Spanyol szél - torta

2014-11-22

sponsored links



A Spanyol szél torta receptjét a Marosi Ildikó szerkesztette, Bornemissza Elemérné Szilvássy Karola: Kipróbált receptek szakácskönyvében találtam és valószínûnek tartom,  hogy többek között ezt a torták is sütötték Bánffy Miklósnak. Dédnagyapám elbeszéléseire alapozva kapcsolom össze a történettel, ugyanis anyai felmenõm, néhai Máthé Ferencz a grófi birtok egykori gondnoka és mészárosa mesélte, hogy Bánnfynak habcsók lapokból készítettek süteményt. 






Hozzávalók a lapokhoz: 7 tojás fehérje, 35 dg cukorpor; a krémhez: 7 tojás sárgája, 8 dkg cukor, 1 evõkanál liszt, 7 evõkanál erõs feketekávé, 30 g csokoládé, 20 dkg vaj,10 dkg mogyoró


Elkészítése: A lapokhoz a tojásfehérjét lassú fokozaton verni kezdjük, mikor habosodni kezd, kanalanként adagolva hozzáadjuk a porcukrot és kemény habbá verjük. A habot három részre osztjuk, kevés olajjal lekent sütõpapíron kerek lapokká formázva, alacsony fokon, 30-40 percig sütjük-szárítjuk. A tojássárgát kikavarjuk a cukorral meg a liszttel, felöntjük a kávéval, beletesszük a felvágott csokoládét és vízgõz fölött, sûrûsödésig fõzzük, majd többször átkeverve, hagyjuk teljesen kihûlni. A mogyorót megpergeljük és ledaráljuk. A vajat habosra keverjük, beledolgozzuk a tojáskrémet és végül a mogyorót, majd megtöltjük a  lapokat vele. 
 


 Korabeli képek  a kastélyról és rövidített leírás innen:

 Dávid Gyula: A Bonchidai Bánffy-kastély szakdolgozatából  http://arch.et.bme.hu/arch_old/muemlek4.html  valamint 

Bíró József: A Bonchidai Bánffy-kastély könyvébõl  http://mek.oszk.hu/08700/08701/08701.pdf


A bonchidai Bánffy kastély négyszögû, nagyjából szabályos udvart körülvevõ, sarkain egy-egy köralapú sarokbástyával ellátott kétszintes, négyszárnyú épület.





A kastély berendezése nagyrészt a XVIII. századból való, darabjai részben a XV., részben a XVI. Lajos stílust képviselik. 
A pár lépcsõvel felvezetett és kovácsoltvas ráccsal díszített udvari bejárat a földszinti boltozatos festett, stukkós elõcsarnokba nyílik.

Fõbejárat:


 A két pillér által tagolt terem bejáratával szemben faragott kõkeretezésû ajtó nyílik az északi homlokzat kettõs karú lépcsõjéhez. A bejárattól jobbra a fõlépcsõház mellett nyíló boltozatos folyosó az északi szárny nyugati, földszinti sarokszobájába, gróf Bánffy Miklós dolgozószobájába vezet. Itt volt a gazdasági és személyi levéltár, valamint a tervtár. A bútorok bõr- és szövetbevonatúak. A szobából reneszánsz kõkeretezésû ajtó nyílik az északnyugati bástya földszintjén kialakított grófi hálószobájába. A szoba alacsony fa falburkolata felett a falmezõket vörös árnyalatú szalagfestés keretezi.

Bejárattól jobbra:


A XVIII. századi fõlépcsõházorsós (négyszögbabás) baluszterrel készült, mennyezetét játékos fantáziájú inda- és szalagdíszítésû-, falfülkéit kagylódíszes stukkók díszítik. A pihenõ posztamensén rokokó kõurna. A szépen profilozott kõ lépcsõfokok járósávját meander szalag szegélyû sötét szõnyeg borítja
A lépcsõfokokon méteres nagyságú, fából faragott, GBG betûkkel ellátott emberfejes sakkfigurákat helyeztek el. A sakkfigurák bécsiesen öltözött kalapos vagy föveges mellszobrokat ábrázolnak talapzaton: király, királyné, nemes testõrök, parasztok, lovak. 

 Bejárattól balra: 



Szobák:

A kastély ízlésesen, drága régi bútorokkal volt berendezve, XV. és XVI: Lajos stílusban. A falakat antik falikárpátok borították, a társalgó falán régi kínai mintás angol szövet volt, mely százesztendõsnél is öregebb lehetett, de a színek egészen frissen ragyogtak. A szalon bútorait az elõbbi anyaggal húzták be, mintája és színvilága varázslatosan hatott. 

 Ebédlõ terem:
 A  nagy ebédlõterem az emeleten volt, méreteiben egy középkori lovagteremnek is megfelelt volna.  A fény öt-öt ablakon keresztül ömlött a  terembe, a középsõk az emeleti erkélyekre vezettek. Az ablakok mély kávájába befordult a terem alacsony falburkolata, melynek hangulata összhangban volt a terem tengelyében kialakított, bélésborításos ajtók copf faragásával, ami, a jozefinizmus korára vallott. Az ablakkávák és a mennyezeten kívül a falak mintásak voltak. A négyzethálós, csillogó parketta közepén ebédlõasztal volt biedermeier székekkel. A déli oldal jobb és bal sarkában, fehér csempekályha. Az ablakok között aranyozott vitrines szekrények, bennük dísztárgyak, porcelánok. Az északi falon nagyméretû festmények: a baloldalon Vay Ádámnak, Rákóczi udvarmesterének, a jobboldalon Bethlen Gábornak álló, egészalakos képe. További berendezési tárgyak: kis asztalok gyertyatartókkal, támlás székek, majd tároló bútorok (szekrények, fiókos tálaló), empire állóóra. A tálalót és annak folyosó felõli bejáratát paraván takarta. 


Kék szalon: 

Az ebédlõtõl keletre nyílott a kék szalon, ahol két, XV. Lajos stílusú, ismeretlen mestertõl származó fehér kályha volt, az ablakokat nehéz drapériák védték. Az ablakok között egyszerû keretezésû, négyszögletes tükrök. A tüköralmáriumokon 2-2 db.Donner bronzszobrocska: Mercur, Venus, Meleagrosz és Diana. A kályhák mellett az ebédlõ felõli falon gróf Bánffy Elise álló térdképe, szemben vele gróf Bánffy Györgynét ábrázoló, barokk rámába foglalt olajfestmény volt. Az ebédlõbe nyíló jobboldali falon gróf Bánffy Miklósról készült egészalakos festmény. Az ülõalkalmatosságokkal - sziámi székek, karosszékek, szófák - gazdagon ellátott szalon szebbnél szebb bútorai a XIX. század stílusát képviselték. A világítást két darab üvegfüggõs csillár és barokk, álló rézgyertyatartók biztosították. A padlón intarziás parketta szõnyeggel, a falakon növénymotívumos festés, a mennyezeten füzéres párkánnyal keretezett szalagfonatos stukkódíszítések voltak. 




 A szebbnél szebb bútorokkal berendezett szobák között a kék szalon kék és sárga színeivel, folytatásaként a vörös szalon, vörös és sárga színeivel válik ki. A fõépület nyugati szárnyában volt a Mária-Terézia szalon, közepén kör alakú kárpitozott, hármas karosszék, felette kristály körcsillárral, a sarokban fehér, egészalakos szoborral díszített kályha, címeres hõárnyékolóval. Továbbá csigás végzõdésû cabriol lábú íróasztal, és tükörasztal, valamint XVI. Lajos stílusú ülõalkalmatosságok. 

Mária-Terézia szalon: 


Az északkeleti bástya emeletén volt a régi könyvtár, stukatúrás mennyezettel, zárható szekrényekkel (tüköralmáriummal). Hasonló stukatúrás mennyezettel. Az északnyugati bástya emeletén volt az új könyvtár, nyitott polcokkal. A polcokat, melyeket emlékiratok, lexikonok, mellett a kor minden újonnan megjelent történelmi, politikai mûve, szótára, folyóirata megtalálható volt, antik szobrok díszítették.  

Konyhaépület: 
 A földszintes délnyugati épület korai, XVIII század eleji változatához hasonlóan a fõszárny (a nyugati) tengelyén kívül emelkedik. Belsõ, nyolctengelyes homlokzata északi társához hasonlóan klasszicista arculatú maradt, nyugati frontja azonban romantikus. Csúcsíves ablakait a század második felének polgári építészetére jellemzõ, többször tördelt szemöldökpárkány díszíti. E gótikus konyhaépület mellett négyszögletes alaprajzú óratorony emelkedik, második szakaszán mélyített falmezõbe helyezett szellõzõnyílással, szintlezáró fogazott párkánnyal

Folytats a blogon ... aledakonyhaja.blogspot.com/2014/11/sp...

sponsored links

Keres?s