Navigci
Fõoldal
Kategóriák
2014 Összes
2013 Összes
2012 Összes
2011 Összes
2010 Összes
Linkcsere Új blog ajánlásaLinkcsere
RSS
Seherezádé elmehet a pi...ba :)
sponsored links
Ezt a tömör és velõs mondatot a hastáncgáláról hozom magammal :) Az egyel korábbi posztban már érintettem picit ezt a hastánc kérdéskört, de nem ez volt a vezérfonal, csak a díszlet :) Most hétvégén viszont beleugrottam a B-középbe :D A fenti mondat határozottan férfi szájából hangzott el (vagy szakállas nõébõl), és én mélységesen egyet tudok vele érteni:) Bár ahogy utánanéztem Seherezádé történetének, biztos lettem abban, hogy õ azért egy hangyányival többet tudott errõl az egész belsõ nõi erõ témáról. Ezeregy estén át volt képes plusz csavart vinni a a történetbe. Errõl az hastáncestrõl éppenséggel mesélhetne is az ezerkettedik éjszakán, vagy simán-lazán elõ is adhatná, tutira életben maradna, a nagyvezírt meg moshatná felfele a feleségek hada. A színpadon ugyanis ilyenkor csoda történik. Varázslat. Több is egymás után. Vagy sok kicsi. Kinek hogy tetszik. A hastáncban - gondolom én, nézõként - nincs kecmec a tekintetben, hogy, az egész elõadáson át kell, hogy süssön a táncos önmagához való viszonya. A kifejezésmód milyensége elengedhetetlenül fontos, mert a nézõkkel való közvetlen kapcsolat ugyebár adott. A tekintet az egyik kulcselem a mozdulatok mellett. Ettõl válik egységessé a történet, amikor minden porcika ugyanazt sugározza, abban van valami brutális energia. A tekintet egy kapocs a táncos és a nézõ között, és ha nem tükrözi a megnyílást, a táncos energiáit, ha nem akar magával ragadni akkor az egész elveszti a spiritualitását, márpedig akkor nem ér semmit sem. Szimpla elõadássá válik, ami után felállunk és már a körtéri hamburgeren gondolkodunk. Nem hagy nyomot, nem vésõdik be. Sok hûhó semmiért.
A napokban egy cikkben olvastam és úgy érzem telibe talált, hogy pusztán egy jó géppel, szívvel és a világra való érzékenységgel még mit sem ér az ember fotósként. Csak és kizárólag akkor érhetjük el a kívánt hatást ha lélek is van mögötte. Ez sokszorosára növeli mindazt a mondanivalót, amit meg szeretnénk jeleníteni. Ugyanez igaz a táncra is, és az a helyzet, hogy az életben bármit csinálunk, minden másra is. A lélek a kulcs. Csak az eszközeink mások hozzá. Esetükben a szem ez az eszköz :)
Zárólegben jegyzem meg, hogy van közöttünk (köztem fotós és köztük táncosok között) egy jelentõs párhuzam. Amit nekik jelent a hastánc, na nekem azt jelenti a fotózás. Ebbõl az egészbõl csak annyi a lényeg, hogy bárki megtalálhatja magának azt az önkifejezési formát, amiben kikerekedhet, amitõl ragyoghat, amitõl több lehet, amibõl boldogságot meríthet. Õk azt választották, én pedig ezt (bár ha Zuglóban laknék, biztosan járnék hastánc órákra is, hozzá, csakis hozzá, Cellihez), bár akkor kellene valaki aki hivatalból elcseszi a kedvem, mert minden oly tökéletes lenne.
Abban a szerencsés helyzetben vagyok fotósként, hogy a backstage-ben mászkálva ráhangolódhatok az õ rezgéseikre, mielõtt az egész elkezdõdik. Látom ahogy készülõdnek, ahogy izgulnak, ahogy a kis trükkjeiket alkalmazzák (gumicérna, biztosítótû, szigetelõszalag, légkalapács :D), ahogy sminkelik magukat, belövik a sérót, csillámoznak minden mennyiségben, hintenek, szórnak, reppennek, egyre színesebbek lesznek, kirakják a fellépõruháikat, redõket rendezgetnek, mosolyognak, rúzsoznak, még egyszer átfutják a táncrendet, egymásra nevetnek és izgulnak. Ez engem ahhoz segít hozzá, hogy mégse legyek kívülálló, hogy megpróbáljam kicsit magamévá tenni a hangulatot. Éppen ezért ilyenkor átmegyek csendes szemlélõbe, ami velem kapcsolatban elég furán hangozhat :D
Hat éve vagyok hastáncgála-fun, de ilyen magával ragadó elõadáson még nem voltam :) És miközben az objektíven keresztül néztem az egészet, egyrészt doppingolt, amikor megéreztem egy-két jó pillanatot, másrészt hihetetlenül sajnáltam, hogy nem nézhetem tét nélkül, mert annyira jó volt. Jó volt látni, hogy abból, ahogy készültek erre az egészre, végülis mi kerekedett ki. És a zene, te úristen a zene, amivel együtt kell dobbanni meg lélegezni. Az egyik pillanatban visszafojtott lélegzettel a másikban pedig táncra perdülni vágyó talpakkal ültem, és mûködött a szem, durván mûködött, és nagyon durván át is jött. Na valahogy így lehetett ezzel a szakállas fazon is :)
