Navigci
Fõoldal
Kategóriák
2014 Összes
2013 Összes
2012 Összes
2011 Összes
2010 Összes
Linkcsere Új blog ajánlásaLinkcsere
RSS
Sajat fejlesztes
sponsored links
Itthon vagyok. Ez abban nyilvánul meg, hogy rengeteg idõt töltök különbözõ vendéglátóipari egységekben, és azokkal, akikkel amúgy skype-on szoktam, most személyesen csevegek. És ha valakik leülnek a szomszéd asztalhoz/boxba, akkor nem kell megörülni, hogy õk is magyarok, mert itt ez az alapállapot.
Kajaügyileg a következõ dillemmával kellet megbirkóznom: keresztlányom, másfél éves, és még nem evett az anyja elõtt csokoládét. Természetesen a háta megett már igen, errõl gondoskodott az apja, meg a tinédzser nõvére, de mégsem állíthatok be egy csokis tortával, mikor tudom, hogy a hallgatólagos megállapodás szerint olyant nem eszik. Tehát felhívtam a sógornõmet, hogy milyen ételek vannak a tiltólistán. Ezek: csokoládé, valamennyi olajosmag, méz, a bogyósgyümölcsök és a fûszerek. "Süssek lekváros tortát, a lekvárt azt nagyon szereti." Lekváros torta??! Nálunk még a palacsinta is csak diós-lekvárosan megy...
Elmondom hát mik a család kedvencei: csokoládé, valamennyi olajosmag, méz, a bogyósgyümölcsök (a sógornõm kifejezetten a málnára utazik) és hát a fûszeres torták. (najó, a fahéjas sütik) Amennyiben a két felsorolás között átfedést véltek felfedezni, akkor jelzem, igen, van némi átfedés.
És most jöjjenek még, amik semmiképpen nem jöhetnek szóba: mazsola (és így a malakoff torta), mert utálom; gesztenye (mert apukám utálja); túrótorta és cheescake (apukám utálja); minden olyan sütemény, ahol a tejtermék felismerhetõen jelen van (apukám); minden olyan sütemény, amiben bármilyen egészséges termék van (zabpehely és barátai) (apukám). Most így hirtelen ennyi jutott eszembe.
Az almatorta meg azért nem volt megoldás, mert mégiscsak ünnepi alkalom a hazajövetelem, amit még egy mégoly isteni alma-morzsa sem tud eléggé feldobni, különben is, az annyira egyszerû (haha), hogy a többiek biztosan megismételnék, nekem meg oda lenne a renomém. (mint a család egyetlen és igaz sütõ istennõje)
Igy aztán a következõt gondoltam ki:
Vettem datolyát, ledaráltam banáncsipsszel, (200g mindkettõ), aztán belemorzsoltam két evõkanál zsemlemorzsát, 5 deka vajat kikevertem 3 tojássárgájával, meg némi cukorral, ezt csak úgy szemre, meg belekevertem a datolyás morzsalékot, és elkezdtem hozzáadni a tojások felvert habját. Elõbb a háromét, aztán további ötöt, mire megtetszett az állaga. Némi Grand Marnier is ment bele, úgyis kisül az alkohol felkiáltással. 170 fokos légkeverésesen sütöttem.
Egy liter tejet megfõztem cukorral dulce de lechének, beletettem az öt tojássárgáját, gõz fölött fõztem, amíg meg nem untam. Kihûtöttem, belkevertem 250 g macarponét és felhabosítottam. Egy vaníliarúd magjai még. Rá a jól -na itt tortent az meg, hogy befejeztem ezt a bejegyzest, a kesoi idopont okan, aztan hirtelen eltelt egy het, visszajottem Londonba, meg az ekezeteim is eltuntek. De azert elmondom, hogy ez a krem valami isteni lett. Es a tortan allt egy napig, kevesnek tunik a krem, de edes elegge, es a ketto egyutt, szoval nem azert mert en, de igen jo. A datolyas alapnak semmifele datolya, vagy banan ize nincs, olyan mintha valamifele olajos maggal keszult volna, ami nem dio, nem mogyoro, es megis, megis. Hatarozottan megismetlendo.
Persze apukam nem evett belole.
Azert meg az otthoni benyomasaimat elmondanam: furcsa, hogy az emberek nem mennek at a piroson. Nem viccelek, tenyleg furcsa. Meg furcsa, hogy a zebranal nem allnak meg az autok. Es furcsa, hogy a Stexben tobb a dohanyos resz, mint a nemdohanyos, ami amugy is egy kicsike luk, ahol meg a levegotlenseg erzesetol fulladsz meg. Es furcsa, hogy a vaj nem sos. Es hogy hideg volt, tenyleg, nem csak ugy tessek-lassek, hanem hideg, harapnivalo levego. Es hogy az emberek feloltoztek rendesen, es nem log ki a kabatbol, vagy szoknyabol a fiatal lanyok egyetlen testresze sem csupaszon, mert a harapos levego harapja az o boruket is. Es furcsa, hogy a metron senkisem furcsa, mindenki 'normalis'. Es furcsa volt elsore balra nezni, mielott leleptem az utra, marmint azokra az utakra, ahol amugy nem jartam millioszor eletemben, es furcsa lett volna nem balra nezni. Es furcsa, bar persze nagyon jo, hogy mindez egy kicsit sem furcsa, mert otthon voltam, es otthonos volt, olyan megszokott, es furcsa, hogy en, aki imadok utazni, szoval nekem furcsa volt, hogy nem akartam elindulni, nem, egy kicsit sem.