Amikor hétfĂľ esténként (6 Ăłrakor) megyek haza latinrĂłl, mĂĄr igen fĂĄradt vagyok. (Sajnos ezek az ĂłrĂĄk nem a hivatalos iskolaépĂźletben vannak, hanem a 4. kerĂźleti kihelyezett részlegen. Ami plusz 40 perc csatangolĂĄs.) Rendszerint nem futja tĂśbbre, minthogy elnavigĂĄlok a metrĂłig, a 11 megĂĄllĂł alatt pedig erĂľt gyĂťjtĂśk ahhoz, hogy utĂĄna ĂĄtszĂĄllva a villamosra, az is hazavigyen. Csak ĂĄllok csendben a falhoz szorulva, és azon kapom magam, hogy gyakorlatilag kibĂĄmulok a testembĂľl . Mintha nem a része lennék. Vagy a részem lenne (nézĂľpont kérdése). De ez jĂł. Pihentet.
Ilyenkor mĂĄr nincs kedvem beszélgetni, bugyuta vicceken hangosan nevetni, sokkal jobban esik hallgatni. Hiszen a csend olyan békés. Még akkor is, ha csak belĂźlrĂľl jĂśn. Mert az éppen elég.
Ilyenkor tudok figyelni mĂĄsokra. És érdekes: mindig mélyen elgondolkodva jĂśvĂśk fel a mozgĂłlépcsĂľn.

Most is.
A mellettem ĂĄllĂł (szintén a SOTEn, de mĂĄs szakon elsĂľéves) 2 lĂĄny mély eszmecserébe bonyolĂłdott az idĂľvel kapcsolatban. Az egyik vĂĄltig ĂĄllĂ­totta, hogy Ăľ bizony szĂśrnyen el van késve, mert 19 éves, és még csak most kezdi a sulit, bezzeg a szomszédja, aki most 22, mĂĄr mĂĄsfél éve TĂśrĂśkorszĂĄgban dolgozik (ha jĂłl értettem fél évet Ăľ is tĂśltĂśtt ott), mert mĂĄr 20 évesen befejezte az egyetemet. A mĂĄsik delikvens szaporĂĄn bĂłlogatott, és siratta a sorsĂĄt.

Tik-tak.
Te jĂł ég. Mi tĂśrtént az emberekkel? Hova sietnek? Ezért nem vagyunk boldogok, mert mindig a jĂśvĂľre ...

sponsored links