Navigci
Fõoldal
Kategóriák
2014 Összes
2013 Összes
2012 Összes
2011 Összes
2010 Összes
Linkcsere Új blog ajánlásaLinkcsere
RSS
Nem klasszikusan anyáknapi...
sponsored links
...de engem nagyon durván megfogott mert pont ezt olvasom:
"És odasúgnám a fiúnak, hogy mindenki azt hiszi Mama meghalt. Miután eltûnt, Tiszteletes megtalálta a partra vetett fél cipõjét. Papa sosem beszélt arról a napról, amikor a sófoltos, letört sarkú cipõt beletették a régi cipõsdobozba, és elföldelték. Én a világítótoronyból néztem végig a temetést. Papa engem is magával akart vinni, de nem mentem. Azt mondtam, semmi értelme, biztos voltam benne, hogy a Mama még él.
...Miután a Mam eltûnt, megkértem Papát, hogy rendeljen a hajósoktól egy jegyzetfüzetet. Kétszáztíz oldal volt benne. Abba írtam mindent, ami történt. Mint például:
Már csak egy alma maradt a fán, Mama.
Nagyon hideg van. Papa szerint korán jött a tél. Ha most hajón vagy, remélem nem fázol.
Este elfelejtettem rendesen becsukni a bejárati ajtót. Papa poharában reggelre megfagyott a víz.
Papa tegnap tizenkilenc halat fogott, ez a rekord!
Havas a cipõd sírja.
...- A mamád egészen váratlan látványt nyújtott - mesélte Papa. - Azok a színek!
Mama vörös haja csillogott, ragyogott a sápadt napfényben, és amint az evezõs csónak közelebb ért, Papa fölfedezte mellette az aranyozott üstben ücsörgõ Pávát, ahogy büszkén mutogatja kék farktollait. Papa elõzékenyen kisegítette Mamát a csónakból, és meghívta egy csésze kávéra. Hosszú utat tehetett meg, ezt a hajába akadt õszi falevelekbõl rögtön kitalálta. Látta, hogy nem almafáról hullottak. És mialatt a Mama a kávéját itta, Papa régi csontfésût vett elõ egy különben üres fiókból, és lassan, türelmesen - mintha a halászhálóját bogozná - kifésülte Mama haját."
Mette Jakobsen, Minou szigete címû könyve, ha valakit érdekel. Amit számomra nem csak ez a nap emel a kötelezõen elolvasandók közé, hanem mert az egész könyv egy varázslat. Nincs jobb szó rá, mint a magával ragadó, az elbûvölõ. És a végtelenül szomorú.
És mivel ezen a napon, én nemcsak az anyukámra gondolok, akit bármikor felhívhatok, akit megérinthetek, aki még teljes életnagyságában létezik és ez számomra egy premissza, hanem azokra is akik szintén anyák (is) voltak, de már nincsenek, de a hagyatékuk bennem él, a nagymamára, az õ anyukájára, akirõl csak elbeszélések mesélnek, de nem hiszem, hogy létezett tõle erõsebb Nõ, ezért lehet, hogy ez a könyv, és a mondanivalója hozzám eljutott. És az sem lehet véletlen, hogy pont most olvasom. Az életben semmi sem történik véletlenül.