Navigci
Fõoldal
Kategóriák
2014 Összes
2013 Összes
2012 Összes
2011 Összes
2010 Összes
Linkcsere Új blog ajánlásaLinkcsere
RSS
Novella a tények tükrében...
sponsored links
... ami nem kisebb feladatot teljesít, mint, hogy bemutasson egy alternatívát arra vonatkozóan, hogy hogyan segítsünk valakinek végigjárni - a rendelkezésre álló eszközeink segítségével - azt az utat, ami már nem ágazik le semerre, egy konkrét végállomása van és az is kézzelfogható távolságban: a halál.
Ettõl a témától a mi civilizált, minden ellen beoltott, tökéletességkultuszban vergõdõ, kitolódott halandóságot premisszaként kezelõ agyunk jóformán hidegrázást kap. Sõt, lassan reflexióink szelektálódnak ki ezzel kapcsolatban, amiknek köszönhetõen ösztönösen tagadhatjuk majd a létezését.
Ezen a ponton hagy ajánljak két alapmûvet a sok közül, amik nagyban hozzájárulhatnak a téma megértéséhez azt remélve, hogy befér a könnyen emészthetõek közé. Az egyik Polcz Alaine-tõl az Éjjeli lámpás, a másik pedig Elizabeth Kübler-Ross A halál és a hozzá vezetõ út címû könyve, ez utóbbi a címe ellenére rendkívül olvasmányos formában tárja az olvasó elé a tanatológia misztériumát. Akkor találkoztam velük, amikor a fõiskolán, kulturális antropológia tantárgyam keretében a háborítatlanság fogalmát boncolgattam a születés és a haldoklás mátrixában. Ma sem kevésbé aktuális, de ott, akkor, a kezdõdõ Geréb Ágnes-vihar kellõs közepén nagyon nagyot ütöttem vele, többek közt magamra is :) Mert végeláthatatlannak tûnõ viták kereszttüzébe kényszerültem, rögtön hozzáteszem okkal :) (Ezzel önmagában egyébként semmi baj sincsen, egy komplett posztot tudnék szentelni neki, hogy mit gondolok a vitáról, mint az ellentétes nézetek ütköztetésének tatamijáról.)
Most azonban csak szigorúan a haldoklás, mint végsõ soron elkerülhetetlen tény kérdéskörénél maradok, mint friss olvasásélmény, támaszkodva személyes élményeimre és a fõsuli beadandóm során végzett kis kutatómunkámra.
Okulva saját tapasztalataimból, azt mondom, hogy egészen merész témaválasztás. Fõként akkor, ha íróként tisztában vagyok vele, hogy ez több száz, még jobb esetben több ezer, más-más kultúrkörben szocializálódott embert szûrõjén fog átfolyni. És ez a szûrõ egy eléggé egyedi alkatrészünk. Majdhogynem bizton állítható, hogy nincs belõle két ugyanolyan.
Az történet helyszíne Kanada, az idõsáv pedig a 80-as évek közepe. Annak az idõszaknak a közepe, aminek az elején az AIDS többéves egészségügyben eltöltött sunnyogás után konkrétan berobban a köztudatba, ahol egyébként rendkívüli károkat okoz. Félelmet, tévhiteket, homoszexualitás-ellenességet, a gyógyíthatatlanság stigmáját.
A fõszereplõk, két fiatal, egyetemista srác. Barátok. Akik közül az egyik egy baleset utáni vérátömlesztés miatt HIV-fertõzötté válik. Ezek a száraz tények. Egészen röviden taglalva. Ételanalógiában ez a díszes tányér :) Erre pakoljuk majd az aprólékosan fûszerezett, kívülrõl kérgesre sütött, belül pedig vajpuha, harmónikus ízvilágú fõételünket. Ezt a fõételt azonban csak kis falatokban lehet elfogyasztani. Nemcsak azért, mert érdemes hosszan ízlelgetni egy-egy falatot, hanem azért mert tömény. Egyértelmûen borozgatni kell közben. Valami karcosabb vörösbort követel. Mit értek azalatt, hogy tömény? Egyszerûen azt, hogy a konkrét téma súlyát majdhogynem kisregény mérete ellenére egyetlen 5 mondatos jelenettel határozza meg számomra, nagyjából a történet közepén. De abban az 5 mondatban semmi mellébeszélés, semmi szimbolika, semmi metafóra, annyira nem, hogy az ember úgy érzi, mintha szíven szúrták volna egy recés késsel. Nem magyarázom miért. Elég ha elolvassátok.
"-Ezt nézd meg - mondja Paul. Csontvázkeze lassan feje tetejéhez nyúl. Ujjai kiválasztanak egy hajfürtöt. Meghúzza. A fürt pillanatnyi ellenállás után kijön. - Fura kis hangot ad. Te nem hallod, de a fejemben, belül fura kis hangot ad."
(Már most tudom, hogy ehhez a bekezdéshez nem fogok receptet kreálni. Iszonyú morbid lenne.)
És hogy mi köze mindehhez a helsinki illetõségû Roccamatio családnak? Akik tulajdonképpen nem is szerepelnek a novellában? Nem több, mint hogy õk az a bizonyos rendelkezésre álló eszköz, amirõl az elsõ mondatban írtam. Õk az ötlet arra vonatkozóan, hogy két fiatal, akik egyébként írói pályára készülnek, és nem utolsósorban barátok, hogyan éljék túl a halál közeledtével egyre súlyosabb kérdéseket felvetõ, nagyon fájdalmas folyamatot, amit akár úgy is hívhatunk, hogy személyiségfejlõdés. Roccamatio-ék kitalált személyek egy közösen megírt történet kedvéért, akiknek a sorsa az 1900-as évek jelentõs történelmi eseményei szerint alakul. Életre hívásuknak egyetlen célja van, hogy a család történetének szövése elvonja a figyelmet a haldokló számára az expressz gyorsasággal közeledõ utolsó percrõl. Amikor muszáj búcsúzni. Ahonnan nincs tovább. Ami után senki sem tudja, hogy mi következik és éppen emiatt iszonyú félelmetes. Amikor már szinte nem is lehet hinni az öröklétben, a lélek továbbélésében, teljesen elveszíti a jelentõségét, mert élni akarunk, és ehhez ugyanolyan reflexszerûen ösztönösen ragaszkodunk, ahogy a halál jelenlétét tagadni tudjuk. Mérhetetlenül fájdalmas mondatok sorozata. Addig soha meg nem tapasztalt érzések, az élõ lelkiismeret furdalása (az egészség arrogáns érzés) csap össze a haldokló végsõ kétségbeesésével. Mindenféle mellébeszélés nélkül. Az ember egy ponton hálát kezd érezni azért, hogy el tudja olvasni ezt a novellát. Mert az egyértelmûen bizonyítja, hogy még ÉL.
Maga a félelem kérdésköre a kulcs. Erre Pi egyébként egy komplett fejezetben (az 56.-ban) ad magyarázatot. (Szegény Pi-t lassan olyan színben fogom feltüntetni, mint egy idegesítõ, permanensen okoskodó, állandóan a kaja körül zümmögõ legyet, de mit csináljak, ha mindenre tud valami releváns és egyben szörnyen logikus választ.) Szóval mindketten másképpen félnek. Párhuzamosan. És az élõnek az a felelõssége, hogy átvegye vagy legalábbis idõrõl idõre láthatatlanná tegye a haldokló félelmét. Egyedül így segíthet. És egyetlen dologban lehet reménykedni közben, hogy nem tart már túl soká, mert nem lehet elviselni a súlyát, összeroppanni viszont szánalmas dolog lenne. Értelmet kell adni az értelmetlennek, reményt a reménytelenül gyorsan fogyó idõnek. Bölcsnek és bátornak kell lenni. Bátornak, hogy legyõzhessük a félelmet és bölcsnek, hogy ennek szükségességét felismerjük. Mindezt tenni azért, hogy az emberi méltóság fogalma triviális maradhasson a haldokló számára. A létezés két legtisztább ellentétpárjának kell összefognia, fej-fej mellett haladnia. Az életnek és a halálnak.
A testi változások részletes, sallangmentes taglalása teszi durván kézzelfoghatóvá a stádiumokat. Kábé úgy ír róla, mint én a recepthozzávalókról. Nincs cicoma, lelkizés, tények vannak. Megváltoztathatatlan tények, képekben. Mert annyira érzékletes pont emiatt, hogy végig magunk elõtt látjuk a lassan elfogyó embert. Nem lehet elhesegetni. Így lesz Paul halála végsõ soron a szereplõk és az olvasó számára is megváltás. Itt kiszállhatunk a történetbõl, kinézhetünk az ablakon, megfoghatjuk valakinek a kezét. De semmi garancia nincs arra, hogy nem fog még hetekkel késõbb is eszünkbe jutni.
Felmerül bennem, hogyha rám, olvasóra ilyen hatással van, akkor milyen hatással lehet az íróra? Bele kell halnia közben. Ez egyértelmû. És tenni mindezt olyan pátoszmentesen, hatásvadászat nélkül, ahogy csak lehet. És nekem kötelességem átélni pontugyanúgy. Különben értelmetlen több könyvet a kezembe vennem.
kép innen: www.myblindworld.com
A fõszereplõk, két fiatal, egyetemista srác. Barátok. Akik közül az egyik egy baleset utáni vérátömlesztés miatt HIV-fertõzötté válik. Ezek a száraz tények. Egészen röviden taglalva. Ételanalógiában ez a díszes tányér :) Erre pakoljuk majd az aprólékosan fûszerezett, kívülrõl kérgesre sütött, belül pedig vajpuha, harmónikus ízvilágú fõételünket. Ezt a fõételt azonban csak kis falatokban lehet elfogyasztani. Nemcsak azért, mert érdemes hosszan ízlelgetni egy-egy falatot, hanem azért mert tömény. Egyértelmûen borozgatni kell közben. Valami karcosabb vörösbort követel. Mit értek azalatt, hogy tömény? Egyszerûen azt, hogy a konkrét téma súlyát majdhogynem kisregény mérete ellenére egyetlen 5 mondatos jelenettel határozza meg számomra, nagyjából a történet közepén. De abban az 5 mondatban semmi mellébeszélés, semmi szimbolika, semmi metafóra, annyira nem, hogy az ember úgy érzi, mintha szíven szúrták volna egy recés késsel. Nem magyarázom miért. Elég ha elolvassátok.
"-Ezt nézd meg - mondja Paul. Csontvázkeze lassan feje tetejéhez nyúl. Ujjai kiválasztanak egy hajfürtöt. Meghúzza. A fürt pillanatnyi ellenállás után kijön. - Fura kis hangot ad. Te nem hallod, de a fejemben, belül fura kis hangot ad."
(Már most tudom, hogy ehhez a bekezdéshez nem fogok receptet kreálni. Iszonyú morbid lenne.)
És hogy mi köze mindehhez a helsinki illetõségû Roccamatio családnak? Akik tulajdonképpen nem is szerepelnek a novellában? Nem több, mint hogy õk az a bizonyos rendelkezésre álló eszköz, amirõl az elsõ mondatban írtam. Õk az ötlet arra vonatkozóan, hogy két fiatal, akik egyébként írói pályára készülnek, és nem utolsósorban barátok, hogyan éljék túl a halál közeledtével egyre súlyosabb kérdéseket felvetõ, nagyon fájdalmas folyamatot, amit akár úgy is hívhatunk, hogy személyiségfejlõdés. Roccamatio-ék kitalált személyek egy közösen megírt történet kedvéért, akiknek a sorsa az 1900-as évek jelentõs történelmi eseményei szerint alakul. Életre hívásuknak egyetlen célja van, hogy a család történetének szövése elvonja a figyelmet a haldokló számára az expressz gyorsasággal közeledõ utolsó percrõl. Amikor muszáj búcsúzni. Ahonnan nincs tovább. Ami után senki sem tudja, hogy mi következik és éppen emiatt iszonyú félelmetes. Amikor már szinte nem is lehet hinni az öröklétben, a lélek továbbélésében, teljesen elveszíti a jelentõségét, mert élni akarunk, és ehhez ugyanolyan reflexszerûen ösztönösen ragaszkodunk, ahogy a halál jelenlétét tagadni tudjuk. Mérhetetlenül fájdalmas mondatok sorozata. Addig soha meg nem tapasztalt érzések, az élõ lelkiismeret furdalása (az egészség arrogáns érzés) csap össze a haldokló végsõ kétségbeesésével. Mindenféle mellébeszélés nélkül. Az ember egy ponton hálát kezd érezni azért, hogy el tudja olvasni ezt a novellát. Mert az egyértelmûen bizonyítja, hogy még ÉL.
Maga a félelem kérdésköre a kulcs. Erre Pi egyébként egy komplett fejezetben (az 56.-ban) ad magyarázatot. (Szegény Pi-t lassan olyan színben fogom feltüntetni, mint egy idegesítõ, permanensen okoskodó, állandóan a kaja körül zümmögõ legyet, de mit csináljak, ha mindenre tud valami releváns és egyben szörnyen logikus választ.) Szóval mindketten másképpen félnek. Párhuzamosan. És az élõnek az a felelõssége, hogy átvegye vagy legalábbis idõrõl idõre láthatatlanná tegye a haldokló félelmét. Egyedül így segíthet. És egyetlen dologban lehet reménykedni közben, hogy nem tart már túl soká, mert nem lehet elviselni a súlyát, összeroppanni viszont szánalmas dolog lenne. Értelmet kell adni az értelmetlennek, reményt a reménytelenül gyorsan fogyó idõnek. Bölcsnek és bátornak kell lenni. Bátornak, hogy legyõzhessük a félelmet és bölcsnek, hogy ennek szükségességét felismerjük. Mindezt tenni azért, hogy az emberi méltóság fogalma triviális maradhasson a haldokló számára. A létezés két legtisztább ellentétpárjának kell összefognia, fej-fej mellett haladnia. Az életnek és a halálnak.
A testi változások részletes, sallangmentes taglalása teszi durván kézzelfoghatóvá a stádiumokat. Kábé úgy ír róla, mint én a recepthozzávalókról. Nincs cicoma, lelkizés, tények vannak. Megváltoztathatatlan tények, képekben. Mert annyira érzékletes pont emiatt, hogy végig magunk elõtt látjuk a lassan elfogyó embert. Nem lehet elhesegetni. Így lesz Paul halála végsõ soron a szereplõk és az olvasó számára is megváltás. Itt kiszállhatunk a történetbõl, kinézhetünk az ablakon, megfoghatjuk valakinek a kezét. De semmi garancia nincs arra, hogy nem fog még hetekkel késõbb is eszünkbe jutni.
Felmerül bennem, hogyha rám, olvasóra ilyen hatással van, akkor milyen hatással lehet az íróra? Bele kell halnia közben. Ez egyértelmû. És tenni mindezt olyan pátoszmentesen, hatásvadászat nélkül, ahogy csak lehet. És nekem kötelességem átélni pontugyanúgy. Különben értelmetlen több könyvet a kezembe vennem.
kép innen: www.myblindworld.com