Árpi kollégám részeges csirkéje krumplival
sponsored links
A vasárnap szent. Nem feltétlenül a szentmisére gondolok most, de ha belekezdenék a fejtegetésbe bizonyára eljutnék a vallásosság megéléséig. Kiskorom óta a vasárnap kiemelt helyet foglal el az életemben. Ez az a nap, amikor egy asztalnál ül a család és az elmúlt hét minden baját elfeledve, mentesen minden sietségtõl mentessen tud egymással és bõséges ebéddel foglalkozni. Édesanyámnak hála számtalan fogással ismerkedhettem meg hétrõl-hétre, az elengedhetetlen levesektõl, a sztenderdnek számító kirántott húsokon át, a különféle sültek és köreteik rejtélyes világával, egyre magasabban emelve ama lécet, amely késõbb az önálló élet követelményei között állapodott meg. Olyannyira beleivódott e hangulat lényembe, hogy ha vasárnap valami folytán elmarad a leves, vagy nincs több fogás, sültek, vagy legalábbis olyan ételek amelyeket hétköznap nincsenek az asztalomon, nem érzem vasárnapnak a hétvége utolsó napját.
Szûkös idõket élünk. Ezt legjobban télen, a számlák kifizetése után érzem, amikor is az élelmiszerbolt polcai között barangolva elképzelem, hogy milyen jó ebédet készíthetnék, azonban a bevásárlókosár szinte üres marad, míg ennek ellenére a pénztárcám szemmel láthatóan csak vékonyodik. Ha ehhez a hangulathoz csatlakozik egy jó kis téli megfázás, bizony leszûkül az ebéd bõséges lehetõségének gondolata. Így voltam ezzel nemrég, amikor számba vettem, hogy mit fõzzek vasárnapi menünek. A finom húsleves mint mondtam, elengedhetetlen, nem is bajlódtam vele sokat, de hát a következõ fogás. Volt a hûtõben csirkehát (a combok már rég elfogyasztásra kerültek), de a kirántással ilyen nyavalyásan nemigen kívántam bajlódni, kiváltképp a körettel. Valami egyszerûbb dukált aznapra. Megsütöm egészben.
Nem sokat teketóriáztam, elõvettem egy fej vöröshagymát, egy girizd ...