Régi idõk levesei (2.)

2012-01-11

sponsored links


Mikor az ivón átsietett a kis Fáncsi, liliomkezében jókora tejfölös csuporral, amit a pince hidegébõl csalogatott elõ, akkor már tudni lehetett: eljött a habarás ideje! Közben megpirultak a Popper pék híres zsemléi a platnin és az asztalokra sietõs kezek készítették oda a külön is adott tejfölt, a jóféle, csípõs paprikákat, a borecetet és a citromlét. A magam részérõl azt a különleges, karmazsin színû, zörgõsre szárított piciny paprikákat szerettem, melyeket Fáncsi kisasszony maga nevelt az erkélyén tartott cserépedényekbe ültetett haragoszöld levelû kis bokrokon. Hej, sok sóhajom szállt abban az idõben a nevezetes erkély felé, de mindhiába! Maradt a paprika, vigasztalásul. Hát, ha legalább a szívem nem is, de a gyomrom az mindig felvidult a pacalleves után... Fõleg, ha az asszonyság nekem juttatta a fazék alján rejtezõ velõs csontok egyikét is. Ma már elmúlt az is - nem is bírná az epém.
Felsóhajtott és hátralapozott a halálozási rovathoz, hátha lel benne valami ismerõst. Míg õ az apróbetûs híreket böngészte, egy másik öregúr vette át a szót.
- Én a Bendáék konyhájáról leginkább a töltött karalábéra emlékszem! Az étlapon, ami egy léckeretes fekete tábla volt csak a falon, a ténsasszony krétával felrótt macskakaparása ugyan "kalarábé levesnek" tüntette fel, hanem a törzsvendég jól tudta, hogy a "leves" az csak szerény elkeresztelése egy kiadós egytálételnek. Ugyan valóban jóféle marhahúsleves volt neki az alapja, ami mindig volt a konyhán, hanem a belevaló az nem holmi kis laskára vágott dirib-darab répaféle volt, hanem egy gondosan kivájt és kiadósan megtöltött egész fej karalábé, amibõl minden tányérba ...

Folytats a blogon ... trendoblog.blogspot.com/2012/01/regi-...

sponsored links

Keres?s