Várandósként Budapesten

2011-12-28

sponsored links

Március elején érkezik a mi kicsi lányunk. Nagyon boldogok vagyunk és egyre izgatottabban várjuk a tavaszt. Nap mint nap, akad valami babás teendõm és a mi kicsikénk is folyamatosan jelzi rugdosásával a pocakomban, hogy hamarosan találkozunk. Nagyon boldog vagyok, de néha felhõs a kék ég a fejemben.

A legnagyobb elkeseredettségemet és bosszúságomat az okozza, hogy több mint 6 hónapos terhesként, nagy pocakkal egyetlen egyszer sem akadt olyan ember, aki a tömegközlekedésben átadta volna nekem a helyet, pedig sokat utazom metrón, villamoson (orvoshoz, kismama tornára, szülés elõtti felkészítõre stb.- néha úgy érzem állandóan úton vagyok). 
Elõször arra fogtam, hogy pici a pocakom, aztán arra, hogy kabát van rajtam, biztos nem veszik észre. Ma nõgyógyásznál voltam és hazafelé eléggé fáradt voltam már, így mindent bevetettem, levettem a kabátomat is, hogy látszódjon az állapotom. 

Szerintetek, érdekelt bárkit is?

Senki nem vette észre magát, szerencsére a Jó Isten mindig velem van, így kb. 3 megálló után volt leszálló és le tudtam ülni.

Nem is tudom miben reménykedtem a korábbi tapasztalataim alapján. Én mindig átadtam a helyet az idõseknek, kisgyerekeseknek, várandósoknak. 15 éve élek Budapesten, de egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor kelt fel egy fiatal srác, vagy lány, uram bocsá ereje teljében levõ férfi, hogy segítsen azon aki rászorul. Volt arra is példa, hogy felálltam, mivel egy bottal közlekedõ idõs néninek át akartam adni a helyet a buszon, szegény lassú volt és egy kedves 40-es férfi odavetette magát az ...

Folytats a blogon ... kiskonyha.blogspot.com/2011/12/varand...

sponsored links

Keres?s