Skócia 5-ik nap. Szigetvilág 1

2017-12-31

sponsored links

Gondolom vártátok már a beharangozott Külsõ Hebridás beszámolót, sorry a várakozásért. Tanyánk jelen állása szerinti utolsó kettõ mangalicáját végeztük ki tegnapelõtt, tegnap pedig rá kellett pihenni a melóra, ami egy kirándulásban nyilvánult meg. Volt benne becsületes sárdagasztás, bölény látogatás, gyerekeknek hegyi úton jégen csúszkálás, parázs fölött sütögetés, majd mindezek megkoronázása a Borvizek útja program keretén belül épült egyik kis pancsoldában csobbanás. 36 fokos vízben. Egy királyságos masszázs tette volna tökéletessé a napot, de sajnos ebben nem volt részem. Csak némi elnagyol 1-2 perces könyörmasszázs a saját kiskorújaim részérõl. No meg pár erõteljesebb mozdulattal megfejelet az apájuk is a témát.
No, de így az év utolsó napján hadd idézzem fel Lewis szigetén töltött elsõ napunkat.

Nos, miután hatalmas alvás után kipihentük az elõzõ napi fáradalmainkat és a szállásra érkezõ hajrás autózást, egy alapos reggelizés, plusz számomra koffeinkészlet feltöltés után fogtuk az alapos térképünket, a Hebridás könyvecskénket és nekivágtunk a szigetnek. Nem foglak itt a sziget történelmével untatni, aki erre kiváncsi, az megtudja mindenki, gugli nevû barátjától.

Szóval alig gurultunk ki a fõútra, máris egy érdekes kupac hívta fel magára a figyelmet. Ami nem más, mint a sziget fûtõanyaga, a tõzeg, csinos kis téglatest szerûen vágva és csomókba rakva. Mindezt nyáron termelik ki, és télire talán-tán kiszárad, kicsorog belõle a víz, hogy tüzelni lehessen velük.


Ezután elautóztunk a legközelebbi kikötõig. Port of Ness következik, ahol talán az apály már tetõzött, következett a növekedés.







Csodás volt az érintetlen homok. Nagyjából arra a napra mi voltunk az elsõk akik ráléptek.











És igen...így jártam, ha csak a telefonom és a bakancsom figyeltem, a hullámokat nem :D





A kikötõben egyetlen emberrel találkoztunk, aki elmondta, hogy az ilyen tipusú növényzetnek rendkívül magas a sótartalma és ezt fogyasztják a kérõdzõk, amit ugye a mi vidékünkön kõsó nyalogatás helyettesít nekik.


Port of Ness a kikötõ felõl.


Utunk innen tovább vezetett észak fele, ezúttal Butt of Lewis (gélik nevén Rubha Robha Nais) következett, és fõleg a világítótorony.



Itt sajnos annyira barátságtalan volt a szél, hogy én bizony nem gyalogoltam el a világítótoronyhoz azt körbejárni, csak az autó mellõl kattintottam párat, aztán gyorsan vissza szélmenedlkbe a fedél alá.







Hmmm...érdekes ez a panorámafotózás.



Innen továbbautózva az út mellett egy, nagy valószínûséggel idén nyáron kitermelt tõzegréteg tárult elénk. Érdekes látvány, fõleg akik ilyenben nem fürdethetjük szemeinket itthon.



És ismét szembenéztek velünk ezek a frizurás skót kérõdzõk







Tervünk úgy szólt, hogy meglátogatjuk a Blackhouse Museum-ot. Hát sikerült zárvatartási napon akarnunk ezt, így csak kívülrõl tekinthettük meg, a belsõ, amelybõl kiderülhetne hogyan is éltek régebb errefele -azaz egy fedél alatt élt a család, tárolták a gabonát és tartották az állatokat - zárva maradt elõttünk.



Nos, ha ezt nem is sikerült megnézni, azért valamelyest közelebb kerülhettünk a Gearrannan Blackhouse Village-nél.Itt épp szezonon kívüli felújítási munkálatok zajlottak, 2 tetõt fedtek újra, nem zavartuk azt a 2-3 embert akit láttunk.





Ami ezután következett....arra nincsenek szavak. Míg lent délen, a Stonehenge a hatalmas marketingnek, a könnyebb elérhetõségnek következtében már nagyjából meg sem közelíthetõ, korlátok mindenfele, addig itt a hebridai változatnál vígan legelésznek a juhok, és simán körbejárható. Nem tapogattuk, csak megcsodáltuk, nem éltünk vissza a helyzettel, mert hát minek is azt, ugye!
Calanaish Standing Stones







Egy térkép is volt, miszerint ilyen álló kövek nem csak itt voltak a neolitikumban, hanem ahol pöttyök vannak, ott mind volt. Mára már csak a megjelölt négy helyen van látványosság, melyek közül a legkönnyebben megközelíthetõ az általunk is látogatott Calanais-i.


Rengeteg az üregi nyúl, nem igazán kaphatóak telefonos lencsevégre, nekem valamelyest sikerült. Igaz, egyedül indultam vissza az autóhoz, így csendben leshettem meg õt.


Ezután egy hídon rátértünk Great Bernera szigetére, ahol a fõ látványosság a vaskorszaki maradványokból feltárt ház. Sajnos ez egyáltalán nem kátogatható, hatalmas lakat éktelenkedett, és azt sem tudtuk meg, hogy turistaidényben meg lehet-e tekinteni belülrõl. Minden esetre érdekes látványt nyújt, hisz kiderül milyen alacsonyak is voltak akkoriban az emberek, hisz még nekem is bõven le kellene hajolnom ahhoz, hogy bemenjek az ajtón. A magam még 160-jával sem ;-)
Ilyen, nagyjából egysávos úton kanyarogtunk, itt jól látni a Passing Place-ket is.


Néhol demóta ott a két sáv.
 



Ilyen látvány mellett idõbe telt míg a vaskori házat látni akartuk.







És akkor a ház, amirõl megoszlanak a vélemények, hogy késõ vaskorszaki vagy pedig Pictish korból való. Régi, ebben kiegyezhetünk.








Mire visszaértünk Great Bernera szigetérõl Lewisre, már nagyjából besötétedett. Így egy kis Stornoway-i kitérõ után, ahol a vacsorához alapanyag beszerzés történt, visszatértünk a szállásunkra. A szobatársunk már távozott, a vendégkönyvbõl megtudhattuk, hogy Alaszkából érkezett a csaj. Hát az tény, hogy nem volt valami barátságos, pedig mi reggel próbáltunk kedvesen szóba állni vele. Õ pedig valamiért nem volt kommunikatív passzban. Remélem azért az idõjárás nem volt extrém barátságtalan vele, bár.....õ kerékpárral indult útnak reggeliben.







Mindenkinek egy kellemes szilveszteri éjszakát kívánok, virtuálisan koccintok egyet minden egyes olvasómmal. Olyan 2018-as évet kívánok nektek, amilyent szeretnétek. És remélem, hogy teljesül.
Találkozzunk jövõre ugyanitt, hisz még hátravan 3 nap a kirándulásból.

Folytats a blogon ... elkeszitettem-megmutatom.blogspot.com...

sponsored links

Keres?s