györgynek 10 hektárja sincs még. Nekünk van két üzemünk, az egyikben feldolgozunk körülbelül 7000 mázsa szõlõt, és csinálunk 5-600 ezer palack bort, a másikban pedig 100 ezer palack pezsgõt, Lõrincznek az összteljesítménye sem haladja meg a 30 ezer palackot. Ha minden egyes üveg kitûnõ lenne ? ami ugye lehetetlen, még akkor is, ha a szõlõt szemenként dolgozná fel ?, akkor sincsen velünk egy súlycsoportban. Arról nem beszélve, hogy míg a mi üzemünk százszázalékos családi tulajdonban van, neki talán 25-30 százalékos részesedése lehet abban az üzemben, ahol dolgozik. A díj elnyerésének pedig vannak feltételei: köztük, hogy saját tulajdonosnak saját szõlõbõl kell elõállítania. Mindemellett nagyon becsülöm õt, de a szakmai múltja egyelõre még rövid. Én ezt a díjat a 10 éves pályafutásomért kaptam, gondolom. Úgy vélem, hogy Lõrincz szépen fejlõdik, de még pöttömke. Persze ígéretes tehetség, szereti a szakmáját. Az, hogy Lõrincz György elõtt nyertem, nem okoz nagyobb megrázkódtatást, ez nem olyan helyzet, mintha mondjuk Bárdos Béni lett volna a másik partner. Akkor azt mondanám, hogy szoros volt a verseny. Õ egy olyan ellenfél, akitõl nem szégyen vereséget elszenvedni, Lõrincz Györgytõl nem szerettem volna kikapni. De biztos vagyok benne, hogy egyszer õ is lesz Év Bortermelõje, csak még érnie kell.? (hirextra.hu) Ebben minden benne van: a mennyiség átcsapása minõségbe; meg Sümegi József borgyára; meg Zsíros Géza békési kiskirálysága. Ez a nyolcvanas évek. A középszer diadalt ül. A részletek lényegtelenek.


Folytats a blogon ... borboy.freeblog.hu/archives/2007/02/2...

sponsored links

Keres?s