Segítsüti átadás 2in1

2011-10-27

sponsored links


Nincs mit szépíteni, óriási a lemaradásom, de most már aztán a Segítsüti átadások beszámolói következnek 2in1! Aki  esetleg emlékszik, tavaly titkon reméltem, hátha jó sokat kell utaznunk a licitnyerteshez, illetve a vigaszágashoz és összeköthetjük a kellemest a hasznossal, vagyis mindjárt kirándulunk is egyet családilag. Ehhez képest ki sem kellett tennem a lábamat a kerületbõl, azaz de, mert az Árkád bevásárlóközpont már pont nem a XIV. kerület, ez volt a tavalyi átadás egyik helyszíne.
Bevallom, idén csak a másodperc tört részéig fordult meg a fejemben egy 5 km-nél távolabbi helyszín, de gyorsan el is hessegettem a gondolatot. Még olyan messze sem mentem, mint tavaly... De nem szaladok ennyire elõre.
A licialátnyertes személye nem okozott számomra meglepetést, ami persze egyáltalán nem baj. Drea már év közben is kifejezte azon szándékát, hogy lecsap a sütimre, bármi történjék is. Pedig akkor még nem is tudta, hogy mit sütök, mert még én sem tudtam. Licitálás közben néhány percig rezgett ugyan a léc, de végül õ nyerte meg a tortát. Illeve nem õ, hanem ÕK,  négy barátnõ, akik összetették a Segítsütire félretett pénzüket és licitáltak.  Tessék kérem õket utánozni, úgy tudom, a szabályzat nem tiltja. Álljatok össze barátok, rokonok, kollégák, dobjátok össze egy csinos kis összeget, nyerjétek meg többen a sütit és osszátok el egymás között! Ja, és õk nemcsak az én sütimet gyûjtötték be, hanem még ...

Folytats a blogon ... narancslekvar.blogspot.com/2011/10/se...

sponsored links

Keres?s