Navigci
Fõoldal
Kategóriák
2014 Összes
2013 Összes
2012 Összes
2011 Összes
2010 Összes
Linkcsere Új blog ajánlásaLinkcsere
RSS
Húsvasaló
sponsored links
Jobb, ha az ember ismeretlen terepre érkezve félreteszi a (komolyabb) elvárásait. Nem pesszimizmus, inkább a csalódás elkerülése miatt. Azért színlelt optimizmussal vetjük bele magunkat a szekszárdi szüreti napok rendezvényeibe, teljesen feleslegesen, mert a majd másfél órás ünnepi felvonulás bárkit kikészítene. A nyugdíjas néptánc csoport még megmosolyogtat, az ötödik áltisk már kihúzza a gyufát, de a tömeg nem ereszt. Csak a rend kedvéért meglátogatjuk a hangzatos ?Ízek utcáját?, és megnyugodva vesszük tudomásul, hogy a Borfalu sörpadjai rogyásig megteltek hétvégi apukákkal, anyukákkal, és csemetéikkel. Egy sülõ malac látvány marasztalna minket, de nem kockáztatunk, a fröcsögõ, mûanyagvillával vagy kézzel tömõk elriasztanak.
Kérdezgetés közben rájövünk, hogy boldog-boldogtalan, szekszárdi vagy nem szekszárdi a Húsvasalóba irányít minket. A tanácsok során már-már mitikus magasságokba emelkedõ étteremnek adjuk végül el magunkat, már annak is örülünk, amikor a tömegbõl egy csendes belsõ udvarra esünk be. Még le sem ülünk, a pincér már invitál minket, de maradunk a gyanúsan üres teraszon, számítunk az õszi napsütésre. Borlapot nem kapunk, éppen a szokásos újratervezésen esik át, de pincérünk hadarja is a kínálatot. A harmadikig tudjuk követni, maradunk (ha már helyben van) a szekszárdi Heimann Fuchslinál (280/dl), és a változatosság kedvéért a Heimann Kadarkánál (520/dl). Elsõ öröm, a bor frissen bontott palackból érkezett. Nem fecséreljük az idõt bevezetõ étekre, vasalt medvetalpat rendelünk velesült burgonyával (1300), és vasalt pulykamellet rántott burgonyával (1400) a salátát mellõzzük, meglepetésünkre árengedményben részesülünk. Egy zeneszám sem megy le a falra kiszögezett, hangfalként funkcionáló ódon rádióból, mikor megjelenik kedvenc pincérünk, és elõételnek olívaolajjal, és darált olívabogyóval megkent pirítóst tesz elénk. Értetlenkedõ pillantásunk kereszttüzében ajánlja számunkra az ínyencséget. Kis híján könny szökik a szemünkbe, már azt hittük, hogy eme apró éttermi gesztus végleg kiveszett a magyar vendéglátásból. Gyanakvásra nincs idõnk, az olívaolaj szüzebb egy apácánál, a darált olíva szinte szétolvad az ember nyelvén. Felszolgálónk még visszafordul, érdeklõdik, hogy ízlik-e, majd egy pillanat múlva már veszi is le a fedõt kiérkezõ a vasaltról. Már magabiztosan vágunk bele a húsba, és elégedetten nyugtázzuk, hogy a vasaló csodákra képes. A hús omlik, a pácot hozzáértõ ember (ha nem mûvész) készítette. Belemerülünk az evésbe, és az utolsó falatoknál fogjuk fel, hogy a rántott burgonya valójában rántottás, de eme nyelvi tréfán kár lenne megsértõdni. Pincérünk még egyszer aggódva megjelenik, kissé félve, de azért játékosan (mint aki tudja a választ, és hát hogyne tudná, mikor mindig ugyanaz) érdeklõdik, hogy elégedettek vagyunk-e. Némán bólogatunk, valahogy érezzük, hogy szavaknak itt már nincs helye.
Búcsúzáskor még kezünkbe nyomnak egy háromnyelvû prospektust, mely a Húsvasaló három szolgáltatását (vendéglõ, pub, fogadó) hirdeti. Azért a hely jobb kiadványt kívánna, de hát kit érdekelne a látogatás után egy ilyen apróság. A Szüret szépe választás és egy néptánc bemutató között, a prospektust lapozgatva esik le, hogy mi zavart végig. A Húsvasaló képességei ellenére túlságosan szerény. Bár kétségkívül ebben rejlik a bája.
