Navigci
Fõoldal
Kategóriák
2014 Összes
2013 Összes
2012 Összes
2011 Összes
2010 Összes
Linkcsere Új blog ajánlásaLinkcsere
RSS
Szpanakopita - van képünk hozzá
sponsored links
Apám fényképész. A digitális technikára való átállás idején, miszerint pár éve, amikor is beszerezte a szakmája idõszerû mûveléséhez szükséges profi gépét - azóta abba belerakott uszkve 200.000 expozíciót, noha a váznak hivatalosan kb. feleannyit illenék bírnia - szóval akkoriban, ismerkedve a dologgal (jegyezzük meg, ha már itt tartunk: 12 megapixel az egyszerûen nagyon sok; jóval több, mint amire halandónak valaha szüksége lehet, 12 megapixel az majdnem olyan, mint az oroszok, akik tudvalevõleg annyian vannak, mint), mennyiség és minõség terén is tobzódott, egy este sokszázszor nyomta le a gombot, élvezte, hogy nem kell bele film, a képeket nézve pedig elégedetten állapította meg, hogy ez igazibb, mint az igazi.
Addig meg voltam gyõzõdve arról, hogy az életünk high def, meg háromdé, pedig lófarát, Pepin bácsival szólva.
Én akkoriban jöttem haza Görögországból (igen, megint errõl van szó, mély nyomot bír hagyni az az ember ízlelõ[találó!]bimbóiban), és a tapasztalatok odahaza egymás után öltöttek anyagi formát - egy rémisztõen rossz citromos bárány (errõl lesz majd poszt, azóta csináltam már jót is), kiváló szuvlakik (rablóhús), és minden gyorskaják legjobbika, a
???????????,
vagyis - nagyjából - spenótos rétes, vagy pite, de hülyeség lefordítani, szpanakopita és kész. Visszaesõ és javíthatatlan húsevõ családomat nem sikerült meggyõznöm, de apám csinált pár képet, és egyet ezek közül megtaláltam ma a munkahelyi gépemen.
Szebb, mint az igazi. Pedig csúnya azért az sem volt.
Magyarul most kabátot kerítek a gombhoz, posztot írok egy képhez. És még csak meg sem sütöm. Ide lõjetek!
A szpanakopita egyik jó tulajdonsága, hogy ezerféle variációban tud nagyon jó lenni. A variációk a következõk mentén igazíthatók:
- durvítjuk-e valami sajttal (ilyenkor rögvest szpanakotiropitává változik);
- mennyire hõkezeljük a spenótot, mielõtt a tésztába kerül;
- milyen formában csomagoljuk, mondjuk darabonként, vagy egy tepsinyit egyben (ez eléggé autentik, ha kerek, tortaként szelve marha jól néz ki);
- vajat vagy olívaolajat bele? nem kérdés, hogy a helyes szó az és, és nem a vagy;
- milyen fûszert használunk (szerecsendió, kapor, oregánó?)... stb.
Ezek közül most azt írom le, ami a képhez illik. Sajtos verzió, háromszög alakra hajtogatott batyuk.
Kell hozzá:
egy csomag réteslap, de jobb egy csomag fillótészta, némileg vastagabb, jobban bírja a hajtogatást (irány a legközelebbi keleti csemegeüzlet, igen). Egy zacskó spentót, ahogy a piacon árulják, utóbb jól megmosva (egyébként nagyon jó mirelitbõl is, ha nincs más megoldás), 10 deka feta, vagy nagyjából akármilyen, nem mozzarella és nem parmezán jellegû sajt, vagy akár túró, orda, gomolya, ricotta, továbbá két gerezd fokhagyma, egy nagy fej hagyma (vagy mennyiségben megfelelõ zöldhagyma, azzal csak az igazán jó), a tésztát kenni vaj és olívaolaj, egy tojás, hogy fényes legyen, fûszer: kapor, szerecsendió. Ha nincs kapor, oregánó. Petrezselyemzöld sok. Só, bors.
A hagymát apróra vágva olívaolajon megfonnyasztjuk, a fokhagymát csakúgy, a spenótot rátesszük (esetleg leforrázhatjuk elõtte, de ez nagyjából fölösleges, sõt, inkább káros), kissé összeforgatjuk, fûszerezzük, a végén felütjük, összekeverjük a választott tejtermékünkkel, ezzel kész a töltelék.
Fogjuk a tésztát, széthajtjuk. Jó eséllyel 12-13 centi széles csíkokra szakad magától, mert úgy volt összehajtogatva a zacskóban; ez nekünk jó. Egymásra teszünk 4-5 ilyet, olvasztott vaj és olívaolaj keverékével elválasztva õket. A magunk felé esõ végén felhalmozunk némi sajtos spenótot, majd olyanformán hajtogatjuk, hogy a végeredmény egy egyenlõ szárú derékszögû háromszögre hajazzon. Így minden élre több réteg tészta kerül, nem fog szétfolyni a cucc. Ez az emlegetett képen jól látszik. Megkenjük felvert tojással, aranybarnára, ropogósra sütjük, kész van semmi perc alatt.
Hát, ennyi az egész. A görögöknél minden második sarkon árulják, tocsog az olajban, és jó. Reméljük nem fog áldozatul esni a megszorításoknak. Vagy a tüntetéseknek.
Apám azóta is gátlástalanul tobzódik a mennyiségben csakúgy, mint a minõségben. Most például végzõs közép- és általános iskolás lánykákról csinál tablóképeket, vesztére, amíg csak lát. Az életünk meg azóta sem jön jobb felbontásban.
Ja, és az a bizonyos kép, igen. Szép, mi? Szerintem eléggé az.
