Méret és lényeg
sponsored links
Karádi és Berger Tokaji Furmint 2004
Hajlamos vagyok
meghatódni magamtól, amikor felfedezem a spanyolviaszt.
Elérzékenyülök, esetleg még egy tétova
kézmozdulatot is teszek, mintha zsebkendõ után akarnék
kotorászni valamelyik zsebemben. Pedig csak evidencia történt:
például az, hogy valaki tisztességes - bár
talán tisztességtelenül sok - munkával
létrehoz valami szépet. Mondjuk egy szép bort,
ami nálam különösen nagy ok az
elérzékenyülésre.
Szóval. Van
egy kis borászat Tokaj-Hegyalján, Erdõbényén,
amelyrõl keveset hallani, legfõképpen az interneten
és ismerõsök útján
terjed egyelõre csekély számú borainak híre
(remélem, e csekély szám ha nõ is valamelyest,
nem alakul átláthatatlanul bonyolult szortimentté,
mint egyes villányi-szekszárdi termelõknél),
inni néhány étteremben lehet, vásárolni
pedig kisebb borkereskedésekben Budapest-szerte, de az online
oldalakat végignézve úgy tûnik, legfõképpen
a pincészetnél.
A hobbiborászatnak
indult családi kisbirtok ma már 5 hektáron
gazdálkodik (ebbõl 3,6 hektár termõ) Olaszliszka
három dûlõjében, a rejtélyes nevû
Palandorban, a Narancsiban és a Meszes-majorban. A vezetõ
fajta a furmint, amit itt-ott színesít egy kis
hárslevelû, ami az édes borok alkotóeleme lesz.
És ami számomra mindezt egészen egzotikussá
teszi, hogy a borász, Berger Zsolt, foglalkozása
közgazdász, aki - szintén a net tanúsága
szerint - komolyan gyakorolta hivatását, sõt
mindenféle tõzsdei és gazdasági elemzésekkel
gazdagította a Figyelõ olvasóit. Tehát õ már
biztosan tudja, hol terem a pénz. És nyilván azt
is tudja, hogy a milliókat nem Tokaj-Hegyalja mégoly
értékes dûlõin, különösen nem egy kis
öthektáros birtokon aratják (szõlõ)kombájnnal
- azaz tisztában lehet azzal, hogy nem a sok befektetést
igénylõ, ám lassú megtérülésû
aszútermelés hasznából tölti meg a
családi kasszát. Ennek ellenére belevágott
- szerencsénkre (de az én szerencsémre
feltétlenül).
Szívesen írnám,
hogy én fedeztem fel a pincészetet. De sajnos Tompa
Imre már megtette ezt a felfedezést elõttem a Figyelõben;
bár volt némi hátszele, hiszen a borász
korábban a Figyelõnél a munkatársa volt. (Jut
eszembe, körbe is küldök holnap egy körlevelet a
cégnél, hátha ott is találok felfedezésre
váró borászt...). Nem is Tompa Imre dicsérõ
szavai, sokkal inkább a bor egzotikus neve keltette fel az
érdeklõdésemet: Palandor Tokaji Furmint. Akkor kezdtem
kutakodni, például a borászat barokkosan
szûkszavú honlapján,
ahol két fontos dolgot tudtam meg: 1. a száraz borokat
dûlõszelektáltan készítik, 2. csak zempléni
tölgyfából készült gönci (136
literes) és szerednyei (220 literes) hordókat
használnak, abban forr ki ülepítés után
finom seprõn a must, és fejlõdik-érik harmonikussá
a palackozásig majdan a bor, az ásványos,
férfias, karakán savgerincû furmint és az édes
szamorodni. Aztán megtudtam még néhány
fontosat, például hogy erõs hozamkorlátozással
dolgoznak, bár a Meszes-majorban - egykoron a Vay bárók
tulajdonában lévõ területeiken -
nyolcvan-kilencven éve tõkékrõl szüretelnek
(irigykedtem), melyeknél a hozamkorlátozás már
nem különösebben probléma, ugyanakkor az
évtizedek alatt a talajba egyre mélyebbre jutnak a
szõlõ gyökerei, ami szintén jótékony
hatással van a borok ízvilágára,
különösen az ásványosságukra.
A
2004-es Furmint izgalmasságát az adja, hogy a korábbi
évjáratoktól eltérõen nem
dûlõszelektált. 2004 nem volt csúcs évjárat,
a csapadékos idõjárás miatt a szõlõt
viszonylag alacsony cukorfokkal szüretelték, és az
aszúsodás is gyenge volt egész Tokaj-Hegyalján.
Valószínûleg ez a magyarázata, hogy a pincészet
a három dûlõ termését egyben palackozta, hogy
azok erényei-hátrányai kiegyenlítsék
egymást.
A bor szalmasárga színe, mozgása
a pohárban testességre utal. Illatában érett
gyümölcsök, leginkább talán a körte
van jelen (mintha összhangba kívánna kerülni
a színével), ám ez szerencsére nem megy a
frissesség rovására. Nem fáradt illat ez,
inkább telt, amely a levegõztetés hatására
egyre gazdagabbá válik. Az elsõ korty simán
terül szét a szájban, de aztán az alkohol
(14 térfogatszázalék) egy kicsit eluralkodik az
ízérzeten. Feltûnnek a fás jegyek is, de
szerencsére nem a barrique hordók mindent elnyomó
édessége, hanem annál sokkal visszafogottabb,
enyhe vanília. A lecsengése hosszú, egy korty
szinte fél estére elég lenne, ha nem vonzana
annyira egy újabb próba, ám a végébe
kis kesernyés érzet vegyül, ami rontja az
összhangot. A felbontott palackban két nap múlva
is egyben volt a bor, sõt a levegõztetés mintha jót
is tett volna neki, bársonyosabbá, simogatóbbá
vált, de sajnos a lecsengés kesernyés íze
is erõsödött.
Ha szerencsém van, és
még hozzájutok a letöltött 5400 palackból
néhányhoz - és a beszerzett palackok
kísértésének ellent is tudok állni
-, biztosan elteszek egyet-kettõt, hogy megnézzem fél-egy
év múlva, merre is fejlõdött. Most úgy
tûnik, van benne potenciál, érdemes vele várni.
Összességében szép példája
annak, hogyan lehet gyenge évjáratban szép bort
készíteni. Ára 1710 forint. Nekem megérte.