Fozesugyileg Mamma tamogatott ma, alma morzsa keszult, innen , nem lelkendezem tobbet, eleg annyit mondani, hogy hetek ota nem vettem reszt a heti nagytakaritasban (kifogasom a sok munka, tenyleg sosem vagyok otthon,  bar magam utan mindig rendet hagyok azert) es tobb reggel is mas cukrat tettem a kavemba (az idopontnak megfeleloen senki nem volt, akitol elozetesen kerdezhettem volna), es megis, megis, nepszerusegem toretlen, mert ha sutit sutok, abbol mindenki kap, ebbol a maibol is, es azt mondtak, hogy hihetetlen mennyire ugyes vagyok, amire en persze szerenyen bologatok, hogy alig hiszem el magam is. 

Annyit azert hozzatennek, hogy a crumble cukra felig nagyon sotetbarna cukor volt, amit noi hajszinben mar feketenek mondanak a ferfiak, de ez csak azert van, mert a ferfiak nyolc szint ismernek, es a barack az egy gyumolcs es nem egy szin. A sotetbarna cukortol ugy nezett ki, mintha mazsola lenne benne, pedig nem, nem, soha! Es a karamellszoszba is narancsolaj kerult, mert elfelejtettem narancsot venni, meg creme freche, mert tejszin sem volt, de rajottem, hogy a creme freche-sel kapcsolatos korabbi kifogasaim az elerhetoseg es az ar valtozasanak fuggvenyeben (van a helyi tescoban, es olcso) erosen csokkentek. De a karamellszoszt kulon, es nagyon, nagyon megdicsertek, tehat koszonom Mamma megegyszer,mert bar az en valtozatom egyszeri es megismetelhetetlen (nincs merlegem, valamennyi hozzavalo szemre kerult bele), azert valami hasonlot meg csinalok, sokszor.

Nem tudom erdekel-e valakit randevuim tovabbi sorsa? Hogy ne egessem magam az elutasito kommentek hadaval (nem, nem erdekel minket) ill. ami meg kinosabb, azok teljes hianyaval (nagy a szam, mi?), megosztom veletek Matt, Steven es Alan tortenetet, akar akarjatok, akar nem. Persze tovabbolvasni kicsit sem kotelezo, ugyse tudom kikerdezni. 

Elsonek Matt-tal talalkoztam. Matt ausztral, befektetesi bankar, a cityben, konzervativ, mondhatni begyepesedett befeteto cegnel, uncsi, uncsi, de ennek koszonhetoen meg letezik a ceg, sot neki is van allasa. Azt hiszem ennyi amit errol a randevurol nem gasztrougyileg elmondhatok. Szemelyisege nem ragadott meg, viszont ismer egy igennagyon jo kinai ettermet a China Townban, pekingi kacsat ettunk, nem az igazit, marmint mi ettuk a husat is, de amugy ez ellen nekem nemigen van kifogasom, paraszti verem tiltakozna amugy, ha kidobnank azt a rengeteg jofele kacsahust, mert jo a ropogos bor, de a hus sem kutya. Az etteremrol csak annyit, hogy a helyi kinaiak, es a Londonba latogato kinai turistak is ezt keresik fel, harmincot perc alatt megetettek minket, megkaptuk a szamlat es mar lephettunk is, mert sorok vannak a hely elott. Four Season. Ja, es nem draga. Oszefoglalva, ez egy igen nagyon jo randevu volt, az etterem nevet kozkincse is tettem, nem volt elpazarolt harom ora, semmikeppen. (meg akkor sem, ha Matt-tal azota a kozos temak hianyaban nem beszeltem)

Kovetkezo heten Steven, aki felig olasz, apukaja egy olasz pek koran meghalt, o vette at az uzletet, evekig sutotte a jofele olasz kenyereket, pizzakat egy kis olasz hegyi faluban (350 lakos), elmondta mi a jo olasz pizza titka (nem mondom meg, mert ugyis a kemence, meg hogy nem edenyben kell sutni, hanem a kovon), meg megbeszeltuk hogy a Quattro Formaggi nem az igazi gorgonzola nelkul, de ezek a finnyas angolok nem birjak a szagat, nem lehet eladni, mert ha valaki megrendeli, akkor az egesz etterem fintorog. Es nevetgeltunk sokat, meg vicces volt, de ha nem, hat nem. A szikra. Az hianyzott. Baratnak igen. De remek etteremben voltunk, olaszban, nahat, nahat, es jol ereztem magam. Koszonom Steven. 

Alan: ma este. Semmifele gasztro vonatkozasa nincs, annyit tanultam, hogy a szaraz kapuccsino, aminek sok a habja, a nedves meg amikor csak egy centi uszik a tetejen. Beszeltunk persze fozesrol is, (velem mirol lehetne meg beszelni?). Azert elmondanam, mert aki idaig eljutott, az meg is erdemli, hgoy ugye Roberto ota paranoias vagyok. Vakrandi, meg minden, es hat megerkeztem a megbeszelt idoben az Oxford Circusra, es hivom Alant, hogy merre lepjek az utcara. Mondta, hogy csak menjek fel a lepcson, mert o ott all telefonnal az egyik kijarat elott, es remelhetoleg meglatjuk egymast. Es akkor en elkezdtem kozeledni a kijarat fele, es lattam ott egy embert, aki telefonozott, nekem hattal es keresett valakit az utcan, es - vessetek meg, mert sekelyes vagyok - de szoval a vallamig ert, es indiai volt. Es en ott alltam mogotte egy fel meterre, es nem mertem megszolalni, mert akkor meghallja, hogy en vagyok, es mar gyartottam magamban a kifogast, hogy sajnos nem tudtam kilepni az utcara, es megmutatni magam, hogy hello itt vagyok, mert a lepcsotol a kijaratig vezeto ketto meteren jajajj, megbotlottam, eltortem a labam, nem tudtam tovabbmenni, es a mentosok is a mozgolepcson vittek le, mert sajnos bevandorlo vagyok, es a biztositasom csak a metroval valo korhazba szallitast fedezi. De szerencsere ekkor az alacsony indiai kinezetu ferfi letette a telefont, es kiderult, hogy nem o Alan, mert Alan mindekozben meg vonalban volt az en telefonomon. De meg is kaptam a buntetesem az elettol, mert a randevu vegen - jajj, milyen kinos, de annyira tipikus, ha rolam van szo - amikor tartottunk mar a metromegallo fele, na akkor beszorult a ciposarkam lepes kozben, es mint a filmeken, a lendulettol meg haladsz elore, de a labad fogva, es igy a - kituno reflexeimnek koszonhetoen - csak a csuklomra estem, es nem hasra, meg csak nem is terdre, hanem fekvotamaszba (bicepszben jo vagyok), de higgyetek el, midnenkeppen ROPPANT nevetseges volt. 

Es faj is a csuklom azota is. 

Folytatás a blogon ... triticumaestivum.freeblog.hu/archives...