Navigci
Fõoldal
Kategóriák
2014 Összes
2013 Összes
2012 Összes
2011 Összes
2010 Összes
Linkcsere Új blog ajánlásaLinkcsere
RSS
Receptek szabad variálhatósága, a kreativitás kiélése a szakácsok részérõl
sponsored links
Receptek szabad variálhatósága, a kreativitás kiélése a szakácsok részérõl
Miután korábbi receptemet - Vörösboros Jókai bableves csipekével - egy állandó látogatóm és kritikusom, blogtársam számos pontban kritizálta, úgy gondoltam, egy külön bejegyzésben is közzé teszem a válaszom:
"Igazán megtisztelõ, hogy ekkora figyelmet fordítasz szerény receptjeimnek, s mindjárt 4 megjegyzést is írsz, bár ez talán már túlzás. A receptet ízekre szedted, talán csak a vízben nem találtál kivetnivalót.
Nos, a mai gasztronómiában nincsenek tabuk. A sztárséfek járják a világot, s az ott látott, kóstolt ételeket a saját képükre formálják. De még a magyar TV-séfek is újragondolják a régi recepteket - vannak ilyen mûsorok - ahol új konyhatechnológiát alkalmaznak, nem egyszer lecserélnek összetevõket, vagy újakat adnak hozzá.
Nos, én nem vagyok sztárshéf, s képzett szakács sem, csak egy botcsinálta Hobbychef, de azt a jogot én is fenntartom magamnak, hogy az ételeket a saját ízlésemnek, pillanatnyi hangulatomnak, s a kamrám készletének megfelelõen készítsem el. Már a rómaiak is azt tartották: "Varietas delectat." Mutass nekem két egyforma halászlét, lecsót, vagy pörköltet. Nekem is van rengeteg szakácskönyvem, köztük még a múlt század elejérõl való is, de két azonos receptet nem találtam. De, ha a mai sztárséfek vetélkedõ mûsorait megnézzük, ott sem egyeznek az ételek. S az már a mindenkori zsûri ízlésértõl, összetételétõl függ, hogy melyiket hozzák ki gyõztesnek."
Nos, ennyit kívántam a szakácsok alkotói szabadságának, kreativitásának a védelmében megírni.
A jövõben sem fogom magam valamely szakácskönyv receptjéhez kötni, de még a magaméhoz sem, hiszen számos alkalommal elõfordult - mivel nem receptbõl fõzök - hogy két különbözõ idõpontban fõzött ételem nem volt egyforma, s ez igaz az összetevõkre, s a fûszerezésre is.
Persze, ha valakinek ez szimpatikusabb, üssön fel egy szakácskönyvet, s fõzzön abból. Engem mindig is zavart, hogy amikor receptet töltöttem fel, visszakérdeztek, no, és hány grammot tettem bele valamely fûszerbõl, mert az kevés, hogy megszórom ezzel-azzal.. Vagy, amikor nem volt elég, ha azt írtam, felöntöm vízzel, adjam meg, pontosan hány deci vizet öntöttem hozzá.
A nagy szakácsok ismérve, hogy állandóan kísérleteznek, új- meg új módon készítik el a kérdéses ételt
Akkor miért kellene egy XIX. sz.-i ételt tabuként tisztelni? Nem az a döntõ, hogy az elkészült étel ízletes-e? Nos, az enyém az volt. Legalább is nekem, s a két kosztosomnak ízlett, s bár egy óriási adagot fõztem a legnagyobb lábosunkban, már elfogyott (sajnos!)..
