Dilemma

2010-02-19

sponsored links

A napokban összefutottam egy régi nem túl kedves ex-kollégámmal. Levegõnek véve hagytam, hogy elsétáltjon mellettem s nem köszöntem. Õ sem. S jött a nagy dilemma. A köszönés alapvetõ nívó -amit elvárok magamtól s ezáltal másoktól is, azonban elbizonytalanított az a tény, hogy felkérte volt kollégáimat arra, hogy ne álljanak szóba velem a volt munkahelyemen. Ennek már több mint egy éve s szinte egészen idáig eszembe sem jutott. Akkor sem és most sem haragszom rájuk, hiszen annak ellenére, hogy be kellett tartaniuk (ha a közelben volt), ezalatt én olyan dolgokat tanultam meg, amelyek mára elõbbre vitték az életemet, a tapasztalatomat és fõként az új kollegákat -akik mára már barátok is. Soha nem futamodtam meg dolgok elõl és akkor sem tettem, mikor felmondtam. A napokban megtudtam, hogy újabb és újabb jelölteket keres akibe bele lehet kötni és gerinctelenül eltaposni -elkezdtem sajnálni. Rossz lehet így élni, hogy nem tud és talán nem is akar kitörni ebbõl az életfilozófiából. Miközben sorra kerültem a postán már el is felejtettem tovább gondokozni a dilemmámon. Mára úgy döntöttem, hogy legközelebbi találkozásunknál habozás nélkül köszönök, hiszen nem kerül semmibe és már nem is érdekel.

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!


Folytats a blogon ... granatalma.blog.hu/2010/02/19/dilemma...

sponsored links

Keres?s