érzem, hogy durván fel vagyok pörögve. Már futottam, már fõztem, már fotóztam, már hajnaligolvastam, megintfutottam, de nem bírok leállni. Ma rájöttem. Hát pontosan arról van szó. Egész egyszerûen bezsongat a tavasz. Én ezt nem értem, nem is nagyon akarom, de egyszerûen hihetetlen hatással van rám. Kilõhetnének az ûrbe, visszaevickélnék a sztratoszféráig, - persze befoltoznám gyorsban az ózonlyukat - hogy onnan szupermeneselõrenyújtottkézzel csapódjak be bárhová élve. Állandóan lüktet az agyamban a zene, reggel a napszemcsi elengedhetetlen, a felkelõ nap gyilkos :) az ablak kinyitva vagy leengedve, belekaphat a hajamba a szél, nem csíp a reggel, csak egy nagyonkicsit, és a földbõl mindenhonnan ezrével emelik kalapjukat azok, akiket csak és kizárólag ilyenkor látni. A szivárvány színeiben pompázó barátaim, a sárgák a magenták, a zöldek, a rügyekhajtások, és akkor még fel sem fogtam, hogy ma madárcsiripelésre ébredtem. Látni vélem Csingilingéket, mindenfelé zsong valaki vagy valami, erre semmi de semmi más nem képes, csak a nagybetûs Tavasz. Ezt a gyönyörû százszorszépet alig vettem észre, annyira kicsi. És mégis õ az, aki a leginkább szimbolizálja amit érzek. Pedig annyira jelentéktelen, édes kis semmiség :) Tavasz. Lájk :)

sponsored links