A Vinitaly-tavasz 17 illanata

2007-04-13

sponsored links

(avagy Stirlitz már a spájzban?)

Kedves barátom - sõt több -, Csega, aki egyébiránt a borkereskedelem kellemesebb végén dolgozik, azaz a beszerzéssel foglalkozik, ellátogatott a Vinitalyra. Dolgozni ment, nem szórakozni (tudom, szar munka, de valakinek ezt is csinálni kell). Illat és ízkavalkád 17 pontban (illanatban) és megfelelõen hosszú mondatokban.


1. illanat: a majd ezer kilométeres aszfaltcsík-húzás elsõ pihenõje labanc testvéreink Packsatteljének Kékes feletti magasságában az A2-en. Útkotró gépek csepegõ dízeltankjainak kesernyés bûze olvad össze a hókupacok csurgó levei által felázott évtizedes fenyõtû-komposzt rothadó szagával, meghintve tobozok édes-retcinás gyantájával. 42/100csg

2. illanat: esti villám bevásárlás a lokális ultra-hiper madaras-tecsós polcsorai között. Balról a frissen tört Parmiggano Reggiano tömbjeibõl lágyan elõhullámzó sós tengerillat, jobbról az esti halpolc nemzetek és kikötõk feletti, utánozhatatlan, könnyed öklendezést kiváltó sóhaja támad, megkoronázásaképpen szembõl kínai gumicipõk és olcsó mosóporok lehelete áll utunkba. 61/100csg

3. illanat: reggeli lift, angolszász álcájú, elegáns ind úriember (borbeszerzõ!) aggódó tekintete az esõcseppek és márkás zakója elõre nem egyeztetett találkozóját illetõen. Az olcsó, mû-mósuszbázisú parfüm és a halálfélelem reszketõ verejtékszagának kívülállóként bájosnak tetszõ kompozíciója. 50/100csg

 4. illanat: kigyúrt felsõtestem pórusai nyálas-sósan verejtékeznek, midõn a kiállítás háromkilós katalógusa alatt zsibbadva rogyok le a szicíliai Principe di CORLEONE standján (ne feledjük: a név már önmagában kötelezõen elõjeles!). Három vendéglátóm összesen és együttesen hatvanszavas angoljával hamarosan átveszi az izzadást és fejvakarást a szakmai alapinformációk taglalása során, amin a déli forróság ellenére is kellemesen gyümölcsös borok enyhítenek valamit. Jobb, mint a levágott, véres lófej! 72/100csg

5. illanat: szippantás a Vezúv fenyegetõ és egyben nagyon is derûs árnyékából. Az autochton-király Mastroberardino standján kész lelki zug megnyugodni a bigott abc-fogyasztóknak (anything, but cabernet/chardonnay!). Olyan fajtákat kóstolhatunk itt, mint a fehér Fiano de Avellino, Falanghina, a Greco di Tufo vagy a vörös Aglianico. Mind gyönyörû egyéniség, vérprofi pincemunka, a precíz történetíró idõsb Pliniust is dalra fakasztó õs-eredeti fûszeresség, kovaköves vulkáni hamu savanyú-kénes lehelete, szinte még tapintani lehet a kétezer évvel ezelõtt támrendszerként szolgáló hárs- és ki tudja még miféle fák borzongatóan-ismeretlen nyomait. A 2000-es Radici cserzõvarga délutáni verejtékes kézfejillata még a legádázabb ítészeket is a padlóhoz szögelte: öt olasz borszaklap egyesített ítélete alapján Itália harmadik legjobb bora lett! (Próbálnánk csak meg kies hazánk 5 bor-szaklapját közös nevezõre hozni! Lenne itt Armageddon meg hét szûk marketingbüdzsé hamarosan!) 88/100csg

6. illanat: egy bájosan esetlen fogadás meghívottjaként tiszteletlenség lenne pellengérre állítanivilágvégére telepített hotelünknek a helyi pugliai specialitásokat kardélre hányó, valószínûleg ugyanott (l. világvége) pallérozódott szakácsát és kreatúráit ? hacsak (mint esetünkben) a vétlen és gyanútlan turista nemcsak esti jókedvével, hanem életével is játszik, miközben farkasszemet (rendben, a párhuzam itt megbotolt kicsit, mert lupus õnagysága mind a négy szemfogát megnyalja egy ilyen látványra) néz a fél-langyos (nem elírás, nem félangolos!) birkagerincbõl a csont mentén bizonytalanul elõszivárgó s lassan helyre tócsává összeálló vérpatakocskával. E helyütt is ünnepélyesen felesküszöm az olasz alkotmányra, Sophia Loren dekoltázsára vagy Brillat-Savarin bármely idézetére, hogy szeretem a jóízû féligsülteket, de ez a vágóhídi öblítõvíz árnyalatú ? és szagú ? lé még az én világlátott gyomromnak is határesetnek minõsült. A tíz perccel késõbb érkezõ kihûlt és Fény utcai piaci napzártájára emlékeztetõ, szottyadt, párolt vegyeszöldség már csak hab a tortán. Ha nem lett volna 13 helyi pince 26 bora bátor kísérõnek, bizisten gondban lettem volna. A Negroamarók, Primitivók, Verdeca Biancók, D?Alessanók, Fianók és Malvasia nerák õsi tüze, déliesen buja fûszerillata, a vörösök ánizsos-csokoládés teltsége azonban jó doktorként hatott erõsen felindult gyomromra és a vacsorát követõ álmomra is. 66/100csg

7. illanat: életbuborékok Stafano Gavával, a Villa Sandi legényke korú borászával. A borongós, monoton esõ ellenére nyárias lett a reflekorfûtötte, levegõtlen stand, ahogyan proseccók és spumanték sorakoztak deresen asztalunkon. A Valdobbiadene-Conegliano tengely mentén termelt szõlõkbõl ûrkorszaki megoldások és high-tech eszközök segítségével születik a csoda. Stafanóból ömlik a lelkesedés és a szakmai tudás, magabiztos és fölényes, mint egy pick up a kerékpáros sávban. Vékonyderekú Frizzantével készítjük elõ magunkat a megmérettetésekre. Az Il Fresco brut éles és hûs szénsavérzetével, ropogós almasavával kellemkedik. A hosszú-csengésû Rosatót Pinot Noir és Pinot Blanc mustjának együtterjesztésével készítik, és mennyeien pinot-s, málnás-licsis, a vége felé parmen almás. A Prosecco di Valdobbiadene DOC már nagylányosan sokat tud a világról, rétegzett kompozíció, széles és simogató. Az elegáns Cuvée Prosecco DOC kirobbanó erejével, leterítõ bátorságával úgy ül szánk minden szegletében, mintha haza sem akarna menni. Stefano szerint csak a ?legkedvesebb? szõlõkbõl lehet ezt a minõséget hozni. A Rosso Sandi édesveres, Marzemino, Merlot és Refosco mustjai erjesztésekor megcsípett szénsavjával ékes, bár nekem mindene túlzó, harsány és akaratos. A Moscato white és Moscato yellow (így mondta Stafano!) alapú páduai Dolce Sandi sokszínûbb, mint Asti-béli társai, elegánsabb és kevésbé pacsulis is ? mégsem fogom érte dühödten feltépni a Szaratov ajtaját rendszeresen. Az újszülöttek kedvéért: Valdobbiadene testvérvárosa: Mór! Szesztestvérség helyett mondd: Pezsgõbarátság! 90/100csg

8. illanat: Elena Walch ? avagy egy érett asszony mosolya (szemelvények). Alto Adige-rõl eddig is sok mindent tudtunk, különösen lánykori nevét, Süd-Tirolt és mennyei hegyeit kedveltük, viszont szabadságszeretõ népének tetteit, elszakítottságának keserû valóját a párhuzamokra éles szemû, háborúk utáni politikusnemzedékek itthon igyekeztek a nagypapa kopott perzsaszõnyege alá sepregetni. Aztán csak állunk a piemont-toszkán meccs lelátóján elvadult bor-huligánok randalírozásának csatazajában, amikor a páholyban egy törékeny alkatú, ébenhajú, csontos arcélû hölgy ? címszereplõnk ? Pinot Bianco Selezione 2006 borára invitál. És a világ örvénylése egy pillanatra megtorpan, gleccserszéli rétek vágott füveinek illatával telítõdik a lég, pásztorkunyhók mellett kapaszkodó göcsörtös almafák termésének egészséges-savas leve omlik el a nyelvünkön. A követõ Chardonnay/Cardellino kiegyensúlyozott nõiességével bódít, mindenbõl van benne pici, nem túloz, nem akarnok. Mint az igazi Nõ, mint az igazi Bor! 93/100csg

9. illanat: Egy hosszas e-mailezésre kívántam pontot tenni a piemont-i Gianni Gagliardo cég standján. Mint rég látott, eltévelyedett testvért üdvözölnek, különösen a beszédes nevû Giovanna Innocenti lelkesedése kedves. A borok vérprofik, kivetnivaló találni kukacos lélekre vall. De Testvéreim: tessék végignézni az arculattervezés-design-marketingkoncepció-stílus eme zseniálisan egyszerû, letisztult, milliméterpontosan kidekázott és egyedi kompozícióját, a tradíció és modernizmus mérnöki balanszát. Olyan érzés, mint selymes szellemi zuhanyt venni egy nyóckerületi éjjelnappali abc italválasztékának savanyú arculat-verejtékszaga után. Megváltás! 89/100csg


10. illanat: Siro Pacenti ? akire várni kell. A toszkán megastandon, Brunellók százai közt botorkálva nem egyszerû meglelni Gianfrancót. A sztárborász apró és teljesen jellegtelen standocskáján vagy akkora az emberkupac, mint mozgó konyhán az éhes honvéd, vagy néhány kiürült palacktól eltekintve olyan üresen kong, mint hiltonkisasszony az emelt érettségin. No egyszer egy ilyen utóbbi pillanatban kapaszkodtam bele a laza struktúrájú polcrendszerbe, esküdve keményen, hogy amíg Sirót nem látom, egy életem egy halálom, én itten cövek. Egy negyed óra alatt nagyobb információs forgalmat bonyolítottam, mint google a ?sex? szóra, mindenki rajtam akarta leverni a mester hiányát. Végre megjött a felmentõ elõsereg ? megérdemli, hogy megemlítsük a nevét: Elisabeth Kalmund-Jusczyk, egy bájos, tapasztalt kereskedõasszony ? és további negyed órát õ állta a lelki nyomást a pult körül angolul, németül és olaszul hadakozva a borkultúra féljózan élharcosaival. Egyszerre azonban ott állt a legenda, nem teketóriázott, nem siránkozott, nem sajnálkozott, csak töltött kérges kézzel, derûsen, mint akinek ez volt a dolga, és ez is leszend. A ?05-ös Rosso di Montalcino már benne a legszebb férfikorában, érett, tüzes és vad. A ?03-as Brunello még morajlik belülrõl, rázkódik az erõtõl, akár Sly a Rocky I-ben. Még két év palackban, és kész lesz. Erre kontrázott rá a ?02-es Brunello a maga higgadt délutáni tengersimaságával, megpihent derûjével. Befejezett mû, nem úgy mint Pacenti mester angol tõszavakkal elkezdett, olaszos fél-fordulatokkal cifrázott és hitem szerint a toszkán macskakasztrálók harci kiáltásaival hirtelen a semmibe visszatérõ mondatai. 94/100csg

11. illanat: Egy legenda szerint a Vinitalyn egy napot mindig esik. De olyant, hogy a Vinitaly minden napján, egyfolytában essen, még a legelszántabb szittya borbeszerzõk sem éltek meg. Azt is tudtuk, hogy a napfényes Itália kék egét egész tekintélyes arányban szürkítik füstfüggõ nikotinisták hadai. Namármost a sportcsarnok méretû kiállítóterek árusai és látogatói rendre az építmények közötti szûk, fedett átjárókban, váll-vállhoz-tapadva-szorulva-préselõdve mérgezik saját és szomszédjuk istenáldotta õs-egészségét. Az olcsó bagó szemétdomb-szaga keveredik ilyenkor a parfümös cigarillók karcsú eleganciájával, a half corona-k selymes fakéreg-illatával, a rumos-aromás pipadohány borzongató kihívásával, az erõs hajszesz émelyítõ hullámaival, a kissé ázott gyapjúzakók birkaszagával és az egésznapos kóstolgatás izzadságbûzével. Két választásunk van: vagy élõ harci ékként próbálunk áttörni ?tökön-paszulyon? a masszív füst- és emberfalanxon, vagy peckes léptekkel tocsogunk a langy esõben önelégült szájszeglettel, mint akinek a tuti tippje épp most vert rá egy kört a nyúlra a helyi agárderbin. 51/100csg

12. illanat: A csizmasarok meleg lehelete. ? Apulia (Puglia) is kitett magáért, egy huszonkettes keretkóstolón háromnegyed óra alatt (ne tessenek számolni, az átlag 2 perc/bor!) kergettek végig, mint felgerjedt pásztor kedves gidáját az akol körül. A fehérek jellegtelenkék, sovánkák, megerõszakoltak voltak. No de a veresek oszt kárpótoltak: lángolóan tüzes, meggymagos Negroamarók, kedves Malvasia nerák, selymes Nero di Troiák, harapható illatú, alvadtvér-barnás Primitivók, mintha másvilágból idepottyant nevû Sussumaniellók, persze divatos, IGT-álarcú, világfajta-bázisú egyenküvék is meglepõen jó arányérzékkel iskolázva, ráadásnak néhány Montepulciano ? bár a toszkán elegancia nagyon elkelt volna. Vigyázó tekintetünket Párizs mellett vessük rendszeresebben errefelé is, az árak itt még nem verdesik csengõmagyarságú ûrturistánk nemes bokáját a Szujúz állófogadásán (ha egyáltalán ?álló?-fogadásról nem botorság beszélnünk ily éteri magasságokban). 81/100csg

13. illanat: Õszinte leszek: szeretem a másfél mázsás, afro-amerikai, göndörfürtû, étcsoki-barna hölgyeket, amikor flitteres ruhában, a fényárban csillogó színpadon, cin-dob-bõgõ-zongora kíséret támogatásával õs-erejû bluesokat, kiegyensúlyozott sztenderdeket énekelnek. Annál rémisztõbb azonban, ha egy hasonló adottságokkal bíró tünemény gumikalocsniban, kitérdelt mackóban, mûszálas ?disznóölõ? otthonkában, a kétméteres nyél végén ernyedten terpeszkedõ mopszszal mímeli bortól duzzadt hólyagjukat békésen ürítõ férfivendégek lába között a félrehordott húgyban eltapicskolt lábnyomok eltüntetését. A prosztatabántalmaktól dülledt tekintetek és az émelyítõ töménységû urin utolérhetetlen kavargását az sem enyhítette volna, ha szegényke teljes tüdõbõl rázendít Brubeck Take Five-jára ? nem is tette, igen bölcsen. 34/100csg

14. illanat: Lombard borvágta. Igen színes tájékon vezettek kézenfogva vendéglátóink egy virtuális villámlátogatás keretében. Betekintettünk egy Pinot Blanc, Pinot Noir, Chardonnay alapú Franciacorta DOCG kissé élesztõs, túlzott szénsavú és harapós lelkébe, leránthattuk a lelplet a Lugana szõlõfajta titkáról, miszerint is ez a Trebbiano lokális beceneve, bora könnyed, üvegszerû, és haloványan gyümölcsös. A csodás Bergamo egy fiatalos, lendületes, szedres illatú Cabernet Sauvignon/Merlot házasítással lepett meg Valcalepioból, a dél-nyugat-lombard Oltrepo Bonarda pedig egy vörös habzóbor minimum 85% Croatina szõlõbõl, de ettõl még nem lopódzott közelebb a lelkemhez. A San Colombano DOC alapját a Croatina, a Barbera és az õsi sárkánymeséket idézõ nevû Uva Rara fajták képezik, kadarkára hajazó kökényes-fûszerkertes illattal. Lambrusco Grasparossa Mantovano DOC bora a névadó fajta mellett még Ancellotta és a Fortana leveit is tartalmazta, jó ?poloskás-rókás?, telt és kerek illattal. A Garda Classico DOC borának báját a Gropello-Marzemino-Barbera-Sangiovese quatro szép, dél-franciásan gömbölyded kompozíciója adja. Záróakkordként egy helyben Chiavennascának becézett Nebbiolo csendült fel, portóis-likõrös feldolgozásban zengve poharunkban ? és ma már sajnos csak emlékeinkben. 84/100csg

15. illanat: szombat délután 5 óra ? önmagában nem rossz elõjel. A világ egyik legjelentõsebb borászati kiállításán azonban lehangoló az enyhén dülöngélõ huszonévesek mûvidám harsányságából pálló azonosíthatatlan szeszszagból, üzletembernek álcázott, vizenyõs tekintetû, katalógusára támaszkodó és poharát görcsösen markoló light alkeszek fél-okoskodásából, agyonpúderezett, aranypapucsban billegõ, megcsúszott-rúzsú, másodvirágzású imágók éles kacajából, vörösbor-pecsétes mellényben fájós lábukon topogó, öt-kifejezéses bor-világnyelven mélyszakmai információit velünk megosztó pincérek rekedtes hangjából összeálló forgatag. Standra se be, se ki, gyakorlatilag az egész kiállítás egyetlen mozdulatlan (mély) torok, amelyen 30-40 ezer borból álló cuvée csurog-bugyborékol alá a feneketlen semmibe. 55/100csg

16. illanat: A történelemmel közhelyesen-flegmán együtt élõ veronaiak számára mi sem természetesebb, hogy a szebb napokat, Goethét, Mozartot és I. Sándor cárt is látott Giusti palotában adjanak éjszakai fogadást szûk elit körünknek. A legendás veronai kert éjjeli megvilágításánál csobogtak a kutak, illatoztak a cédrusok, bólogattak a pálmák a telihold tavaszi remegésében. Patakokban folyik a prosecco, mámorosan kóválygunk a óvó félhomályban. Fõfogásként a XV.-sz.-i lovagterem reneszánsz zenekarának életörömtõl duzzadó hangjaira ütemesen szeletelik a felvonuló séfek a méteres, egybesütött halakat, szarvast, õzet? ? vadat, s mi jó falat?, bár itt nem nagyon ördög belül senki sem, talán mi irigy kisördögök, ha a honi országimázsos-bormarketinges bohóctréfáinkra emlékezünk folyvást. 93/100csg

17. illanat: A veronai Szt Zénó ezeréves katedrálisában, gyûrött, virágvasárnapi olajágat szorongatva, az idõs püspök idõtlen nevetõ tekintetében keresve nyugalmat, osztályozgatunk, méricskélünk az illatokban: egy rész levendulalabdacsos mûprém nagymamakabát, egy rész avas padlóviaszk, egy rész tegnapi tömjén, egy rész nyirkos kriptaillat, sekrestyeszekrénybõl egy csipet, a bejáratnál kuporgó félroma koldusasszony gyermekének hugyszagából egy motívum és persze a Adidge folyó friss tavaszi szellõ által felkapott gleccservíz illata. Ó szent sokszínûség!

csega

(A pontozás az élményeim 100-as skálán való virtuális megjelenítése, az objektív világgal való bármilyen hasonlóság a véletlen mûve, ha mégis bármi áthallást észrevesz, akkor kérdezze kezelõorvosát. A jogvédelem miatt mellébiggyesztettem szerény monogramomat, lemásolva kedvenc zsebkendõmrõl.)

Folytats a blogon ... borboy.freeblog.hu/archives/2007/04/1...

sponsored links

Keres?s