Navigci
Fõoldal
Kategóriák
2014 Összes
2013 Összes
2012 Összes
2011 Összes
2010 Összes
Linkcsere Új blog ajánlásaLinkcsere
RSS
2009
sponsored links
Új naptári év elején szokás mindenféle fogadalmat tenni, számot vetni, statisztikákat készíteni, hogy lássuk, honnan jöttünk és hová tartunk, vagy ilyesmi :) Nekem eszem ágában sincs ilyesmit tenni jelenleg. Azon gondolkodom egy ideje, vajon a blogjából mennyire ismeri meg az ember a másikat? Jó, persze, attól függ, mennyit árul el az illetõ, de most nem is az anyja nevére és adószámára gondoltam. Hanem hogy vajon Cserke tényleg olyan humoros és szétszórt, mint ahogy az írásai sejtetik, Ildinkó tényleg olyan bolondos, a Doki mindig olyan jó kedélyû, szegény secima meg önfeláldozó?
És én? Engem milyennek láttatnak a bejegyzéseim? A Doki szerint olyannak, "aki ilyen jó humorral fogja fel az életet". Most mondjam, hogy pedig én vagyok az egyik legpesszimistább ember a világon? Abból a néhány nyafogós bejegyzésbõl mennyire látszik, hogy milyen mértékben vagyok szorongó, hogy mennyire vagyok bizonyításkényszeres, és hogy ehhez milyen paradox módon járul a lustaság és a kényelmesség? Hogy ez a blog odáig fajult, hogy ezen keresztül szeretnék valami kis elismerést kicsikarni magamnak, de nincs ehhez az egészhez tehetségem, és csak azért nem töröltem még, mert az nagyobb szégyen lenne, így meg csak középszerûségem újabb dokumentuma, s ha véletlenül mégis kapok valahol dicséretet, kimondva-kimondatlanul mindig elbagatellizálom, mert nem tudom elhinni, hogy valóban jó lehet, látszik ez? Hogy mennyire nehezen kommunikálok -megfelelõ alkoholszint nélkül- idegenekkel, és ez kiterjed arra is, hogy szinte sehova nem kommentelek, mert csak hülyeségeket(=/általánosságokat) tudok mondani (Amby és Katica tudna arról mesélni, hogy élõszóban méginkább milyen esetlen és suta vagyok, de mivel jófejek, gondolom nem fognak), így hozzám is csak egy-egy eltévedt komment jut (kivéve secimát, az önfeláldozó karitatív segélyezõt), amitõl viszont megint csak úgy tûnik, egy nagy rakás csõd vagyok a blogom. Nem vagyok én humoros. Csak tudom magam iróniával és megvetéssel nézni. Ó, persze, egyelõre úgy tûnik, sosem leszek "öngyi". Mint mondtam, lusta és kényelmes vagyok. Van olyan hely, ahol kiírhatom a depresszióm, ha szükség van rá és vér csurog a háttérképrõl. Így ide tudom varázsolni az életöröm egy halovány látszatát, legalábbis általában :)
Nem tudom mi lesz 2009-ben. Különösebb céljaim sincsennek. Majd alakul, útközben. Szeretnék megint olasz eget látni a fejem fölött. Szeretnék nyelvvizsgát :) Szeretnék munkát és az otthon kényelmét egyszerre. Illetve nem, munkát nem szeretnék, csak fizetést :D Azt hiszem, amíg el nem vesz egy milliomos, addig ezt az opciót talonba tehetjük. És mivel sosem fogok férjhez menni, (de most tényleg, ugyan ki lenne az a hülye?!j), jobb lesz, ha visszatérek a motivációs levelekhez, pedig jajj de utálom :)
Dave Matthews - Gravedigger (Acoustic Live)