Navigci
Fõoldal
Kategóriák
2014 Összes
2013 Összes
2012 Összes
2011 Összes
2010 Összes
Linkcsere Új blog ajánlásaLinkcsere
RSS
Mátra alján, falu szélén...
sponsored links
... semmi õzike. Eger felé, túl a fél úton, közelebb Dobó várához van három helyeske falu. Az egyik arról nevezetes, hogy hõforrás tört fel a föld mélyébõl, a másik pedig mondjuk arról, hogy ott magasodik egy hatalmas borház. ( A harmadik falu meg csak úgy van... azt hiszem...). Az Egri Korona Borház kívülrõl maga a tökély. Vagyis gyönyörû lankás vidéken, igazi szõlõtõkék között kellemesen robosztusra sikeredett épület. Belülrõl sem okoz csalódást. A mûkandallóban mûláng lobban, de ezt ellensúlyozza az Artúr király round table-jét idézõ vaskos faasztal, ami köré telepedünk. A falon díszítésül számtalan palackos bor, mint valami óriási napsugár. A betérõnek egybõl az a gondolata támad, hogy bármi is kerül a tányérra, olyan örömökben lesz része, hogy csak na.
A választás ennek a várakozásnak megfelelõen nehéz. Végül aztán a szederleves mint jól hangzó bevezetés lesz az elsõ kiszemelt. Aztán ezt kacsamell követi meggymártással és burgonykrokettel, a végére pedig jöjjön valami hideg pajzánság. Vagyis vanilia parfé flambírozott málnával. A magam részérõl a tökéletes ételsor.
A szederkrém leves hozta a formáját. Jó sûrû, kellõen édes, kellõen távolságtartó, kellõen olyan, amilyet szerettem volna. Kemény tejszínhab dísszel a tetején, bár némileg rontja a képet, hogy a hozzá tartozó ánizsos (!) piskóta is kemény, ez nem válik díszére. Fogtöréstõl csak a szederkrém ment meg, de így sem rossz.
Igazából nem is gondolkodtam el azon, mit várhatok el egy kacsamelltõl, aztán amint nekikezdtem, teljesen megvilágosodtam, ezt biztosan nem, ugyanis határozottan rágós, nymmogósra sikeredett, olyanformán, hogy az ember csak tekeri a szájában és abban reménykedik, hogy rögvest atomjaira hullik szét és végre le lehet nyelni. Csak gyönge gyógyír volt a rágódásra a meggyszósz és a krokett, viszont róluk bátran állíthatom, korrektre sikerültek.
A Korona Borházban koronázandó az ebédet nagy várakozással tekintettem a vanilia parféra és flambírozott málnára. A csalódás hûtött le nem a parfé*. Az ugyanis valamelyik dobozos fagylaltból volt néhány gombóc, amit hanyagul ráhajítottak a felmelegített** (valaha) mélyrehûtött gurulós málnára. Vagyis se parfé, se flambír. Minden megvolt, de nem úgy, ahogy vártam.... Szomorú vég.
És ezt még a kilátás sem tudta feledtetni...
Okoskodom:
* A fagylalt alapreceptjének legfõbb eleme a felfõzött tej vagy tejszín, amelybõl csokoládé, rum, dió, mandula stb. hozzáadásával készülnek a különféle változatok.
A parfé és a jégkása hasonló: a masszát hidegen, fõzés nélkül kell elkészíteni.
** Amennyiben asztalnál, tányéron flambírozunk, úgy a szeszt egy merõkanálba töltjük, s - például egy borszeszégõ lángjánál - felhevítjük, majd meggyújtjuk, és égve öntjük az ételre.
