Én mondtam, hogy legyĂźnk barĂĄtok.
Nem akarta.
Akkor Én javasoltam, hogy érezzĂźk magunkat jĂłl. Minden helyzetben. Mindenkivel. EgyĂźtt, de mégsem teljesen. KĂśtĂśttségek nélkĂźl.
Beleegyezett.

Ez tĂśrtént 4 hĂłnappal ezelĂľtt.
Én bezĂĄrkĂłztam. JĂśtt az érettségi, stressz, semmi kedvem nem volt bulizni. De még emberekkel lenni sem. FiĂştémĂĄban pedig kĂźlĂśnĂśsen érzékeny lettem: a lehetĂľ legjobban kĂśrbebĂĄstyĂĄztam magam. Egy nagyon vastag fallal, amit jelenleg belĂźlrĂľl vastagĂ­tok. Annak ellenére, hogy érzem: a hely egyre szĂťkebb.
Ezzel szemben Ăľ meglepĂľen jĂłl rĂĄérzett a dolog lényegére. Mindig mĂĄshol, mindig mĂĄssal. (Sajnos a legtĂśbbrĂľl (vagy talĂĄn az ĂśsszesrĂľl) tudok. Így, vagy Ăşgy, de eljutott az infĂł.)

Mi pedig talĂĄlkozunk. Hol tĂśbbet, hol kevesebbet. HozzĂĄtenném, hogy mint 2 barĂĄt, mert valahol Ă­gy is van, de... ez nem fedi a teljes igazsĂĄgot. Mert nem olyan, mintha "csak egy barĂĄtommal" lennék. Nem. Ott van az a valami, amitĂľl mĂĄs lesz minden.

MéghozzĂĄ iszonyĂş bonyolult.

sponsored links