Hirtelen - és vĂĄratlanul - egy gyĂśnyĂśrĂť darab csirke tulajdonosa lettem. Nem akĂĄrmilyen volt a madĂĄr, az a tanyasinak mondott, kukoricĂĄn (vagy legalĂĄbbis nagyrészt azon) nevelkedett fajta, ez meglĂĄtszott a bĂľrén és kisportolt vĂĄdlijain is - akĂĄrhol is van a csirkének a vĂĄdlija, na az dundi és izmos volt.

DélelĂľtt mĂĄr azon tĂśrtem a fejem, hogyan is végezze a madĂĄr, és minduntalan elĂľjĂśttek gyerekkorom Ă­zei, az udvaron kapirgĂĄlĂł csibék mélysĂĄrga szĂ­nĂť sĂźlt csirkéi, az aranylĂł zsĂ­rkarikĂĄkkal ĂĄtszĂľtt hĂşslevesek és a bronzosra pirult rĂĄntott csibemellek, az ilyen mélyenfekvĂľ gyermekkori emlékektĂľl pedig, ahogy azt a pszicholĂłgusok is mondjĂĄk, nehéz megszabadulni.

DélutĂĄn ott termett a megoldĂĄs. Twitteren Jamie Oliver kĂ­nĂĄlta a csirkéjét, én meg azon nyomban le is csaptam rĂĄ, hĂĄt ...

Folytatás a blogon ... dallacucina.freeblog.hu/archives/2012...