sponsored links

Ha jĂłl emlékszem, akkor az Olasz Intézetben ettem elĂľszĂśr profiterolt, kb. Ăşgy hĂşsz évvel ezelĂľtt. Hogy ezzel most fel akarok vĂĄgni, hogy én mĂĄr akkor tudtam, hol kell jĂł profiterolt enni, amikor az emberek azt sem tudtĂĄk, hogy ez egy édesség vagy egy pillanatragasztĂłt hĂ­vnak Ă­gy? VéletlenĂźl sem. Fogalmam sem volt, mi az a profiterol, és hogy az Olasz Intézetben kĂĄvézĂł mĂťkĂśdik. Csak hĂĄt ez a ferdén felrakott magyar zĂĄszlĂłs épĂźlet pont félĂşton volt a gimi és az ikonikus MĂşzeum CukrĂĄszda kĂśzĂśtt a BrĂłdy SĂĄndor utcĂĄban. És ha a nagy fakapu nyitva volt, kihallatszott a csĂśrĂśmpĂślés és kiszĂśkĂśtt az isteni kĂĄvéillat. Így tĂśrtént, hogy egyszer-kétszer nem jutottunk el a mĂşzeumig, hanem beszĂśktĂźnk a kapun, fontoskodva és hatĂĄrozottan elsétĂĄltunk a hĂťtĂľpultig, majd rendeltĂźnk. Egy adag tiramisut. Mert azt a MĂşzeumbĂłl mĂĄr ismertĂźk, azzal mellé nem lĂľhettĂźnk. Pedig volt ott sok minden mĂĄs is, tĂśbbek kĂśzĂśtt egy nagy rozsdamentes fém tepsi, telis teli csokolĂĄdéĂśntettel, benne megannyi pufi fĂĄnkhalom. Úgyhogy egyszer vettem a bĂĄtorsĂĄgom, rĂĄmutattam a csoki dombokra és kértem egy adagot. ElsĂľ harapĂĄsra beleszerettem, pedig akkor még nem tudtam, amit a mĂĄsodik harapĂĄs utĂĄn mĂĄr igen: hogy ebben az egészben nem is a csokimĂĄz a legjobb, hanem a tĂśltelék. ElsĂľ rĂĄnézésre ugyanis nem derĂźlt ki a csokifolyam takarĂĄsĂĄban, hogy ezek a fĂĄnkok ...