Navigci
Fõoldal
Kategóriák
2014 Összes
2013 Összes
2012 Összes
2011 Összes
2010 Összes
Linkcsere Új blog ajánlásaLinkcsere
RSS
Vajas krumplilepények
sponsored links
Az út mellett Bence Ferkó szántott, és nem bánta, ha egy fordulóban én hajtom a lovakat, mert addig õ megtömi a pipáját.
A lovakat persze nem kellett hajtani, tudták azok a maguk dolgát, de én büszkén lépegettem mégis utánuk. Az ekevas csillogva úszott a fekete földben. A párás szántás felett remegett a levegõ, és én fütyörészni kezdtem éppen ? mert az életet feneketlenül szépnek éreztem ?, amikor az eke egy marékra való apró tojást fordított a barázdába.
? Hó-ha!
A lovak megálltak, és Bence Ferkó bácsi is odaballagott.
? Miféle tojások ezek, Ferkó bácsi?
? Ezek? ? jól megnézte a tojásokat, melyeknek a héja puha hártya volt. ? Hát bizony ezek a griffmadártojások.
Majd elszédültem. Néztem az arcát. Komoly volt, és le nem vette a szemét a tojásokról.
? Griffmadártojások?
? Azok.
Átvette a gyeplõt, én pedig felszedtem a kis tojásokat.
? Hazavigyem?
? Persze. Ki kell tenni a napra, mert ezeket csak a nap költi ki. Színarany lesz a tolluk, jáspisból a szemük? de én most szántok tovább.
? Ne menjen még, Ferkó bácsi ? esengtem. ? És mit esznek?
? Harmatot. Tiszta harmatot? de most már menjen haza azokkal a tojásokkal, mert ha erre vetõdik az anyjuk, rossz világ lesz.
? Ferkó bácsit nem bántja?
? Engem? Hát nyúltam én egy ujjal is a tojásaihoz? Nem én. De maga jó lesz, ha siet? Látja azt a felhõt?
A nyugati égen csúnya fekete felhõ torlódott felfelé, és úgy látszott, mintha sötét szárnyai átérnék az egész világot.
? Hát ilyen felhõben szokott jönni. Jobb lesz talán itt hagyni azokat a tojásokat, vagy nagyon sietni?
? Sietek.
Zsebkendõmbe kötöttem a tojásokat, és borzongva vittem hazafelé a kincset.
A réten alacsonyan jártak a fecskék, a nap szürkülni kezdett, valahol ijedten robogott egy kocsi, és én rohantam hazafelé, mert jött a fekete felhõ viharsebesen, és benne ? fiai után ? énutánam a griffmadár.
Mire a kertek alá értem, már villámok villantak a torlódó felhõk árkaiban. Morgott az ég fenyegetõen hörögve. A nyárfák jajgatva hajlongtak, a gyepûk aljáról halott levelek keltek életre a szél zúgásában, és én nem mertem felnézni, mert éreztem, hogy fejem felett repül a griffmadár.
Egy-egy esõcsepp is arcomba vágott, de ezt nem is éreztem. Ijedt láz borzongatta az arcom, a szívem fuldokolva kalapált, és amikor udvarunkba értem, már csak a lábaim vittek öntudatlanul elõre. A tornácos folyosón nekidõltem a falnak, és zsebkendõmet kiterítve a tornác párkányára, azt mondtam magamban:
? Itt vannak a tojásaid, griffmadár? nem akartam rosszat? harmatot szedtem volna nekik? de ha nem akarod, itt vannak? vidd el.
Ekkor rettentõt roppant az ég, és valami földöntúli kék villanás szétvágta a nyárfánkat az udvarunkon. Megmozdult a föld is! Az esõ dõlni kezdett, és eloltotta az égõ nyárfa lobogását.
Sötét lett. Bebotorkáltam a konyhára, és nem szóltam senkinek, hogy én láttam a griffmadarat. Igen. A nagy villanásban ott repült az aranytollú madár a kertünk felett, és aranytollán szikrázva záporozott a szakadó esõ.
Nehezen aludtam akkor éjjel. Sokszor felriadtam, s ilyenkor a sötétségbõl újra elindult felém a fekete felhõ.
Arra ébredtem, hogy süt odakünn a nap. A fecskék vidáman diskurálnak az ereszen, és úgy éreztem, hogy az elmúlt nap, s a félelmek valahol messze járnak.
Óvatosan mentem ki a tornácra, és alig mertem odanézni, hogy megvannak-e még a tojások.
Zsebkendõm a nagy napsütésben fehéren feküdt a párkányon. Rajta tojáshéj, és mintha mozogna rajta valami.
Hát mégis?! A nap kikeltette õket??
Már nem féltem. Világos volt, reggel volt, Bodri kutyánk ott csóválta a farkát mellettem, amikor odahajoltam a griffmadarak fölé.
Néztem, néztem õket, és sírón összeszorult a szívem: mert apró gyíkok keltek ki a tojásokból, és az én mesevilágomban csak üszök, romok és világos valóságok maradtak.
De azután megbékéltem, mert a kis gyíkok szeme olyan volt, mint a jáspis, bõrük, mint a harmat, és torkukon jól látszott, amint ver a szívük.
(Fekete István: Griffmadár, részlet)
Ez a tavasz igen szeszélyes. Márciusban élveztük a nyarat, az április hozta a formáját, most meg inkább fázunk odakint. Mindez bizakodó kedvünket nem rontja, sõt, az sem zavart minket, hogy tavaszi borsodi kirándulásunkat is felerészt esõ tarkította. Azért így is jó volt.
Vevõjelöltjeink jönnek-mennek, valahogy az ingatlanosok is megtáltosodtak idén némiképp, így az sem kizárt, hogy még ebben az életünkben vidékre költözhetünk, még mielõtt bottal botorkálnánk leendõ állatkáink között. Meglátjuk.
Szomszédasszonyom, Melinda mostanában sok gluténmentes finomságot készít, tõle származik ez a recept is, amin csak keveset alakítottam. Margarin helyett kevesebb vaj, több krumpli, tejföl helyett kefír. A tetejérõl a sajtot pedig elhagytam, mert így édes-sós feltétekkel is lehet enni, ahogy általában a a hasonló krumplis ételeket. Sõt, nagyobbra formázva gluténmentes pizzaalapnak is jó lehet. Mivel az én krumplirajongásom közismert, a sütést gyakran kell ismételni, Apu szintén nagyon szereti az ilyesmit, és néha párom is lecsábul a paleo ösvényrõl e lepények és némi házi baracklekvár kedvéért.
Hozzávalók (kb. 50 darabhoz / két nagy tepsihez): 50 dkg héjában fõtt, meghámozott és áttört krumpli, 25 dkg gluténmentes liszt, 20 dkg vaj, 2 tojás, 2 ek kefír, 2tk só, (fél tk szódabikarbóna)
Elkészítés: A hozzávalókat egy tálban összegyúrjuk, kicsit állni hagyjuk, majd gombócokat formázunk, és azt lepényekké lapítva a tepsire tesszük. 180 C fokon sütjük tetszés szerint világosabbra vagy sötétebbre, közben egyszer megfordítjuk a darabokat.
(A gyönyörû vágódeszkát nászajándékba kaptuk Andreától és Miklóstól. Még egyszer köszönjük!)