sponsored links

 -Emlékszel, JulcsikĂĄm, gyerekkorunkban hogy vĂĄrtuk a MikulĂĄst? Pedig a nagyobb fiĂşktĂłl hamar megtudtuk, hogy humbug az egész és a szĂźleink rakjĂĄk bele a cipĂľnkbe a kis piros celofĂĄnzacskĂłkat a mindenféle édességgel... - sĂłhajtozott Matild és lassĂş, tĂźrelmes mozdulatokkal, kitartĂłan reszelte a mĂĄsodik gĂśrĂśg narancsrĂłl is a héjĂĄt.
- HĂĄt persze! - csillant fel hĂşga szeme - Mindig elhatĂĄroztam, hogy meglesem azt a hĂ­res MikulĂĄst és végére jĂĄrok ennek a dolognak...de persze sosem tudtam fentmaradni elég sokĂĄig. Viszont hajnalban, mikor hirtelen felébredtem, elsĂľ dolgom volt a félhomĂĄlyban kitapogatni, hogy van-e mĂĄr a cipĂľmben valami?!
- Én igazĂĄbĂłl nem is a cukorkĂĄra vagy a csokira vĂĄgytam ilyenkor! Hanem arra a két szem mandarinra, ami ilyenkor mindig bekerĂźlt a zacskĂłba, mĂĄr persze akkor, ha szegény anyĂĄnknak volt ideje végigĂĄllni a sort érte a csarnokban.
- Igen, a mandarint Ăľ is nagyon szerette! Pedig neki csak apĂĄmmal kĂśzĂśsen jutott egy szem. Emlékszel a jĂĄtékukra? Kettébe vették a mandarint, és akinek kevesebb mag jutott, az mosogatott mĂĄsnap. Egyszer észrevettem, hogy a Mama csalt, ne kelljen a PapĂĄnak fĂĄradni az edénnyel...inkĂĄbb lenyelt egy pĂĄrat szegény...
- KarĂĄcsonyra meg jĂśtt a narancs! A legtĂśbbszĂśr persze az a szĂ­vĂłs rostĂş kubai, de nagynéha a Mama csak hozzĂĄjutott a selyempapĂ­rba egyenként becsomagolt, vérbélĂť ...