A pisztrĂĄngokat AnyukĂĄm fĂľnĂśkĂŠtĂľl kaptuk pĂĄr hete. Ma a fagyasztĂłban meglĂĄttam ĂŠs pĂĄromat meginterjĂşvolvĂĄn ez lett a vacsorĂĄnk.

Mikor a pisztrĂĄngok kiolvadtak, a pikkelyeiktĂľl megszabadĂ­tottam Ăľket, beirdaltam ĂŠs besĂłztam. PĂĄr ĂłrĂĄt pihentek. PaprikĂĄs lisztben megforgattam ĂŠs bĂľ olajban kisĂźtĂśttem. Nagyon finomak lettek.

PĂĄrom rizibizivel ĂŠs mustĂĄrral ĂŠs koviubival ettem.

Közben el is felejtettem, mert nagy nyaralásban voltunk éppen, hogy 1 éves lett a blogom 26-án. Amit Anitának kezdtem el írogatni, nehogy úgy járjon mint én. Hogy úgy költözzön el otthonról fõzni sem tud. Annyit sajnálok, hogy nem a születésekor kezdtem el írni. Ez akkor még eszembe sem jutott, az oldal is úgy készült, hogy gondoltam egyet, leültem a gép elé és elkezdtem. Ami szépen lassan alakult át életrajzi, nosztalgiázós, szívemet-lelkemet kiöntõ bloggá és az esemény dús napjaink megörökítésévé. Ez nem tudom pozitív vagy negatívvá tette oldalamat, de valószínû pozitívvá mert nézettségem lassan eléri a tízezret. Ha nincs új írásom akkor is elég szép számmal nézegetik receptjeimet. Tudom kicsi szám, nem is óhajtok versenyezni a nagy gastrogurukkal, nem ezért írok. A google oldalam viszont hamarosan a százezernél jár és ez is nagyon jó. Igaz nyilvánossá vált életünk, és ezért sem említek senkit névvel. Így remélem megmarad a saját kis "magán" életünk, az olvasók pedig jól érzik magukat miközben életem szórakoztató vagy éppen szarkasztikus(sajnos ez a valóság) megnyilvánulásait olvassák, hol örömömben, hol mély depressziómban. Az idei Horvátországi nyaralásról írt oldal, tudom kritikán aluli lett, kb. úgy írtam, hogy legyek már végre túl rajta, legyen megírva és kész. Van ilyen is, so sorry.

De a lĂŠnyeg hogy: 

KĂśszĂśnĂśm mindenkinek!

MĂŠg egy kis nyaralĂĄsi lelkizĂŠs: Ăşgy mentem el, hogy enyĂŠm a vilĂĄg. Minden a helyĂŠre kerĂźlt ĂŠs minden nagyon jĂł. Ez az Ăśnfeledt boldogsĂĄg. Nehezen is mentem el nyaralni, olyan nehĂŠz volt itt hagyni a tĂśkĂŠletest. Mire vissza jĂśttem, Ăśssze omlott minden. SzerencsĂŠre van az ĂŠletemben egy ember akivel nagyon hasonlĂ­tunk egymĂĄsra, ezĂŠrt is olyan egyszerĂť minden, ĂŠs ĂŠletĂźnk is valamilyen pĂĄrhuzamban van egymĂĄssal. Elviseli a hisztijeimet, lelket Ăśnt belĂŠm. Volt hogy egy hĂŠtig sĂ­rtam ĂŠs hisztiztem a telefonba ĂŠs mindig meghallgatott. Azt mondta a kĂśvetkezĂľ pĂĄr hetet, hĂłnapot is vĂŠgig csinĂĄlja velem amit nagyon kĂśszĂśnĂśk ĂŠs soha sem fogom tudni meghĂĄlĂĄlni neki. SzĂłval, jelenleg mindketten lefele haladunk a lejtĂľn Ăľ segĂ­t nekem, tĂĄmogat, ĂŠn meghallgatom, ahhoz kicsi vagyok hogy ĂŠn tĂĄmogassam, osszam az eszet, mĂŠg nem nĂľttem fel hozzĂĄ ĂŠs nem is fogok. Én csak felnĂŠzni tudok rĂĄ, azĂŠrt amit elĂŠrt az ĂŠletĂŠben azĂŠrt, hogy Ăşjrakezdte,  ĂŠs most biztos mĂŠrges lesz, hogy ezeket leĂ­rtam. Nem fenĂŠkig tejfel az ĂŠlet, egyszer fent egyszer lent. De ilyen barĂĄtokkal, akik a rosszban is kitartanak mellettem, tudom, hogy nem hagynak egyedĂźl, mĂĄr is  pozitĂ­vabban lĂĄtom a vilĂĄgot.