Õszi gasztrotúra az Adrián - III. rész: Pljeskavica + ajvár (videóval)
sponsored links
A láthatatlan ellenség
Gasztronómiai kultúránk egyik alapja - bármilyen furcsán is hangzik elsõre - egy hétköznapi kényszerûség következménye. Ez a kényszerûség pedig nem más, mint hogy friss élelmiszereink döntõ többsége gyorsan megromlik. A tej, a friss hús, a hal, a leszüretelt zöldségek és gyümölcsök, hacsak nem kezdünk velük valamit, pár nap (rossz esetben néhány óra, jó esetben egy-két hét) leforgása alatt tönkremennek. Meggyõzõdésem, hogy civilizációnk fejlõdésében hatalmas szerepet játszott az a leleményes harc, amit az ember az ételek tartósításáért kezdett el vívni. Bár mikroszkopikus ellenségeit, a baktériumokat több ezer éven keresztül nem pillanthatta meg, de ellenük mégis remek módszereket eszelt ki. Sóval, erjesztéssel, szárítással, füsttel, sõt legújabban E-betûs vegyi fegyverekkel támad és nyer. A tartósítási trükkök gasztronómiára gyakorolt hatásáról majd egy külön postban értekezem, most csak rövid gondolatébresztõnek szántam ezt a pár sort. Pontosabban bevezetõnek, hiszen
az ajvár
készítése szintén ebbõl az izgalmas kényszerûségbõl indul ki. Képzeljétek azt, hogy van paprikátok. Rengeteg paprikátok, olyan sok, hogy ha az egész családot paprikával tömitek egész nap, akkor sem fog elfogyni. Mit csinál ilyenkor az ember? Ha mexikói, akkor füst felett szárítva chipotlét készít belõle. Ha magyar, lecsót csinál, egy részét friss kenyérrel behabzsolja, a maradékot pedig elteszi télire dunsztos üvegekbe zárva. Tõlünk délre-délkeletre pedig ajvart fõz belõle, és a magyarokhoz hasonlóan dunsztolja a készterméket. Horvát gasztro-túránk október végén indult, pont a nagy ajvar-befõzés szezonjában, ezért nem hagyhattuk ki a sorból.
Kipróbáljátok? Jóhogy!
Hozzávalók:
- 5 kg (vagy korlátlan mennyiségû, csak az arányok számítanak) kápia vagy hasonló, piros húsú paprika ...