Navigci
Fõoldal
Kategóriák
2014 Összes
2013 Összes
2012 Összes
2011 Összes
2010 Összes
Linkcsere Új blog ajánlásaLinkcsere
RSS
Nyúltor
sponsored links
Egyszemélyes háztartást üzemeltetni szarabb, mint gondolná az ember. Nem tudom másra fogni, hogy elitta elõlem a tejet, hogy otthagyja a mosatlant, ésatöbbi. Meg nem bírok elég keveset vásárolni semmibõl. Ha véletlenül nem is akarok, akkor meg fõleg mivanmár.
Öregszem, az utóbbi napokban nem kockáztatom az életemet az Alkotás úton, hanem inkább némi kerülõvel a rémséges állapotú dunaparti bringaúton gurulok be a dolgozóba. Meg aztán haza is. Majdnem útbaesik a Nagycsarnok, gondoltam bemegyek, sztéket akarok.
A sztéknek valók nem tetszettek, még netes víruspropaganda kedvenc henteseinél - ott hátul, ja - sem. Viszont elhoztam magammal egy egész nyulat, két és fél kilós tömegben. Persze lehet, hogy macska volt, nemtom, vannak ilyen rémhírek, feje nem volt.
Egy egész nyúlhoz kevés vagyok, nem kérdés, úgyhogy háromfélét csináltam belõle, köztük egy tartósat. A két lapockát, ill. mellsõ lábakat, meg egy darab gerincet rögvest megsütöttem a sütõben (elõbb serpenyõben körbepirítva), némi sört löttyintve alá, egy kis kakukkfûvel és borssal; a lapocka isteni szaftos lett, a gerinc szörnyen száraz, ahogy vártam, hát, evvan.
A maradékról lenyiszatoltam a húst, a gerincrõl, combokról, miegyéb, és félreraktam. A megmaradt, formátlan, csontos valamit bárddal (most kaptam!) tenyérnyi darabokra csaptam szét, és feltettem húslevesnek, fõni.
A színhúsból nyúlpástétom lett. Vagy nyúlterrine, nem vagyok teljes mértékben tisztában a terminológiával. Lepréseltem sütés után, akkor paté. Vagyis pástétom? Vagy nemis? Mindegy.
A színhúsból (egy kiló lehetett) egypár szebb darabot megtartottam, a maradékot ledaráltam, buzgón szentségelve, mivel a nyúl igen inas állat, ez pedig erõsen feladta a leckét a darálónak. Végül a bárddal vágtam nagyon apróra, inkább.
A darálthúshoz hozzákevertem egy gerezd apróra vágott fokhagymát, egy közepes fej apróra vágott hagymát, kakukkfüvet, borsot, sót, két tojást, 3-4 kis szelet, tejben szétnyomkodott rozskenyeret, öt deka vágott mandulát, 15-20 szem magozott aszaltszilvát (utólag hadd tegyem hozzá: ebbõl sokkal többet kellett volna, ugyanis igen jó volt a késztermékben az édes szilvákba belefutni, de nem voltam benne biztos, hogy egyáltalán beleillik - láttam egy receptet, ami áfonyát és pisztáciát emleget, ez adta az ötletet a mandulára és a szilvára), a nyuszi máját kockára vágva, 15 deka zsírszalonnát, mert a nyuszi sportos állat, és mit is még? Mást nem. Ja de, löttyintettem egy kis whiskyt belé, mert van otthon egy féldecis üveggel, és idegesít, hogy sosem fog elfogyni. Utálom.
Egy hosszúkás jénait - mivel nincs õzgerinc, vagy terrine, vagy akárnilyen formám, csak ez - baconcsíkokkal kibéleltem, a buliból eddig kimaradt színhúsdarabok felét rápakoltam, majd a massza felét is, újra hús, újra massza, a végén baconcsíkokkal befedtem. Két órát sült közepes lángon, vízfürdõben, az utolsó 20 percben kissé nagyobb lángon, és víz nélkül, hogy a bacon megpiruljon.
Az idõközben megfõtt levesbõl kimentettem két decit, feloldottam benne két teáskanál zselatint, és körbeöntöttem vele a megsült pástétomot. Ezután egy darab bealufóliázott hullámpapír, meg egy vízzel feltöltött olívaolajos üveg segítségével lepréseltem és elmentem próbálni. Egész jók voltunk, unplugged koncertre gyúrunk.
Jópofán "mozaikos", ugye? A rózsaszín az máj, a fehér színhús, a csillogó sötét az aszaltszilva.
Na, már csak a csontos részekbõl fõtt leves volt hátra. Akadt még azért hús a csontokon (kb. 15-20 deka), ezt lefoszttottam, apróra széttépkedtem, pár darab vele fõtt répát szétnyomkodtam villával, adtam hozzá egy tojást, sót, borsot, tárkonyt, két kanál lisztet, és jól összekevertem.
A levest leszûrtem, félreraktam. Egy fél fej közepes hagymát apróra vágtam, olívaoljaon "megfuttattam" (ökörség ez a szó, nem?), egy marék karikára vágott répával, petrezselyemmel, egy gerezd aprított fokhagymával egyetemben, felöntöttem a levessel, tárkonyt neki jócskán, majd mikor a zöldségek majdnem puhák voltak, a fõtthúsos masszából kb 4 centis átmérõjû gombócokat szaggattam a levesbe. Mikor ezek megfõttek (10 perc), másfél deci tejszínnel besûrítettem a levest, és kész (kétszemélyes adag, kábé, ennyi jutott). A tejszínre merni kell egy kis levest, összekeverni, majd úgy bele a levesbe, egy forralás, kész. A gombócok állaga nagyon kellemesen lágy lett.
Szóval sörös nyúllapocka, (nem eléggé) aszaltszilvás nyúlpástétom, tárkonyos nyúlgombócleves. Egyedül vagyok, ráadásul akármennyit eszem, nem hízok, nem is értem, na mindegy. Kedv, remények, padlizsánszínûek, jól elvagyok én a kedvenc halott, illetve élõ rágcsálóimmal. Kiengedtem ma Zizit, hogy sétáljon egyet, hamarost egy száraz kiflivéggel került elõ (egy olyan helyrõl, ahova nem eshetett be semmi, tehát valószínûleg õ maga vitte be hetekkel ezelõtt, hogy honnan szerezhette, lövésem sincs), ilyen a jó háziállat, gondoskodik a kosztról. Kár, hogy a gekkókat nem uszíthatom rá a legyekre.
