Navigci
Fõoldal
Kategóriák
2014 Összes
2013 Összes
2012 Összes
2011 Összes
2010 Összes
Linkcsere Új blog ajánlásaLinkcsere
RSS
Taxco - reggelizés, bogarazás a Krisztus szoborhoz, majd séta és ezüst, ezüst és ezüst
sponsored links
Reggel én ismét hamarabb ébredtem, majd úgy gondoltam, hogy hozok Esztikének egy finom kávét a közeli boltból. Így is lett, lesétáltam a kis terünkre, majd át a zocalóra, ahol egy Oxxo élelmiszer üzletben többféle kávét és capuccinót is lehet venni. A drágám megkapta elsõ adag kávéját, így szépen lassan, komótosan összeszedtük magunkat. Mivel a szállásunkon nincs reggeli, este pedig nem találtunk pékséget - így kerestünk egy éttermet a fõtéren, ahol igazi mexikói reggelit sikerült rendelnünk. Én a blogon egyszer már kipróbáltam a Huevos Rancheros-t, amit most eredetiben, mexikói chef keze alól kaphattam meg (Ez tortilla lapon lévõ sonkaszelet, rajta tükörtojás, meg sajt, meg mindenféle jó). Eszter egy Poblano-t rendelt ami gyakorlatilag egy omlett, amibe belecsomagoltak egy csomó elõsütött poblano paprikát, meg kit tudja még mit. Ez az egész pedig le volt öntve egy zöld mártással, ami finoman csípett is. Mielõtt azonban ezt a két kímélõ reggeli fogást megkaptuk volna, elõtte frissen szeletelt papaya és sárgadinnye szeleteket kaptunk, mellé pedig kávét. Mindez egy elsõ emeleti teraszon, a lábunk alatt a kisváros fõtere és bazilikája - hát ez tényleg egy gyönyörû nyaralás.
Ezután lementünk a térre, leintettem egy VW bogár taxit, majd megalkudtunk a sráccal, hogy 200 pesóért felvisz (és vissza is hoz) bennünket a város feletti Krisztus szoborhoz. Ezek a taxik fantasztikusak - ki van szedve belõlük az anyós ülés, a jobb oldali ajtót pedig egy madzaggal húzza be a sofõr. A városban folyamatosan jönnek ezek a bogarak, majd kapaszkodnak felfelé a macskaköves utcákon. Volt olyan taxi, ahova négy termetes asszonyság szuszakolta be magát a hátsó ülésre úgy, hogy még csomag is volt náluk...
Szóval emberünk nekiindult a meredek utcáknak, mi pedig élveztük a rallyt. Az utazást úgy kell elképzelni, hogy sofõrünk egy pedált szinte soha sem használ - ez pedig a fék. Nyomja felfelé a kis bogárnak a gázt, mert hát fel kell érni, de ha szemben jön valaki, akkor sem parázik, ugyanúgy nyomja tovább - és centikre megy el a gyalogosoktól, a szegélykövektõl, a szemben lévõ autóstól. Senki nem aggódik, pedig komoly manõverek vannak le és fel - nekünk pedig fülig ér a szánk, mert ilyen élményben még nem volt részünk. Az autó a szétesés határán, a futómû és a váltó annyit kap, hogy az csak na, a szélvédõ tiszta repedés - de emberünk spanyolul elmeséli, hogy imádja ezt a melót, és imádja, hogy el vagyunk ájulva attól amit mûvel.
Felérve frenetikus látvány tárul elénk. A szobor mérete is lenyûgözõ - de az alattunk lévõ város és a környékbeli táj még ezt is felülmúlja. Fotózkodunk, szelfizünk - belõjük, hogy hol van a fõtér, hol lakunk, hol érkeztünk a városba - és próbálunk betelni a látvánnyal. Nem igazán lehet, mert tényleg lenyûgözõ.
Sofõrünk megvár bennünket, mert azért jó kis biznisz vagyunk mi neki - de hát ez egy ilyen világ. Lefelé sem nagyon használunk féket, a motorfék a leghasznosabb segítség, a kanyarokban néha szinte be is dõl az autó - fantasztikus ez az utazás. A srác nagyon élvezi, hogy lereagáljuk a frappáns trükkjeit - de tényleg látszik, hogy minden szegletét ismeri a városnak. A fõtéren épp egy ismerõs ékszerboltja elõtt rak ki bennünket, még be is kísér, és elmeséli hogy Magyarországról érkeztünk - ja a jutalék kérem nagy úr. :-)
Kicsit olyan ez a város, mint a Las Vegas - csak ott mindenhol játékgép és kaszinó van, itt pedig ugyanez elmondható, csak ékszerüzletre. Állítólag 1.000 ékszerüzlet van a városmagban, vagyis nem tudsz úgy fordulni, hogy épp ne egy ezüst boltba lépj be. Az üzletek nagyon széles skálán mozognak, de leginkább a nagyon olcsó, pár grammos, elõrecsomagolt ékszerekre szakosodott boltok viszik a prímet, illetve a másik végletként a nagyon elegáns és drága üzletek sorakoznak egymás után. Iszonyú nagy a kínálat, még bennünket is lenyûgöz ez a rengeteg ezüst, pedig mi is évekig foglalkoztunk ezüst ékszerekkel - vagyis nem idegen tõlünk ez a világ.
Visszatérünk a szállásra egy óra körül, mert a szóltak, hogy szobát kellene cserélnünk. Nem túl nagy lelkesedéssel, de megnézzük az új apartmanunkat - és önként és dalolva belemegyünk a cserébe. Az új kégli legalább akkora, mint a tegnapi, de a nappaliból nyílik egy szuper terasz, ami a bazilikára és részint a zocalóra néz. Nagy duzzogva lemondunk a kis konyhánkról, amit egyébként sem használtunk eddig...
Még egy érdekesség a délelõttrõl. Már a Krisztus szobornál is feltûnt, hogy rengeteg fegyveres katona és rendõr jelent meg, miután pedig beértünk a fõtérre - na ott aztán volt belõlük sok csak igazán. A tér egy részét le is zárták, sõt a bazilikába se lehetett bemenni. Sejtettük, hogy valami nagy fejes érkezik - úgyhogy pihenésképpen ki is ültünk mozizni. Egy idõ után érkeztek hatalmas amcsi terepjárók, egy rakás civil ruhás fószerral, akik gyorsan el is vegyültek közöttünk. Majd eltelt vagy 10 perc, amikor miden fegyveres és civil zsernyák izgalomba jött - és besuhant vagy 4-5 óriási, golyóálló üvegû terepjáró - és kiszállt belõlük VALAKI, akit már kísért is a sajtó meg a siserehad. A városka közben tökre bedugult, mert sikerül lezárni az a terecskét - ami mindent összeköt mindennel. Hogy ki volt a fószer szerintem sose tudjuk meg, de hogy politikus - az szinte tuti. Ha netalántán egy Nobel-díjas író, vagy Oscar-díjas rendezõ érkezett volna - akkor biztos nem lett volna ekkora hiszti, de egy becsületes, jól dolgozó politikus megérdemel ennyi figyelmet, ugye?
Ezek után még kulturálódtunk, shoppingoltunk egy keveset, majd én betoltam két taco pollo-t - mert ezeknek az illatoknak olyan nehéz ellenállni.
A kiadós séta után visszavonultunk heciendánkba, pihizni egy kicsit. Eszter kiült napozni a 27 fokba, én inkább az árnyékot választottam. Nagyon szükség volt erre a feltöltõdésre, mert ebben a városban le-föl mászkálni a macskakövön nem kis feladat - pláne ami korunkban. :-)
Öt óra után azonban ismét úgy éreztük, hogy vár reánk a város - úgyhogy újból nekiindultunk. Bementünk egy rakás ékszerüzletbe, néztünk nõi táskákat, kendõket - szóval klasszikus shoppingolásban volt részem - de hát ez szerintem természetes. Kerestünk magunknak olyan emléktárgyakat, amiket a bõröndben el tudunk majd vinni - vagyis üzletbe be és ki. Nem panaszként írom, mert néha erre is szükség van.
Egy idõ után, az est beköszöntével azonban ismét megéheztünk - és a végén a reggelizõ helyünkre látogattunk el. Tök jó érzés volt, hogy ahogy az étterem elõtt elmentünk, a chef és a pincérek már messzirõl integettek nekünk, mintha törzsvendégek lennénk. Lehet, hogy Õk is olvassák a blogomat? :-)
Amit ettünk, az megint telitalálat volt, mindkettõ laktató és nagyon finom választásnak bizonyult. Eszter egy Fajitas de Pollo-ban gondolkodott, ami kellõen pikáns és finoman csípõs volt, én pedig egy Enchiladas Verdes-re szavaztam, ami szintén jó választásnak bizonyult. A napocska közben persze szépen eltûnt, mi még nézegettük a fõtér nyüzsgését, majd kiültünk a teraszunkra - én blogolni, Eszter pedig olvasgatni.
Holnap sajnos elhagyjuk ezt a klassz kisvárost - ami belopta magát a szívünkbe. Délelõtt visszasuhanunk Pueblába, ahol azért még megnézünk egy-két érdekességet, majd sajnos elkezdünk készülni a hazaútra. Természetesen nagyon hiányzik az egész család, a szüleink, a gyerekeink - de rég voltunk ennyire kikapcsolva a hétköznapoktól - valós és átvitt értelemben is. Tehát holnap délelõtt még egy kis Taxco, aztán vissza a kedvenc mexikói városunkba, Pueblába. Gyertek velünk holnap is, Adios!
