Ma kĂŠpeslapot kaptam SydneybĂľl.
Hm.
Honnan mĂĄshonnan, hĂĄt nem?
A posta kicsit kĂŠsett, mĂĄr persze az e-mailhez kĂŠpest - azon mĂĄr elment a nem is tudom hanyadik visszautasĂ­tĂĄs; nem, nem talĂĄlkozom, nincs bizalom, elveszett mĂĄr ĂŠvekkel ezelĂľtt ĂŠs nem vagyok abban a helyzetben sem, hogy csak Ăşgy unalomĂťzĂŠsbĂľl ĂŠs nosztalgiĂĄzĂĄsbĂłl hetyegjek egy keveset.

AztĂĄn ma suliba menet meglĂĄttam egy reklĂĄmot; telefonĂĄlĂł fiatalember mellett halomban ĂĄll a palacsinta. KissĂŠ bugyuta Ăźzenet, ĂŠrtem ĂŠn, telefonĂĄlĂĄs kĂśzben ĂŠszre sem veszi az ember, hogy megsĂźt vagy szĂĄz palacsintĂĄt.
FranciĂĄul crepes.
Ennek egyik vĂĄltozata, a karamellizĂĄlt likĂľrĂśkbe ĂĄztatott, flambĂ­rozott Zsuzsi palacsintĂĄja az egyik kedvenc deszertĂźnk volt - nem, nem Sydneyben, hanem DĂŠl-AfrikĂĄban, Durbanban.
Durban igen nĂŠpszerĂť hely a hajĂłsok kĂśzĂśtt, mert a szĂĄrazdokkjĂĄban hetekig ĂĄllnak a hajĂłk a felĂşjĂ­tĂĄsok alatt. A legĂŠnysĂŠgnek olyankor is bĂľven van munkĂĄja, az AB-k (Able Body, nem rĂśhĂśg, nem azt jelenti, hogy jĂł kĂŠpessĂŠgĂť test, hanem azt, hogy segĂŠdmunkĂĄs) csiszolnak, hegesztenek, festenek, rozsdĂĄt tĂĄvolĂ­tanak el, a tisztek meg ugye felĂźgyelik a munkĂĄt. A szĂĄrazdokk azĂŠrt persze mĂŠgiscsak szĂĄrazfĂśldet is jelent, nĂľkkel, bĂĄrokkal, piĂĄval, szĂłval estefelĂŠ megindul a kĂŠtirĂĄnyĂş forgalom; a nĂŠhĂĄny hĂŠtre, vagy csak arra az ĂŠjszakĂĄra kibĂŠrelt call-girlik jĂśnnek, a lĂĄnyokat nem fogadĂł legĂŠnysĂŠg (ĂŠs leĂĄnysĂĄg, mert az is van, a stewardok mindig nĂľk, a szĂĄrazdokkban rĂĄjuk is szĂźksĂŠg van, hisz mosogatni, takarĂ­tani ott is kell, sĂľt) szĂłval a szexuĂĄlisan ĂśnmegtartĂłztatĂłbb fele a szemĂŠlyzetnek pedig ĂĄramlik kifelĂŠ a hajĂłrĂłl; vacsorĂĄzni, nĂŠzelĂľdni, haza telefonĂĄlni, esetleg csak megprĂłbĂĄlni felcsĂ­pni egy nĂľt, aki nem professzionĂĄlis. Nem azĂŠrt mert az olcsĂłbb, hanem azĂŠrt, mert egy olyan nĂľ azĂŠrt mĂŠgiscsak jobbat tesz a sokat nĂŠlkĂźlĂśzĂľ tengerĂŠsz ĂśnbizalmĂĄnak, mint egy katalĂłgusbĂłl kivĂĄlasztott prostituĂĄlt.
És hát igen, a legtöbben csak vacsorázni mennek, mert az amúgy sem túl jó hajóskoszt a szárazdokkban még szarabb. Egyrészt, mert a szakács természetben, azaz élelmiszer alapanyagban fizeti a nõit, a sonkákat, egész sajtokat, kilónyi kávékat pedig ugye honnan máshonnan szerezné be, minthogy ellopja az ellátmányból, hát nem? Másrészt pedig a szárazdokkolás alatt szinte végig részeg is, így aztán a fõzés a kuktára marad - az meg szegény nem tud mást fõzni csak sugo-t, az olaszok klasszikus paradicsomszószát. Így történik aztán, hogy három-négy hétig ebédre csak három félébõl lehet választani - pasta con sugo, pesce con sugo, carne con sugo. Magyarul paradicsomos tészta, paradicsomos hal és paradicsomos hús.
HĂĄt, elĂŠg unalmas, meg a vĂŠge felĂŠ mĂĄr undorĂ­tĂł is, Ăşgyhogy a kĂśrnyĂŠk olasz ĂŠs portugĂĄl vendĂŠglĂľi ilyenkor elĂŠg jĂł forgalmat bonyolĂ­tanak. RĂŠszemrĂľl olasz mĂĄr szĂłba sem jĂśhetett, ĂŠn ezutĂĄn ĂŠvekig nem tudtam megenni a paradicsomszĂłszt.
Nålam a kínai Ês a japån vendÊglþknek volt sikere - fþÊtel ßgyileg.
Mert hogy desszertben azĂŠrt mĂŠgiscsak az olasz az igazi.
Pontosabban a Roma Revolving Restaurant desszerkĂ­nĂĄlata volt az igazi.
A Roma egyébként is egy fantasztikus hely. A város fölött, egy óriási ház tetején van és lassan forog. Cirka másfél óra alatt tesz meg egy kört, az pont egy átlagos vacsora idõtartama. Csodálatos látvány, vacsora közben az ember egy darabig az óceánban gyönyörködhet, aztán ahogy mozdul az étterem, úgy lát egyre többet a városból és a kontinensbõl. Olyan, mintha körülötte forogna a világ. És ott forog is, a Roma egy roppant elegáns hely, ott aztán tényleg minden a vendégért van. Legalábbis volt, úgy tizenpár évvel ezelõtt.
Az esti program ĂĄltalĂĄban Ăşgy alakult, hogy ettĂźnk valami tengeri herkentyĂşt egy kĂ­nai ĂŠtteremben, vagy valami fĂźvekbĂľl kĂŠszĂźlt levest ĂŠs szushit egy japĂĄn vendĂŠglĂľben, aztĂĄn elsĂŠtĂĄltunk a Roma-ig ĂŠs nĂŠmi szabadkozĂĄs kĂ­sĂŠretĂŠben (ti, hogy nem vacsorĂĄznĂĄnk, csak ennĂŠnk valami ĂŠdessĂŠget) felmentĂźnk a lifttel ĂŠs aztĂĄn kĂŠrtĂźnk egy Crepes Suzettes-t.
A pincĂŠr ilynekor kitolt egy kis trollit, rajta a kĂŠsz, hajszĂĄlvĂŠkony palacsintĂĄkkal. Ezek pont olyanok, mint a mi palacsintĂĄink, egy kĂźlĂśnbsĂŠggel: nem olajon, hanem vajon sĂźlnek. AztĂĄn meggyĂşjtott egy kis borszeszĂŠgĂľt ĂŠs egy serpenyĂľben pĂĄr kanĂĄl cukrot hevĂ­tett. Amikor a cukorbĂłl karamell lett, felĂśntĂśtte narancslĂŠvel, valami tripli-sec fĂŠle ĂŠdes likĂľrrel, narancslikĂľrrel ĂŠs rummal, megszĂłrta finomra reszelt narancshĂŠjjal. A palacsintĂĄkat megforgatta ebben az ĂŠdes szĂłszban ĂŠs nĂŠgyrĂŠt hajtotta, a maradĂŠk szirupot rĂĄĂśntĂśtte. Kis merĂľkanĂĄlban rumot melegĂ­tett ĂŠs egy fidibusszal belobbantotta a forrĂł alkoholt, majd azon lĂĄngolva rĂĄĂśntĂśtte a palacsintĂĄkra ĂŠs Ă­gy tette elĂŠnk.
Nem csak a parasztvakĂ­tĂł flambĂ­rozĂĄs miatt szerettĂźk, az ilyen palacsinta tĂŠnyleg nagyon finom, ĂŠs rĂĄadĂĄsul ott kĂŠszĂźlt elĂľttĂźnk, a narancsillat ĂĄtjĂĄrta az ĂŠrzĂŠkszerveink, csorgott a nyĂĄlunk mire kĂŠszen lett.
Mint ahogy most is csorog a nyĂĄlam.
És nem csak a palacsinta után, hogy a fene enné meg!

Folytatás a blogon ... brunnhildekonyhaja.freeblog.hu/archiv...