Zsuzsi, képeslapok, Román Posta

2011-10-09

sponsored links


Gyorsban, míg annyira friss bennem az élmény. Bizonyára itt-ott többen olvastatok ama felhívásról, melyben arról esett szó, hogy egy marosvásárhelyi kislánynak kértek képeslapokat, mellyel nyerni szeretett volna a Román Posta által kiírt versenyben. Arról is olvashattunk, hogy egy rövid ideig arra tippeltek, hogy valami oknál fogva nem lesz befutó Zsuzsi, egyszerûen semmi visszajelzés nem érkezett feléjük a kitöltött részvételi lap beküldése után. Aztán mégis. Mint kiderült, Zsuzsi nyert. Egy darabig azt hitték egyedüli résztvevõ volt a kislány, de nem. Csak épp elenyészõ számú lapot gyûjtött a többi versenyzõ. Zsuzsinak 9144 képeslapot sikerült begyûjtenie a kiírt idõszakban. Most még arra is felkérte a posta egyik igazgatónõje a pénzügyminisztert, hogy esetleg segédkezzen abban, hogy Zsuzsi eme sikere bekerüljön a Rekordok Könyvébe. Hát hajrá, hátha lenne erre is egy mód. Ez már hab lenne a tortán, hisz amit eddig én személy szerint nem is tudtam, a verseny 4 kategóriában zajlott, Zsuzsi végül mind a négyben elvitte az elsõ díjat. A kategóriák: 
  • legtöbb romániai településbõl érkezett képeslap
  • legtöbb európai országból érkezett képeslap
  • legtöbb országból érkezett képeslap (a világ bármely tájáról)
  • a legtöbb képeslap (darabszámra összesen)
Ha jól láttam, akkor több jutalomban is részesült Zsuzsi, kirándulás a hegyekbe (a posta tulajdonában levõ szállásra szól), kirándulás a román tengerpartra (szintén hasonló szállás) valamint a legtöbb képeslapért egy egyhetes autóbuszos kirándulás európai fõvárosokba, ahova Édesanyja kísérheti majd el.
Hihetetlenül szerény kislányt ismerhettem meg Zsuzsi személyében, aki a díjak átvételekor könnyeivel küszködött, egyszerûen nem tudott semmit mondani meghatottságától.
Még egyszer gratulálok Zsuzsinak, lelkesen támogató tanárjának, Körtesi Sándornak. Nagyszerû emberek, akiket méltán segített a gasztroblogger közösség. És nemcsak. Amint hallottam, Zsuzsi lelkesen küldözgetett emaileket a célja elérése érdekében.

és pár kép:

Folytats a blogon ... elkeszitettem-megmutatom.blogspot.com...

sponsored links

Keres?s