Gyermekkori emlék. Nem nekem, a Férjemnek.

MĂĄr régĂłta, évek Ăłta készĂźlĂśk eltenni, csak ennél tovĂĄbb nem jutottam. Egészen mostanĂĄig.

A napokban a vihar levert néhĂĄny diĂłcskĂĄt, megsajnĂĄltam Ăľket és azonnal kapcsoltam,
 mi lehet nekik jobb sors, mint a komposzton landolni.
FĂśldi "érkezésĂźket" jelnek vettem.

Így hĂĄt, csalĂĄdi vĂĄllalkozĂĄs keretében ĂştjĂĄra indĂ­tottuk, a mi zĂślddiĂł befĂľttĂźnk készĂ­tését: AnyĂłsom adta a receptet, a Férjem és Fiam szedtek még diĂłt ( ugye Ă­gy létra sem kellett... ), megmostĂĄk és hĂşstĂťvel ĂĄtszurkĂĄltĂĄk. RĂĄm pedig a tĂśbbi munka vĂĄr.

Most az elsĂľ fĂĄzisnĂĄl tart a dolog, mert sokĂĄig nincs sok teendĂľ, mint kiĂĄztatni.

Azért osztom mĂĄr is meg, mert most van itt az ideje a zĂślddiĂł szĂźretnek,

hisz addig jĂł még zĂśld ( belĂźl zĂśld, fiatal, azaz zĂśldfĂźlĂť :D nem kezd el csontosodni.

Így aki szeretne eltenni, csinálhatjuk együtt....

ZĂślddiĂł befĂľtt

HozzĂĄvalĂłk ...