Navigci
Fõoldal
Kategóriák
2014 Összes
2013 Összes
2012 Összes
2011 Összes
2010 Összes
Linkcsere Új blog ajánlásaLinkcsere
RSS
Konyhatündér
sponsored links
Ma 21 üveg meggybefõtt leszárazta és megmosta magát, a hozzávaló üvegek
is megmosódtak, a szirup kimérõdött megfõtt, a meggy bemászott az
üvegbe és végül a legnagyobb, csak kocsonyafõzéshez és befõzéshez
használt óriáslábasomban hetesével kidunsztolkódott.
Közben valahogy két kiló uborka is megmosódott, ötliteres üvegbe szép katonásan bemasírozott, némi fokhagymával, egy csípõs paprika csumájával és két köteg kaporral megfûszerezõdött, forró sós vízzel felöntõdött és amikor langyosra hûlt, egy szelet valódi kovászos kenyér csücskével megkoronázódott. Három nap múlva olyan kovászos uborkám lesz, de olyan, hogy nem gyõzök majd eleget enni belõle!
A nap végére olyan lettem én is mint a meggyem; mintha három menetben egymás után gõzben dunsztoltak volna. Ekkora barmot mint én, ilyen hõségben befõzni!!
Igaz, nem rajtam múlik, most érik a meggy. Milyen szép is volna, ha januárban lenne a szezonja! Akkor meg sem kottyanna, ha egész nap megy a tûzhely.
Fõztem is, a töltött karalábélevelek istenien sikerültek. 8 szép nagy, kéttenyérnyi levelem volt, enyhén ecetes cukros vízben 2-3 percig blansíroztam õket. Egy fél bögre (kb másfél deci) megmosott rizst egy bögre (tehát kábé 3 deci, nagyon fáradt nem lehetek, ha szorozni még tudok!) vízben egy kínai csigaleves kockával félpuhára fõztem. Azért csigalevessel, mert az van itthon egy régebbi ázsiai piaci portyámról és a végére akartam járni. A töltött karalábélevél amúgy is kísérletnek indult, hát akkor legyen teljes egészében az. Szóval a rizst félpuhára fõztem, majd amikor kihûlt, belekevertem egy tojást és egy-egy finomra reszelt sárgarépát és cukkinit. Mivel tejfölös szószban akartam megfõzni, gondoltam, tárkonnyal fûszerezem, az passzol a tejfölhöz. Szórtam még bele pici törtött borsot is, jól összekevertem. A blansírozástõl megpuhult és kemény fõerétõl megfosztott karalábélevelet kiterítettem, fél kanálnyi tölteléket tettem a közepébe, a végeit behajtottam és összegöngyöltem. A töltelékeket kis lábaskába állítottam, szorosan egymás mellé, hogy ki ne bomoljanak. Annyi vizet öntöttem rájuk, hogy pont ellepje õket, majd beleborítottam egy kis pohár tejfölt az edénybe. Lassú tûzön, kábé fél óráig fõztem. A töltelék sok lett egyébként, alig felét használtam el a karalábélevelekhez. Ezért fogtam egy hatalmas csillagtököt (pattiszont) és levágtam a tetejét. A közepét kanállal kivájtam, megtöltöttem a rizses-répás-cukkinis-tárkonyos anyaggal és visszatettem rá a kalapját. Még mindig maradt töltelék, ezért két húsos paprikát is kicsumáztam és megtöltöttem. A pattiszont és a paprikákat egy tepsibe raktam, a tetejüket kevés olajjal megkentem, öntöttem alájuk egy ujjnyi vizet és betoltam a sütõbe. Ha már befõzéssel kínozom magam, fél órányi sütõ meg sem kottyan, hát nem? A pattiszonhoz kapros cukkinimártást készítettem, a paprikákhoz pedig majd holnap paradicsommártást. Elõbb tehát a kapros mártás: kevés olajon egy teáskanál lisztet zsemleszínûre pirítottam és hozzáreszeltem egy hámozatlan cukkinit meg egy dundi gerezd fokhagymát. Ebbe is tettem egyet a kínai leveskockákból, had fogyjon. Ollóval belevagdostam egy csokor zsenge kaprot, jól átkevertem, majd felengedtem annyi tejjel, amennyi ellepte a zöldséget. Felforraltam, késõbb kellett még egy kis vizet öntenem alá, mert túl sûrû lett a szósz. Amikor a cukkini megpuhult, belemerítettem a botmixert és a processzus végére egy nagyon gusztusos, sima, világoszöld színû mártást kaptam. Igen étvágygerjesztõen nézett ki a hófehér pattiszon mellett, aminek a közepébe sárga csíkokat festett a töltelékbe reszelt sárgarépa.
Ez volt ma, mondhatni, tököt ettem tökkel. Kabak-nap, hogy egészen precíz legyek.
Holnap a paradicsommártás jóval egyszerûbb lesz. Szintén úgy kezdõdik, hogy kanálnyi olajon kiskanálnyi lisztet pirítok, majd amikor zsemleszínû, nemes egyszerûséggel felöntöm 2-3 deci paradicsomlével. Esetleg vagdosok bele némi zellerlevelet. Fûszerezésnek pici cukor, jól összeforralom és amikor kész, beleteszem a töltött paprikákat. De inkább csak azért, hogy átmelegedjenek, nincs ugyanis mikróm. (Nem is lesz soha.)
Közben azért találtam még a hûtõben egy fél kilónyi ízetlen cseresznyét. Kimagoztam. Ha már elõl volt a botmixer, kicsit megdolgoztam. Vettem reggel csemegének egy nagy doboz ribizlit, azt lepaszíroztam. Hozzámagoztam még pár marék meggyet, azt is turmixoltam és most egy kis lábaskában szuszorog a liternyi vegyes lekvár. Az ilyen lekvárt szeretem a legjobban, ami többféle gyümölcsbõl készül. Recept sajnos nincs, mindig ami adja magát. Ha például olcsó a kivi, abból is szoktam, nyári almával vagy körtével, vagy mindkettõvel vegyesen. Vagy sárgadinnyét õszibarackkal, vagy apró szemû fosatószilvával; ahogy jön és amennyi jön. Vagy húsz éve fõzök lekvárt, nem hiszem, hogy valaha is sikerült két egyformát alkotnom. Attól tartok, hogy nem fogok generációkon át kincsként õrzött recepteket az unokáimra hagyományozni. Abból fõzök, ami van, és annyiból, amennyi van. Ha kevés, ezzel-azzal szaporítom. Ha sok lett és marad, másnap kiegészítem valamivel. Ha nem sózom el és nem kozmálom oda, akkor azért egészen ehetõs dolgokat is össze tudok hozni ezzel a módszerrel. Az csak a baj, hogy ezek a kísérleteim nem reprodukálhatóak.
Közben valahogy két kiló uborka is megmosódott, ötliteres üvegbe szép katonásan bemasírozott, némi fokhagymával, egy csípõs paprika csumájával és két köteg kaporral megfûszerezõdött, forró sós vízzel felöntõdött és amikor langyosra hûlt, egy szelet valódi kovászos kenyér csücskével megkoronázódott. Három nap múlva olyan kovászos uborkám lesz, de olyan, hogy nem gyõzök majd eleget enni belõle!
A nap végére olyan lettem én is mint a meggyem; mintha három menetben egymás után gõzben dunsztoltak volna. Ekkora barmot mint én, ilyen hõségben befõzni!!
Igaz, nem rajtam múlik, most érik a meggy. Milyen szép is volna, ha januárban lenne a szezonja! Akkor meg sem kottyanna, ha egész nap megy a tûzhely.
Fõztem is, a töltött karalábélevelek istenien sikerültek. 8 szép nagy, kéttenyérnyi levelem volt, enyhén ecetes cukros vízben 2-3 percig blansíroztam õket. Egy fél bögre (kb másfél deci) megmosott rizst egy bögre (tehát kábé 3 deci, nagyon fáradt nem lehetek, ha szorozni még tudok!) vízben egy kínai csigaleves kockával félpuhára fõztem. Azért csigalevessel, mert az van itthon egy régebbi ázsiai piaci portyámról és a végére akartam járni. A töltött karalábélevél amúgy is kísérletnek indult, hát akkor legyen teljes egészében az. Szóval a rizst félpuhára fõztem, majd amikor kihûlt, belekevertem egy tojást és egy-egy finomra reszelt sárgarépát és cukkinit. Mivel tejfölös szószban akartam megfõzni, gondoltam, tárkonnyal fûszerezem, az passzol a tejfölhöz. Szórtam még bele pici törtött borsot is, jól összekevertem. A blansírozástõl megpuhult és kemény fõerétõl megfosztott karalábélevelet kiterítettem, fél kanálnyi tölteléket tettem a közepébe, a végeit behajtottam és összegöngyöltem. A töltelékeket kis lábaskába állítottam, szorosan egymás mellé, hogy ki ne bomoljanak. Annyi vizet öntöttem rájuk, hogy pont ellepje õket, majd beleborítottam egy kis pohár tejfölt az edénybe. Lassú tûzön, kábé fél óráig fõztem. A töltelék sok lett egyébként, alig felét használtam el a karalábélevelekhez. Ezért fogtam egy hatalmas csillagtököt (pattiszont) és levágtam a tetejét. A közepét kanállal kivájtam, megtöltöttem a rizses-répás-cukkinis-tárkonyos anyaggal és visszatettem rá a kalapját. Még mindig maradt töltelék, ezért két húsos paprikát is kicsumáztam és megtöltöttem. A pattiszont és a paprikákat egy tepsibe raktam, a tetejüket kevés olajjal megkentem, öntöttem alájuk egy ujjnyi vizet és betoltam a sütõbe. Ha már befõzéssel kínozom magam, fél órányi sütõ meg sem kottyan, hát nem? A pattiszonhoz kapros cukkinimártást készítettem, a paprikákhoz pedig majd holnap paradicsommártást. Elõbb tehát a kapros mártás: kevés olajon egy teáskanál lisztet zsemleszínûre pirítottam és hozzáreszeltem egy hámozatlan cukkinit meg egy dundi gerezd fokhagymát. Ebbe is tettem egyet a kínai leveskockákból, had fogyjon. Ollóval belevagdostam egy csokor zsenge kaprot, jól átkevertem, majd felengedtem annyi tejjel, amennyi ellepte a zöldséget. Felforraltam, késõbb kellett még egy kis vizet öntenem alá, mert túl sûrû lett a szósz. Amikor a cukkini megpuhult, belemerítettem a botmixert és a processzus végére egy nagyon gusztusos, sima, világoszöld színû mártást kaptam. Igen étvágygerjesztõen nézett ki a hófehér pattiszon mellett, aminek a közepébe sárga csíkokat festett a töltelékbe reszelt sárgarépa.
Ez volt ma, mondhatni, tököt ettem tökkel. Kabak-nap, hogy egészen precíz legyek.
Holnap a paradicsommártás jóval egyszerûbb lesz. Szintén úgy kezdõdik, hogy kanálnyi olajon kiskanálnyi lisztet pirítok, majd amikor zsemleszínû, nemes egyszerûséggel felöntöm 2-3 deci paradicsomlével. Esetleg vagdosok bele némi zellerlevelet. Fûszerezésnek pici cukor, jól összeforralom és amikor kész, beleteszem a töltött paprikákat. De inkább csak azért, hogy átmelegedjenek, nincs ugyanis mikróm. (Nem is lesz soha.)
Közben azért találtam még a hûtõben egy fél kilónyi ízetlen cseresznyét. Kimagoztam. Ha már elõl volt a botmixer, kicsit megdolgoztam. Vettem reggel csemegének egy nagy doboz ribizlit, azt lepaszíroztam. Hozzámagoztam még pár marék meggyet, azt is turmixoltam és most egy kis lábaskában szuszorog a liternyi vegyes lekvár. Az ilyen lekvárt szeretem a legjobban, ami többféle gyümölcsbõl készül. Recept sajnos nincs, mindig ami adja magát. Ha például olcsó a kivi, abból is szoktam, nyári almával vagy körtével, vagy mindkettõvel vegyesen. Vagy sárgadinnyét õszibarackkal, vagy apró szemû fosatószilvával; ahogy jön és amennyi jön. Vagy húsz éve fõzök lekvárt, nem hiszem, hogy valaha is sikerült két egyformát alkotnom. Attól tartok, hogy nem fogok generációkon át kincsként õrzött recepteket az unokáimra hagyományozni. Abból fõzök, ami van, és annyiból, amennyi van. Ha kevés, ezzel-azzal szaporítom. Ha sok lett és marad, másnap kiegészítem valamivel. Ha nem sózom el és nem kozmálom oda, akkor azért egészen ehetõs dolgokat is össze tudok hozni ezzel a módszerrel. Az csak a baj, hogy ezek a kísérleteim nem reprodukálhatóak.