Tortilla camino, mondtak spanyol utitarsaink egy ujabb este utan, amikor megint csak a szomszed barban sikerult vacsoraznunk, es a valasztek tortilla vagy bocadillos volt. Mert jo, jo a spanyol tortilla de patatas, imadnivalo, de ketszer egy nap, ket hetig? Es az alternativ etek, a bocadillos? Amikor ez az amugy remek spanyol szendvics ekepp alakul: sonkas, sajtos, vagy sonkas-sajtos, az sem tul valtozatos. Vitaminhianyom van ket het spanyol nyaralas utan, tiszta ciki. 

Keszultem am, hogy majd irok a spiritualis megtisztulasrol, de minekutana lemaradtunk a fustolos zarandok-miserol (a beerkezesunket megelozo napon volt, de akkor egy rakas japan turista hajlando volt leszurkolni a szukseges 300 euro adomanyt, es a papok beizzitottak a tomjent), megtisztulni csak ma, itthon, a furdoben tisztultam meg, mert vegre nem kellett papucsaban zuhnyoznom. A mise amugy szep volt, az apaca gyonyoruen dalolt, es volt spiritualis ize is, de mivel nem vagyok egy paulocoelho, nem tudok rola irni. Ez olyan maganugyfelenek tunik*.

Meg arrol sem tudok irni, hogy a zarandokut befejeztevel mas szinben latom a vilagot, mert ez tavaly ugyan igy volt, mert tavaly a zarandokut elso napjan elhagytam a szemuvegem, igy vegig napszemuvegben ballagtam (dioptrias napszemuveg, de mindenkeppen hulyen neztem ki este tizkor a szallas vecejeben, napszemuvegben, es keptelenseg MINDEN zarandoktarsadat tajekoztatni, hogy nem, nem vagy _teljesen_ idiota, es nem azert hordasz napszemcsit zuhanyzas kozben, mert igy akarod fokozni a spanyolnyaralas elmenyt, leginkabb, mert altalaban sem napsutes nem volt, de meleg sem, es sohasem zuhanyviz formajaban) de vissza az alapgodolathoz: amint befejeztem a zarandoklatom tavalyi reszet, maris uj megvilagosodas ert el, potszemuvegem formajaban. De iden mar nem biztam a dolgot a veletlenre, szemuvegem atombiztosan, elveszthetetlenul utazott velem. Tehat a vilag szine nem valtozott. Maradt a regi derus, boldog, ragyogo. Es konkret elmenykent: a felhok folott tenyleg mindig sut a nap, csak nem biztos hogy hajlandoak vagyunk ezert par szaz metert szintemelkedni mozgolepcso, lift nelkul, mondjuk gyalog. 

Persze akartam a fajdalomrol is irni, hogy napi 25-30 kilometer, tobbszoros terhelesben milyen fizikai szenvedest okoz a labadban, a valladban, az izuleteidben, de aztan talalkoztunk egy amerikai nenivel, akinek szegyenemre nem kerdeztem meg a nevet, de azt tudom, hogy a rengeteg labmutetje miatt mar cipot hordani nem tud, igy vegig papucsban santikalta vegig az utat, pontosan annyit, mint mi, csak mindig este nyolcra ert be a szallasra. De nem tudok a fajdalomrol, mert azon nevetgeltunk, hogy a feher zokni papucsban es esoben mennyire nem praktikus viselet a tehenlepenyes uton, es a neni egyszer sem emlitette, hogy faj. 

Meg akartam irni a kitartasrol, hogy iden haromszazat, tavaly meg negyszazat gyalogoltunk, aztan valahogy itt is kirepultek a gondolatok a fejembol, mert talalkoztam Kurt-tel, aki eppen Romabol jott, (haromezer kilometer), es zarandokutakkal gyujt penzt ukran gyerekkorhazaknak, es egyszer sem mondta, hogy o milyen hosiesen fantasztikus, gyalogol harom honapja, mindennap, hoviharban, napsutesben, mert erre nem volt idonk, hogy errol beszeljen, mert valami olyasmit beszelgettunk, hogy milyen szerencsesek vagyunk, hogy vannak kremeink, igy delutanonkent el tudjuk foglalni magunkat - labmasszirozassal.

Es akartam beszelni csodakrol, meg emelkedett hangulatrol, de csak azokra emlekszem, amikor a spanyol pincerkislany nem tudta elmagyarazni, hogy en is megertsem, milyen allatbol keszul majd az etel, amit rendelnek, akkor a szomszed asztalnal valaki atrofogott, es igy megrendeltem az egyik legfinomabb sertesbordat az ut soran. Es Henrik es baratja kesobb is sokat segitett, mert mondtak, hogy most ne induljunk, mert esni fog, mert Henrik baratjanak Henrik nevu testvere meteorologus Daniaban, es megirta sms-ben. Es igy nem aztunk el, pedig mi nagyon mentunk volna. Es nem voltak csodak, csak amikor sutemenyt ettunk volna Santiagoban, akkor jott Kurt, es mondta, hogy o tudja a titkos helyet, ahol az _igazi_ Santiago tortat megvehetjuk, es becsongettunk egy nagy haz kis udvaran a csengon, es egy apacatol, a kolostorban megvettuk az igazit, amit az apacak kis kezeikkel, amikkel egesz nap imadkoznak*, mar amikor nem tortat sutnek, azokkal a kezekkel kevertek nekunk. Es nem volt egy csepp csoda sem, csak aznap, amit kimondtunk, akartunk, az teljesedett. De csak azert, mert nem kivantunk nagyot, vagy sokat. 

Nem tudom, gondoltal-e mar ra, hogy elindulj. Ha szimplan hulyesegnek tartod, siman megertem. Egy se normalis aki ott van. En tudom, en ott voltam. Ne menj. De ha felmertult benned, hogy indulnal, irj, es atadom a titkos tudast (a varazsigek: fixomull strech es radio salil, de a szertartasokat el kell hozza mondani), es fontos, hogy SOHA  ne zuhanyozz reggel, mert annak vizholyag a vege. Es indulj.

En visszajottem. Befejeztem ezt a Caminot.

Nincs eredmeny.

Lathato nincs.

* nem, nem lettem katolikus/hivo/spiritualis/ezoterikus, es a horoszkopokban sem hiszek, tovabbra sem, bocsanat, ha felreerthetore sikerult. Az apacak kiskezeit pedig utitarsamtol ideztem. 

Folytatás a blogon ... triticumaestivum.freeblog.hu/archives...