Ünnepi játszma 2. (Bigos)
sponsored links
Hamar abbahagyta a pityergést. Megtörölte a szemét és dacosan megvonta a vállát. Aztán, kisvártatva vidám szikrák kezdtek pattogni szürkéskék, szigorú szemében. Nekiállt gondolatban felmérni a készleteit, latolgatni lehetõségeit. Közben arca egyre derûsebb lett, mint a mindig megbocsátó, bölcs öregasszonyoké és ajka sem hasonlított már a pengeélre.
Kiment a kamrába, a káposztás hordóhoz. Jól emlékezett rá, még több mint a fele megvolt a november elején savanyított káposztából. Kimarkolt belõle egy bõséges adaggal és bevitte a konyhába. Nem kellett kóstolgatnia, se átöblíteni, tudta, hogy az íze pont olyan, amilyennek lennie kell. Csak nagyjából megvagdosta, hogy a szálak ne legyenek túl hosszúak. Az ódivatú kredenc aljából elõkotort egy piros, zománcos lábast és elkezdte benne megpárolni a káposztát. Pont elég lett hozzá a küldeménybõl kikerült sült zsír. Míg a káposzta dinsztelõdött, fürgén felkarikázta a kolbászt. Egyet megkóstolt a karikákból, jóváhagyólag bólintott. Aztán apró darabkákra felvagdosta a kapott sült húst is. Valóban vadhús volt. Nem volt olyan markánsra fûszerezve, ahogyan õ szokta készíteni, de ez nem számított.
- Biztosan volt hozzá valami jó kis ízes mártás! - gondolta magában jóindulatúan. Elõvadászott a hûtõbõl egy gyerekökölnyi konfitált pulykacombot és azt is feldarabolta, aztán félretette a húsnemûeket. Kitöltötte egy bögrébe a kis üveg bort, beleáztatta a szárított gyümölcsöket. A kamrában lógó tüllzsákból kivett egy bõ maroknyi szárított vargányát, azt a karácsonyról maradt húslevesbe áztatta be. Közben megakadt a szeme a polcon levõ fél fej édeskáposztán.
- Persze, ebbõl akartam káposztás cvekedlit csinálni! No egye fene, áldozzuk be ezt ...