Navigci
Fõoldal
Kategóriák
2014 Összes
2013 Összes
2012 Összes
2011 Összes
2010 Összes
Linkcsere Új blog ajánlásaLinkcsere
RSS
tégy úgy, mintha nem ismernél: ismerj meg!
sponsored links
Láttam másoknál.
Sok helyen.
Bennem volt a kisördög: és én? Én miért nem jutok senkinek sem az eszébe?
Aztán továbbgondoltam.
Ki akarna engem megismerni?
Mármint ki az aki úgy érzi, hogy nem ismer?
Ez a blog nem gasztroblog. Ez a blog én vagyok. Csupa nagybetûkkel. Azösszes sok gondolatom, örömöm, problémám. Az életem, általában elég kendõzetlenül.
És mellette, vannak receptek is. Mert az is az életem.
Azért csak eljutott hozzám is a felkérés, Muskátli Büfének köszönhetõen. :)
Próbálkoztam, gondolkoztam, ez sikerült. Feltételezem a hetedik pont a legizgalmasabb. ;)
1. 42-es láb
Próbáltatok már 42-es nõi cipõt találni? Gyakorlatilag lehetetlen. A gyártóknak valamiért az a sztereotípiája, hogy nincsenek 41-esnél nagyobb lábú nõk? Hahó, vagyunk egy páran.
Sõt, én még nem is tartozom ebbe a csapatba. Az enyém "csak" 41 és feles. És csak az egyik. De ez nem változtat a tényen, hogy 42-es cipõt kell hordanom.
Arról már rég leszoktam, hogy a cipõboltok kirakatai elõtt csorgassam a nyálam, felesleges. Ha eljön az a szörnyû pillanat, hogy valamilyen okból kifolyólag új cipõt kell beszerezni, egész egyszerûen besétálok minden boltba, és megkérdezem, hogy van-e abban a méretben. Az esetek 95%-ában 20 másodperc után már a következõ üzletben vagyok.
2. Jövõkép
Kisebb koromban (15-16) patológus akartam lenni. Aztán boncmester, mert a vagdosás volt a lényeg. Az egész valahogyan a sebészetbõl formálódott... de kisebb kockázattal. Csendes munkakörnyezet, kevés munkatárs, tudjátok. :)
3. Borsófõzelék
A kedvenc ételem. A legeslegkedvencebb. Az anya féle (nemszörnyülködni) vegetás rántásos borsófõzelék. Anya által elkészítve, persze. :)
4. Punk
Kamaszkori lázadásomat 13 éves punkként éltem ki. Volt ott minden, amit csak el lehet képzelni: másfél centis kiálló szöges nyaklánc/karkötõ, acélbetétes bakancs, földig lelógó bõrkabát, pink kockás nadrág, fekete együtteses-halálfejes pólók tömkelege. Minden egyes családi találkozás alkalmával a nagymamai szörnyülködés, hogy hogy nézhetek ki így/hogy hagyhatják anyáék, hogy így nézzek ki, és különben is mi lesz velem, ha nagy leszek. És tessék.
Egész normális felnõtt lettem.
5. Titkok
Hiszitek, vagy sem, nekem is vannak :) a blog ellenére is. Olyannyira, hogy mániákusan hiszem, hogy a terveim megvalósulása elõtt nem "szerencsés" hirdetni õket, mert akkor az nem fog sikerülni. Ráér utána.
6. Plüsskutya
20 évem ide vagy oda, még mindig a plüsskutyámmal alszom. (Ez Pali halála óta kiegészült az utoljára viselt sáljával.) Azzal a játékkal, amit 8-9 évesen kaptam apától. Persze nem azt mondom, hogy nélküle nem megy, de jó. Viszont most nem annyira praktikus, mert rengeteg helyet foglal a bõröndömben. :)
7. Hol is vagyok?
Gondolom nem tippelek rosszul, ha azt mondom, hogy a többségnek ez a legizgalmasabb pont.
Mióta elhagytam Perut, nem adtam túl sok információt a hol, és hogyanlétemrõl. Ez nem reklámfogás/tervezett agyhúzás akart lenni, egyszerûen magamnak is idõ kell, hogy megszokjam. Hogy valóban tudatosuljon hol is vagyok. (A mit is csinálok csak ezek után következik.) Így a második hétnél járva, már kimondhatom: itt vagyok. És maradok is.
A helyrõl annyit, hogy már jártam itt. Jártam is, tetszett is, írtam is róla, bár nem voltak feltétlenül csak pozitív élményeim. Persze az valahol nem is lenne egészséges. Az akkori kis cikkeimet visszaolvasva ezen nevettem a legnagyobbat. Van, amit meg tudnék cáfolni, de a legtöbb most is igaz, meglepõen beletaláltam. ;)
Sok helyen.
Bennem volt a kisördög: és én? Én miért nem jutok senkinek sem az eszébe?
Aztán továbbgondoltam.
Ki akarna engem megismerni?
Mármint ki az aki úgy érzi, hogy nem ismer?
Ez a blog nem gasztroblog. Ez a blog én vagyok. Csupa nagybetûkkel. Az
És mellette, vannak receptek is. Mert az is az életem.
Azért csak eljutott hozzám is a felkérés, Muskátli Büfének köszönhetõen. :)
Próbálkoztam, gondolkoztam, ez sikerült. Feltételezem a hetedik pont a legizgalmasabb. ;)
1. 42-es láb
Próbáltatok már 42-es nõi cipõt találni? Gyakorlatilag lehetetlen. A gyártóknak valamiért az a sztereotípiája, hogy nincsenek 41-esnél nagyobb lábú nõk? Hahó, vagyunk egy páran.
Sõt, én még nem is tartozom ebbe a csapatba. Az enyém "csak" 41 és feles. És csak az egyik. De ez nem változtat a tényen, hogy 42-es cipõt kell hordanom.
Arról már rég leszoktam, hogy a cipõboltok kirakatai elõtt csorgassam a nyálam, felesleges. Ha eljön az a szörnyû pillanat, hogy valamilyen okból kifolyólag új cipõt kell beszerezni, egész egyszerûen besétálok minden boltba, és megkérdezem, hogy van-e abban a méretben. Az esetek 95%-ában 20 másodperc után már a következõ üzletben vagyok.
2. Jövõkép
Kisebb koromban (15-16) patológus akartam lenni. Aztán boncmester, mert a vagdosás volt a lényeg. Az egész valahogyan a sebészetbõl formálódott... de kisebb kockázattal. Csendes munkakörnyezet, kevés munkatárs, tudjátok. :)
3. Borsófõzelék
A kedvenc ételem. A legeslegkedvencebb. Az anya féle (nemszörnyülködni) vegetás rántásos borsófõzelék. Anya által elkészítve, persze. :)
4. Punk
Kamaszkori lázadásomat 13 éves punkként éltem ki. Volt ott minden, amit csak el lehet képzelni: másfél centis kiálló szöges nyaklánc/karkötõ, acélbetétes bakancs, földig lelógó bõrkabát, pink kockás nadrág, fekete együtteses-halálfejes pólók tömkelege. Minden egyes családi találkozás alkalmával a nagymamai szörnyülködés, hogy hogy nézhetek ki így/hogy hagyhatják anyáék, hogy így nézzek ki, és különben is mi lesz velem, ha nagy leszek. És tessék.
Egész normális felnõtt lettem.
5. Titkok
Hiszitek, vagy sem, nekem is vannak :) a blog ellenére is. Olyannyira, hogy mániákusan hiszem, hogy a terveim megvalósulása elõtt nem "szerencsés" hirdetni õket, mert akkor az nem fog sikerülni. Ráér utána.
6. Plüsskutya
20 évem ide vagy oda, még mindig a plüsskutyámmal alszom. (Ez Pali halála óta kiegészült az utoljára viselt sáljával.) Azzal a játékkal, amit 8-9 évesen kaptam apától. Persze nem azt mondom, hogy nélküle nem megy, de jó. Viszont most nem annyira praktikus, mert rengeteg helyet foglal a bõröndömben. :)
7. Hol is vagyok?
Gondolom nem tippelek rosszul, ha azt mondom, hogy a többségnek ez a legizgalmasabb pont.
Mióta elhagytam Perut, nem adtam túl sok információt a hol, és hogyanlétemrõl. Ez nem reklámfogás/tervezett agyhúzás akart lenni, egyszerûen magamnak is idõ kell, hogy megszokjam. Hogy valóban tudatosuljon hol is vagyok. (A mit is csinálok csak ezek után következik.) Így a második hétnél járva, már kimondhatom: itt vagyok. És maradok is.
A helyrõl annyit, hogy már jártam itt. Jártam is, tetszett is, írtam is róla, bár nem voltak feltétlenül csak pozitív élményeim. Persze az valahol nem is lenne egészséges. Az akkori kis cikkeimet visszaolvasva ezen nevettem a legnagyobbat. Van, amit meg tudnék cáfolni, de a legtöbb most is igaz, meglepõen beletaláltam. ;)