Kortárs Inszomnia Jazz
sponsored links
Ez a... dolog tipikus példája annak, milyen õrültségekre vagyok képes, ha például már harminc órája nem aludtam.
Menj be a közértbe álmatlanul, elcsigázottan, félig fantáziavilágban járva, és engedd szabadjára a képzeletedet.
Mégis mit ennél?
Vaníliafagyival töltött véreshurkát?
Édes-savanyú mártásban párolt szaloncipõt?
Ugye, nem is olyan egyszerû ez a kérdés...
Én a magam részérõl jónéhány percig azt nem tudtam eldönteni, hogy inkább gombát, vagy ananászt kívánok (a sarki vegyesben mindkettõbõl csak konzerv volt), viszont az otthon lévõ, magányosan árválkodó háromnegyed doboznyi konyhakész koktélrákot mindenképpen el akartam már készíteni. Kérdés, hogy mi megy hozzá jobban.
Jelen esetben az ananászra voksoltam (bár, egy jó kis konyhakész szecsuáni mártás is bejátszott, de végül elvetettem az ötletet), ballasztnak fõtt rizsre gondoltam (najó, biztosan van számos pozitív élettani hatása a rizsnek, de jelen esetben nem feltétlenül ezért esett rá a választásom. Hanem azért, mert nem szeretem a sima, fehér rizst, és minél elõbb el akarom tenni láb alól az otthoni készleteimet).
Hazaérve beteszek egy jó kis fõzõs, lazulós, bólogatós zenét, mondjuk ezt:
(lazulós bólogatós zene fellelõhely)
lehet fakanállal a kézben táncikálni, ha épp csak várni kell majd.
Szóval a fõzõcske része úgy indul, hogy fõtt rizst készítek, másfél deci rizsbõl kétszeres fõzõvízmennyiséggel, jól elfõzöm, hogy minél puhább legyen (jelen esetben a cél az, hogy ne nagyon maradjon alatta folyadék), majd annyi ananászlét töltök hozzá, amennyi vizet alatta hagytam volna (jó nedves legyen, de ne ússzon benne. néhány evõkanál), rá egy konyharuha, födõ.
Ezen a ponton kell kibontanom az alapvetõen (társas) fõzési célokra eltett minõségi félédes fehérbort (semmi esetre se furmint, azt utálom), pohár aljára töltök, meglötyögtetem, jó, nem jó, kicsit bizsereg és csíp, mintha murcis lenne, de nem baj, jó lesz ez, jól meglöttyintem a poharat, hiszen soha nem leszek alkoholista, ha nem iszok rendesen.
Kis margarint olvasztok a serpenyõmben, a megmosott icipici kis rákocskákat (meg kellett mosni, mert már kezdte belepni valami fehér réteg a levüket, de az volt a dobozon, hogy június huszonháromig jó, szóval remélhetõleg nem fogok meghalni...) beleteszem a margarinba, rápirítok.
Hogy szép színük legyen: )
Rájuk is löttyintek kis fehérborot (hisz alapvetõen ezért bontottam ki az üveget), forralok rajtuk egyet, amíg nem találok megfelelõ méretû födõt, ami alatt párolhatnám õket (olyat találtam, ami alá beférnek, viszont a serpenyõ belsõ alján van a széle... szerintem tök oké), leveszem a tüzet, igencsak kis lángra, födõt rá, öt perc párolódás, mert kicsik, és viszonylag kevesen vannak, még a végén unatkoznának több idõn keresztül.
(Táncikálás, receptjegyzés, kortyolás a borból végre, hasonlók.)
Miután levettem róluk a födõt, kemények és pirultak lettek, meg is kóstoltam egyet, hogy biztosan jó-e, de tökéletes volt, meg még a lé is. (Egy kis fokhagyma még mehetett volna bele, de az már végképp nem ment volna az ananászhoz szerintem.)(Báár, most hogy elképzeltem talán nem lehet olyan szörnyû...)
Tettem hozzá néhány evõkanál ananászt (ananászlé nélkül), úgy a doboz felét talán. (Mármint a dobozban található ananászok mennyiségénak a felét, nem konkrétan a fémdoboz felét.) Összekavartam, pirítgattam õket együtt, hogy szokják egymás társaságát, majd hozzákanalaztam a fõtt rizst is, ami már megszívta magát ananászlével, megforgattam a résztvevõket egymásban (meg a serpenyõben is) óvatosan, nehogy kimenjen a szélén.
Az nem jó, mert kevesebb lesz.
Födõ alakú dombot építettem a serpenyõ közepére, majd lefedtem azt a célszerszámmal. A lefödõ célszerszám pereme köré bor került, mintegy a légmentes záródás tökéletesítése végett.
Öt-tíz perc párolódás naggyon kis lángon.
(Tánc. Bor. Stb.)
Födõ le.
Állag, íz oké, talán még egy kis bor, meg ananászlé, meg gyömbér hiányzott róla, de a serpenyõt levéve a tûzrõl hamar pótoltam mindet.
(A gyömbér csak ilyen egyszerû bolti õrölt, nem friss reszelt, én kérek elnézést.)
Forgatás, mechanikai homogenizálás következett ezután, majd újra dombocskába formáztam az immár majdhogynem kész ételt, a gázt elzártam, födõt a helyére raktam, és a serpenyõbe halmozott étket visszatettem a még meleg gázrózsára, hogy óvatosan, léveszteség nélkül tudjon összepárolódni minden.
Ha kicsit kihûlt, már lehet is fogyasztani.
Egyelõre még hûl.
De a fakanál nagyon ízlett, még az is lehet, hogy ehetõ lesz.
Vagy csak én vagyok túl fáradt, és az ízlelõbimbóim azt se tudják hol vannak.
Tökéletes vacsora - két személyre.
(Hát akkor, igyunk, hogy legyen hugyunk.)