Torta eperrel, rebarbarával és egy kevés aranybarna tojáshabbal
sponsored links
Vannak utak az ember életében, amiket bármikor végig tudna járni. Csukott szemmel. Amikor annyiszor megtetted már, hogy a lábaid maguktól tudják a helyes irányt, vagy éppen a megállást a lámpánál.
Pont egy ilyen úton tekertem hazafelé, amikor az ábrándozásból felpillantva egy igen érdekes kép tárult a szemem elé. Sötétebb bõrû nõ, egyik kezében cigi, másikban gyerek, blúz kigombolva, mellbimbók meg az arcomba meredve. Mert a kölyök éppen szünetett tartott a reggeliben.
Azt hittem rosszul látok. De nem. Ugyan vissza nem fordultam, meg biciklivel voltam (így viszonylag gyorsan történtek az események), nem káprázott a szemem.
A roszullét kerülgetett. Undorítónak tartom az ilyen igénytelen embereket.
Félreértés ne essék, nem a cigányokkal van bajom. Nem. Azokkal a cigányokkal (meg fehérekkel is, persze) van bajom, akik egésznap az utcán lófrálnak, mert luxus dolgozni, akik bejönnek a házunkba és rajtakapom, ahogyan a kabátomban matat, akik miatt át kell mennem az uttest túloldalára, mert nem tudom, hogy melyik pillanatban esnek nekem csapatostul, hátha találnak nálam valami eladhatót.
Ezért tart itt ez a világ, ahol. Miért van az, hogy egyre több helyen látok velem egyidõs, vagy alig néhány évvel idõsebb lányokat hatalmas hassal vagy már gyerekkel? Miért szül valaki, ha nem tudja felnevelni? Csak azért, hogy több legyen? Minek?????? Ezekbõl a kölykökbõl nyilvánvalóan nem lesz SEMMI, csak õk is mennek az utcára, illetve késõbb a hivatalba segélyért.
És kapnak. Naná, a hátrányos helyzetûeket támogatni kell.
De a legnagyobb szégyen az, hogy ezalatt mások hasonló összegekért napi 10-12 órákat dolgoznak.
Valakinek nincs igénye élni? Munkálkodni? Fejlõdni? Miért nem lett az ...