Régi idõk levesei (1.)
sponsored links
- Emlékszel, barátom, azokra a régi pacallevesekre? Nem is volt jobb vigasztalója az elõzõ este a világ bajába belebúsult férfiember kedvetlen, másnapi gyomrának! - sóhajtott fel Ede bácsi, a hajdani úri szabó mester az újságja mellõl.
- Mikor ballagtam a csikorgó hidegben az újságos kioszk felé a helyi lap vasárnapi számáért, már messzirõl megéreztem, ha a Benda-féle csapszékben pacalt fõztek! A megszokott rendtõl eltérõen, olyankor a konyhaablak egyik szárnyát is engedte kinyitni a szigorú szakácsné, holott általában csak a kertre nyíló ajtón szellõztettek. Ha az utcán végigszálló párafelhõkbõl még nem is, nem is, de a hanyagul az ablakszárny tetejére vetett háziszõttes firhangból már tudhatta a tapasztalt vendég, mire számíthat aznap délelõtt.
A konyhalány tiszte volt feltenni az odakészített pacalt az elsõ abálásra, s mikor vagy másfél óra múlva elöntötte a fõzõlevet, már hallhatta is az asszonyság bõrpapucsát klaffogni az udvaron. Akkor becsukták az ablakot, nehogy az utcáról bárki kileshesse a híres leves konyhatitkait! Bendáné megadta a módját: fazekából nem hiányzott sohasem egy pár jókora marha velõs csont, amit régi kérõje, a Gáspár hentes szállított neki. Ez adta meg a leves különleges teltségét és utánozhatatlan ízét, amit aztán jócskán felfokoztak a belevaló fûszerek: a reszelt répa, a babér, a szétnyomott fokhagymagerezdek, a frissen õrölt ...