Navigci
Fõoldal
Kategóriák
2014 Összes
2013 Összes
2012 Összes
2011 Összes
2010 Összes
Linkcsere Új blog ajánlásaLinkcsere
RSS
Túrafalatok ? juhtúrós krém és csokis keksz
sponsored links
Kicsit túrázunk, kicsit eszünk, kicsit muzsikálunk
Mivel strandidõ nincs, és úgy tûnik egy darabig nem is lesz, vigasztaljon minket, hogy legalább egy jó kis túrára alkalmas az idõjárás, így nekieshetünk a környezõ hegyeknek.
A srácok kitalálták, hogy megint megmásznak valamit. Értek ez alatt egy nagy hegyet valahol itt Európában. De ahhoz kevés a konditerem és a jelen pillanatban a havi egy futás, hogy ez sikeresen teljesíthetõ legyen, így annyira adta magát, hogy edzésnek el kell menni túrázni, mondhatni tisztítókúrázni. Most a Magas Tátrára esett a választás, és még õk úgy készültek, hogy két napig online voltak, hogy a Téry menedékháztól még melyik túravonalon mennek följebb és onnan hogyan lehet visszajutni a felfelé egyirányú úton vagy a menedékházig, ahol mi gyenge nõk várakozni fogunk, vagy a kiindulópontig. Addig én elmentem futni, és azon gondolkodtam, hogy milyen kiflit csináljak, és azt mivel töltögessem meg. Aztán le lettem állítva, hogy nem piknikezni megyünk, hanem TÚRÁZNI. Valóban, de enni azért kell.
Hogy miket, vagy mi az, ami nagyon fontos, arra alább az útmutatás:
- Víz, víz, víz, és víz. Mindenkinél annyi amennyit elbír, de legalább egy liter. És ha autóval megyünk lenn a kocsiban még néhány adag. Mi mindig így csináljuk, csak most nem. Meg is lett az eredménye.
- Ha nem víz, vagy inkább nem csak víz, akkor is limonádé azaz valami nem ragacsosan édes üdítõ, azaz tényleg olyan ital ami képes a szomjat oltani. Esetleg valami izotóniás ital, ha hûvösebb van és van jól záródó termoszunk akkor enyhén cukros tea. Ja! És elõfordulhat egy pálinka is, hisz minél magasabban vagyunk, többnyire annál hidegebb van. De csak óvatosan, szédelegve nem lehet leérni a hegyrõl.
- Szendvicsek. A hegyen is jól jönnek az ízek, így vajas zsömlét felvágottal és zöldséggel kombót modernizálni lehet valami kencével, például pestoval, vagy általunk ízesített sajtkrémmel.
- Úti-csoki és csúcs-csoki. A hegyen fogyunk és erõsödünk a mozgástól, kitisztítjuk a tüdõnket, legyen elég ennyi. Az ételeket itt nem praktikus egy fogyókúra miatt megvonni, sõt ez inkább veszélyes lehet. Valami energiaszelet, müzliszelet, CSOKI!!! tényleg kell. Sok esetben van egy holtpont, vagy fogy az energiánk, ez teljesen természetes. Ilyenkor három perc pihenés és egy szelet csoki csodákra képes. Illetve mikor kifáradva megérkezünk a mi saját csúcsunkra (ami sok esetben nem a hegyé) igazán megérdemlünk egy kis csokit.
- Pénz. A klasszikus túrahelyeken jellemzõen van menedékház. Hütte. Annak függvényében, hogy milyen az idõ, jól esik egy meleg tea, forralt bor, vagy egy tartalmasabb leves. Illetve pihenés, ücsörgés közben jó közösen elmajszolni egy adag sültkrumplit is. Szóval hiába a finom szendvics, jól esik egy kevés fõtt étel. Itthon egy kis tejfölös lángos, Ausztriában szinte kihagyhatatlan a germknödel azaz a gõzgombóc, számomra nem a vajas, hanem a vaníliás mákos verzióban és/vagy a kaisersmarni. Itt a Tátrában gõzgombócnak inkább édes knédligombóc volt, de ezt nem bántuk, szintén nagyon finom volt.
- A gyümölcs egy kicsit necces. Lédús, maszatol, bebarnul, többnyire savat csinál és éhesek leszünk tõle. Mi ritkán viszünk, annak ellenére, hogy nekem hiányozni szokott a rost. De túrán ezt inkább zöldségekkel próbálom kezelni, esetleg olyan gyümivel amit nem olyan lédús, így nem csöpög, így nem ragadunk tõle. Ugyanakkor igaz, nem piknikezni megyünk, szóval kimaradhat egy-két kevésbé fontos étel.
Kicsit késõbb indultunk mint ahogy az elõzetes terveinkben szerepelt, de nem gondolom, hogy ez a fél óra csúsztatta volna el az egész napot. A 11 órakor induló lanovkával mentünk fel, és onnan indult is a túra. Az eleje egész kellemes volt, leszámítva, hogy a Magas Tára hangulata sok helyen olyan mintha egy halott erdõben járnánk. 2004-ben sok képet láttam arról, hogy milyen pusztításokat végzett a vihar, és aggódó cikkeket, hogy mi lesz így a Tátrával. Éveken keresztül dolgoztak emberek, hogy helyreállítsák a környezetet, és eltakarítsák a fákat, majd újakat ültessenek helyettük. Idén májusban, pedig ugyan enyhébb volt a vihar, kisebb a kár, de az állapotok szintén fájdalmasan mutatnak. Fák kidõlve, félbetörve, sokszor gyökerestül kiszakítva hevernek a földön, vagy pedig kopaszak az egyébként örökzöld fenyõk. Hegy. Szóval ítéletidõ, vihar sokszor van, ez természetes. Ezen felül a Tátrában egy úgynevezett átbukó szél is jellemzõ. A problémát az okozza, hogy bõ kétszáz éve átálltak a lucfenyõ telepítésére, ami nem õshonos a területen. Túl magas, és nincs mély gyökérzete, ezért az ott jellemzõ komoly szélvihar könnyen kicsavarja, kidönti õket és a lejjebb lévõ fákra már nem csak a szélvihar veszélyes, hanem a fentrõl dõlõ fák is. Feljebb más a növényzet, leginkább kúszófenyõket láttunk, így ott már a nem érzõdött ez az armageddon hangulat.
A lanovka – ami gyakorlatilag egy modern gleccservasút ? felsõ állomásától a Téry menedékház kb. 9 kilométerre 800m szintkülönbségre van. A kirándulás eleje nagyon jól esett, de be kell valljam, nem ez lett a kedvenc túraútvonalam. Ha valaki nem gyakorlott terepfutó, akkor elkerülhetetlen egy jó túrabakancs, hisz az elsõ kilométert leszámítva végig kisebb-nagyobb kövekkel kirakott úton kell menni. Ezzel a bámészkodás kilõve, hisz folyamatosan figyelni kell hova lépünk.
Felfele nagyon jól bírtam egy pontig. Ott megkérdeztem, hogy mennyire vagyunk még attól a ?. (itt valójában jelzõket használtam) menedékháztól, és a párom azt mondta, hogy a következõ fordulónál már látjuk. Három fordulóval odébb már láttuk is, de számomra az még mindig a távolba veszett, legalább egy kilométeres kanyargásra. Akkor nagyon fáradt voltam, az izzadságtól tapadt rám az egyébként is kihízott túranacim, szóval még lépni is alig bírtam. Na ez az az állapot ahol meg kell állni és elõ kell venni az úti-csokit vagy sütit, amit persze mi nem tettünk mert szitált az esõ és haladni kellett. De végre beestünk a menedékházba, lehetett pihenni, enni, beszélgetni, néhány fotót csinálni, majd rohanni vissza, hogy idõben leérjünk, hogy elérjük az utolsó lanovkát ami este 7-kor indult. Az, hogy a fiúk még tesznek egy három órás kitérõt, felfelé majd vissza, már rég esélytelen volt. De meglepõ módon elég késõn mondtak le errõl. Lefelé már visszasírtam a felfele menetet. A lefelé gyaloglást egyrészt kevésbé szeretem, de a kövek miatt a térdem teljesen kikészült. De megcsináltuk. Sõt 18:53-kor meg is jelentünk a lanovkánál, és annyira örültünk, hogy megúsztuk a további lefelé gyaloglást, hogy még egy wc-t se mertünk megkockáztatni, majd lenn. Lenn, pedig már annyira lejárt mindenkinek a munkaideje, hogy minden zárva volt. Vizünk elfogyott, de nem baj, mert mindjárt lesz egy benzinkút, ami minden problémát megold.
Addig is, be az autóba és zene. De mi az ideális zene egy ilyen alkalomra? Valami olyasmi ami illik a vidám hangulatunkhoz, hogy megcsináltuk, leértünk, jól el is fáradtunk, ugyanakkor kicsit lenyugtat, hisz 18 km, 2x800m szintkülönbség után nem úgy pörög az az ember mint egy búgócsiga. A nyugis zene ilyenkor jól esne, de még haza kell vezetni, szóval életveszélyes lenne Buddha Bar válogatás.
1. próba: DENGUE FEVER. Igen, mint a dengue láz, amit a trópusokon a szúnyogok terjesztenek, de ez más. A stílusukat pszichedelikus pop zenének van definiálják. Az együttest egy kaliforniai testvérpár alapította azt követõen, hogy Kambodzsában jártak, és úgy tûnik eléggé inspirálta õket a helyi zene. Ezen nem csodálkozom, hisz én is jártam ott, és én is csíptem amit ott hallottam. Sõt a szálláson a helyiek mindig helyi mûsorokat néztek a tévében és minden énekesrõl elmondták, hogy kicsoda. A lényeg: Ott minden pop énekest mindenki kivétel nélkül szeret. Akiket láttunk, róluk mind elmondták, hogy az egész országban ismerik és szeretik õket. Az énekesnõ Amerikában él, de Kambodzsában nõtt fel, és tényleg olyan hanggal, azzal a jellemzõ stílussal énekel mint amit ott hallottam. Itt az ázsiai keveredik egy kis hippi stílussal, és néhány számnál egy hatvanas évek beli fekete fehér gengszterfilm jut eszünkbe ahol a zsaru beszáll a régi autóba, feszes nadrágban, jól fésült hajjal és hatalmas napszemüveggel.
Ugyanakkor a Dengue Fever zenéje nem az a mûfaj, amit az ember órákig képes hallgatni, így jött a 2. versenyzõ a CARO EMERALD. Ez definiálva van jazz-nek, popnak, nekem inkább egy kicsit swinges pop zene. Kellemes, és egyszerre gyors is, vidám is. Tökéletes bulizene, és tökéletes autózene egy ilyen alkalomra. És ez az a mûfaj amit órákig lehet hallgatni, és nem csak a slágerszám az ami élvezettel hallgatható. Ki hitte volna, hogy mindez Hollandiából érkezett a világba.
Szóval a kocsiban a hangulat tökéletes volt, ment a jó zene, beszélgettünk, nevettünk, ettünk, de nem ittunk. Egy benzinkutat láttunk messzirõl, de közelrõl már úgy tûnt, hogy annak az átadásával vagy két éve késnek. És ezt követõen éreztük úgy, hogy nem azon az úton visz minket haza a GPS amin hozott. Gyakorlatilag mintha beprogramoztuk volna, hogy nehogy érintsen benzinkutat és autópályát. Semmit nem találtunk ahol megállhattunk volna, ha igen, akkor az biztos, hogy zárva volt. Már az életünkért küzdöttünk, mikor B. megszólal, hogy tulajdonképpen neki van ám víz a csomagtartóban a hátizsákja camelback-jében. Azaz a túrahátizsák víztartályában. Így satufék, hátra a csomagtartóhoz amibõl két popó lóg ki és szipkázza ki a vizet a táskából.
Az úton hazafelé láttunk õzeket, rókákat, és olyan állatokat amiket nem ismertünk fel. Amit nem láttunk, nyilván benzinkutat, macit (pedig erre szinte már számítottunk) embereket, a falvakban közvilágítást, sõt volt olyan falu ahol egyetlen házban égett a villany. Fél órán keresztül mindössze két autó jött velünk szemben, szóval olyan érzésünk volt, hogy arra az útra csak azok tévednek akiknek Tomtom GPS-ük van. Volt egy pillanat mikor azt hittük, hogy nem hazafelé tartunk, hanem a esetleg Szlovákiában is van egy Vác város, és épp oda tart. De jól mûködött a technika, épségben megérkeztünk. Csak több éves ittlakás után, most elõször azt nem bírtuk felfogni, hogy egy három szintes társasházban, hogy nem bírnak liftet csinálni….
És akkor az ételek:
Juhtúrós krém
Nehézségi fok: egyszerû
Elkészítési idõ: kb. 10-15 perc
Mennyiség: kb. 2dl ûrtartalmú tál
Hozzávalók:
- kb. 150g juhtúró
- 3 kisebb fõtt tojás
- Egy közepes szál újhagyma (vagy 2-3 kisebb)
- 50g vaj
- 2-3 evõkanál tejföl (vagy több, ha hígabbra akarjuk)
- Paprika krém, itt most Rózsa harissa (elhagyható)
- Õrölt pirospaprika, itt most fülstölt spanyol paprika
- Só, bors
- kb. fél csokor snidling apróra vágva
1. lépés
A tojásokat keményre fõzzük, közben a zöldségeket elõkészítjük.
2. lépés
Az egészet gépben összedaráljuk, és akkor szép sima lesz. A rusztikusabb verzióhoz pedig mindent egy tálba teszünk, majd villával összetörjük az alapanyagokat és összekeverjük.
Csokis kókuszos keksz
Nehézségi fok: egyszerû
Elkészítési idõ: kb. 30-40 perc
Mennyiség: mérettõl függõen kb. 16-20 db
Hozzávalók:
- 125g puha vaj? felkockázva*
- 80g barnacukor
- 100g fehércukor
- 1 kiskanál vanília aroma
- 1 nagy tojás (L) vagy két kis tojás (S)
- 270g liszt
- 20g kakaópor
- 50g fekete csoki
- 30g tejcsoki
- 120-150g cseresznye (magozatlan súly) vagy aszalt gyümölcs
- 3 szem zöld kardamom összetörve
- fél kiskanál fahéj
- fél kiskanál tonkabab reszelve (elhagyható)
- Fél kiskanál sütõpor
- 90g kókuszreszelék
1. lépés
A vajat, a vaníliát és a cukrokat keverjük ki habosra, majd adjuk hozzá a tojást és ezzel is keverjük habosra.
2. lépés
Forgassuk a masszába a lisztet, a kakaóport sütõport, majd a kókuszt, és adjuk hozzá a többi hozzávalót. Kézzel gyúrjuk össze fél perc alatt. A tészta nem fog összeállni hanem morzsalékos lesz egy kicsit, de ha friss gyümölcsöt használunk ami nedvesebb, akkor a tésztának is más állaga lesz.
3. lépés
A kezünkkel bõ evõkanálnyi gombócokat formázunk a tésztából. Sütõpapírra vagy szilikonlapra vagy ha van akkor keksz formába tesszük és lelapítjuk egy kicsit. Elvileg ez nem fog szétfolyni, de pár centis helyet hagyjunk a sütik között. 180 fokra elõmelegített sütõben 10 percig sütjük.
https://www.facebook.com/HomeBisztro
