Régi idõk levesei (3.)
sponsored links
A "leves" fogyasztásában eltérõ szokások alakultak ki az idõk folyamán. Volt, aki ügyes falatokat farigcsált le a termetes gumóból, aztán mikor ezek elfogytak, hát kikanalazta a maradék lét a tányér aljából. Volt, aki rögvest feltrancsírozta az egészet, villájával még szét is nyomogatta a vajpuhára fõtt karalébét és a benne rejlõ rizses- húsos tölteléket és így egyfajta sûrû fõzelékféléhez jutott. Hanem, akárhogyan is került be a nevezetes étek a vendégek gyomrába, az ízére nem panaszkodott senki. Inkább csak arról suttogtak, azon tanakodtak a vendég urak, hogy hogyan tudott a ténsasszony télvíz idején zsenge, hamvaszöld karalébéfejekhez jutni, mikor azok a piacokon csak jó két-három hónap múlva szoktak volt primõrként megjelenni.
A babonások egyenest az ördöggel való cimborálást rebesgettek, hanem egynémely bennfentes másról pusmogott. Õk azt állították, hogy a nyomok az Endrédy grófék birtokára vezetnek ahol a messze földön híres, ezer méter mélyrõl feltörõ hõforrás vize melegítette a nevezetes üvegházakat, melyekben nemcsak a gróf úr féltett orchideagyûjteménye, hanem némely zugokban az élelmes kertészek által hajtatott, kevésbé elõkelõ, ám annál hasznosabb fõzelékfélék is megteremtek. Hogy aztán miféle fondorlatok, praktikák, netán a ködös múltba veszõ szerelmi kapcsolatok és összeköttetések segítségével jutott a grófi zöldségekbõl a ...