Tésztasaláta sült paradicsommal és baconnel - melegen
sponsored links
Nem ismerek embert, aki ne szeretné a tésztaételeket, akár magyaros vonalon (mákos, túrós, diós, grízes), akár például olaszos vonalon indulunk, és akkor a kínai, japán, thai és egyéb klasszikusokat még nem is említettem. Mi is lelkes tagjai vagyunk a tésztaevõk (képzeletbeli) klubjának: gyorsan elkészíthetõ, rendkívül sok módon variálható, egészséges (is lehet), és finom. A tészta halála azonban az, ha túlfõzik, nem hiába hallani mindig a tésztamester olaszok varázsszavát: "al dente", azaz "harapnivaló", "épp megfõtt, de ne túl puha" legyen az a tészta, úgy marad meg az igazi íze, jellege. Az al dente állag elérése egyébként nem valami nagy ördöngõsség, csak a tészta zacskójára írt elkészítési idõt kell figyelembe venni, bõ, lobogó vízben fõzni a tésztát, és fõleg: kóstolni, kóstolni, kóstolni. Ha már kívül puha, de még belül érzünk egy olyan "harapnivaló" részt, kész is, nem kell tovább várni. Pisti régebben sokat piszkált ezzel az "al dente mániámmal", ugyanis õ is (sok más emberrel egyetemben) egy tipikusan tésztát-túlfõzõ-nagyi konyháján nevelkedett (aki egyébként sok más fogást istenien fõz, természetesen), de mostanra már megértette és észre is veszi, hogy mi a különbség. Az pedig, hogy a nem túlfõtt tészta glikémiás indexe jobb, mint a túlfõtté, már csak hab a tésztán tortán. :-)...