Navigci
Fõoldal
Kategóriák
2014 Összes
2013 Összes
2012 Összes
2011 Összes
2010 Összes
Linkcsere Új blog ajánlásaLinkcsere
RSS
A wok, a vas és a cél
sponsored links
Kínaiból mûanyag dobozban kaját bevinni a melóba nem egy elit dolog, még ha pálcikával próbálja is súlyosbítani az ember. Közismert, hogy a Távol-Keleten a mindenféle pálcikaforgató népségek olykor igencsak visszaélnek a legális ízfokozókkal; ha nem is merõkanállal szórják a kristályos nátrium-glutamátot a kutyapörköltbe, de a szójaszósz, halszószok sportszerûtlen alkalmazásával gyakran tesznek szert versenyelõnyre. Fõleg ha a piac ázott lángosaival, savanyú gulyásaival, meg a török étkezde magyarosnak mondott menüjével kell összefeszülniök a piacért (a másik, közgázmetaforásért, gyk).
Nemrég költözésnél néhány edényem odaveszett. Volt egy riolittufává égetett ikeás wokom, bevonatos, lapos aljú, tehát az autentikustól, ami vagy bevonat nélküli acél, vagy öntöttvas monstrum, formájára nézve pedig gömbfelületbõl vágott darab, szóval attól ez az enyém elég messzi esett. Azért szerettem, de veszni hagytam, azóta is a régi albérlet új albérlõi kerülgetik, hacsak ki nem dobták azóta. Szóval ez odavan, sok egyéb máshoz hasonlóan, mindenesetre igény támadt egy wokra, úgyhogy levadásztam egyet, az öntöttvasra nem éreztem magam késznek (a villamoson cipeljen egy olyat, akinek hat anyja van), így egy acél darabra esett a választás.
A sima acélwokot be kell avatni, ami egy rémisztõ procedúra, nem fehér embernek való (háháháh, értitek, nem fehér embernek, háháhá). Elsõ körben le kell sikálni, illetve legalábbis megkísérelni lesikálni a gyárban rákent ásványolajszármazékot, ami a szigorúan nem rozsdamentes edényt védi a rozsdától. Miután belenyugodtunk, hogy ez nem sikerült, némi étolajjal megkenve el kell kezdeni a wokot szétégetni. Nem vicc, bõ félórányi rémes füstöltetés, olajégetés, néhányszor olajcsere, míg az wok egész felülete feketére nem perzselõdik. Szeles nyári napokra való tevékenység, tehát jól választottam meg február közepét.
Mindenesetre wokban sütkérezni nagyon jópofa és szórakoztató dolog. Kicsi hús, vagy garnéla, egy csomó zöldség éppencsakhogy átforrósítva, kalap, kabát. Ha dõzs van, esetleg valami szószra fordíthatunk némi idõt, ezen érthetünk pl. keményítõvel sûrített szójaszószos vizet is. A szójaszósz ugyanis sportszerûtlen állat, lásd fent.
Vegyünk példának okáért pár darab nyers garnélát, nagyobbacskát, marha drága, de tényleg elég kevés kell egy jó kétszemélyes ebéd elõételéhez. Megpucoljuk a rákocskákat, a páncélokat félrerakjuk, kivágjuk a bélcsatornát. A páncélokat a füstölõsre hevített, olajozott wokban megpirtyantjuk, hozzácsapunk hagymát, fokhagymát, halszószt, gyömbért, szeletelt répát, rázogatjuk egy darabig, piruljon, majd felöntjük vízzel, és fõzzük fél óráig, majd leszûrjük. Voila alaplé.
Idõközben fõztünk tésztát, kínait. Affélét, mint amilyet a büfékben is árulnak. Nagyon kevés idõ kell neki, vigyázat, ne fõzzük szét. Ezután fogjuk a falatnyira vagdosott mindenféle zöldnemût, répát, káposztát, fél délutánon át ki-kicserélt vízben áztatott (enélkül ammóniaszagú szörnyûség) bambuszrügyet, beáztatott fafülgombát, zöldhagymát, fokhagymát, aprított gyömbért, és nagyjából tetszõleges arányban elkezdjük - újfent füstölésig hevített olajon - sütni a wokban, pálcikával vagy vas merõkanállal kapargatva az óhatatlanul odakapó részeket, ilyeténképpen próbálva a sokat emlegetett autenticitást legalábbis parodizálni.
Látványos. Csajozós. Csak jusson eszembe legközelebb.
Só, bors, hal és/vagy szójaszósz, majd a végén egy nagyon rövidke idõre a rákfarkak, és kész. Ezúttal nem játszottam egzotikus fûszerekkel, (ütfûszer, csillagánizs, szecsuáni bors? fej vagy gyomor?) elõbb ki kellene ahhoz képeznem magamat ezügyben. Egy kis pohár hideg vízben feloldunk egy teáskanál keménytõt, elkeverjük az alaplével, a rákok után kisvártatva hozzálöttyintjük, megvárjuk, amíg átlátszó lesz és besûrûsödik. Ekkor van kész. Kikotorjuk egy tálra, a wokban pedig gyorsan megpirítjuk a tésztát, hagymával, fokhagymával, szójaszósszal, elég olajjal ahhoz, hogy ne ragadjon le, és tálalunk.
Gõzölgés (igen, ez az egy asztalterítõm van)
Nagyjából ugyanezt csinálhatjuk mindenféle hússal is, pl. pár milliméter vastagra vágott hátszíncsíkokkal, csak a sorrend más kissé. Elõször is a húst valósággal égetjük a füstölgõ olajon amíg színt kap, majd kihalásszuk, félrerakjuk, jöhet a zöldség, a húst meg utóbb visszapakoljuk, szósz, ha arra vágyunk, és kész.
Szóval jó dolog a wok, na. A pálcika meg egészen szórakoztató jószág. Napközben dobolásra használom. Kollegina imádja.
