Nagycsaládban élni jó!
sponsored links
Kikocs blogjába nem kevésszer feledkeztem már bele, szeretem a stílusát, a látásmódját, ahogy a családjáról, gyerekeirõl ír, illetve azokról, amik foglalkoztatják. Réka 7, Nándi 5, Misi 3 éves; Kikocs nyár óta önkéntes munkát végez a nagycsaládos egyesületnél. Azonban úgy tûnik, sosem volt afféle egy helyben ülõ típus...
- Gyerekkoromban virágot árultam, abból vettem az elsõ bicajomat 10 évesen, apuékkal feleztük a hasznot- mondja. - Aztán középiskolásan nyaranta anyukámék méteráruüzletében dolgoztam, a fõiskola alatt a függönyboltban, akkor már én voltam az árubeszerzõ meg kapcsolattartó is. Aztán férjhez mentem, Pestre költöztünk, befejeztem a sulit, utána egy logisztikai cégnél dolgoztam 15 hónapig, azóta valamilyen gyerekellátáson vagyok. A logisztikának folyamatosan nagy hasznát veszem.
- Milyen sulit végeztél?
- Nemzetközi kapcsolatok szakreferens vagyok. Sok nyelvet tanultam, mindenféle gazdasági területbe belekaptunk, mindenbõl tanultunk egy kicsit, egy fajta jogi-gazdasági-nemzetközi kommunikációs végzettség ez. Jó volt, és nagyon széles látókört adott, sok ajtót kinyitott elõttem, de egyik rémálmom a mai napig az, hogy még hátra van egy vizsgám...
- Hogyan került a képbe a blogírás?
- Amikor Misit vártam, itthon és a tágabb családban, barátoknak is mindenféle egyéb fontosabb problémái, plusz munkái voltak, és nagyon magányosan hordtam ki a legkisebbet. Bennem semmivel nem volt kisebb a csoda, mint az elsõvel, de a környezetem már nem sok varázslatot látott benne, ami alapvetõen érthetõ is. Úgyhogy ahelyett, hogy azon bosszankodtam volna, hogy nem méltatják válaszra a leveleimet, ömlengéseimet, fórumhozzászólásaimat, amikor Misi megszületett, blogolni kezdtem. Nemcsak magamnak, persze: mivel mindenki távol lakik, és olyan folyamatos zaj van körülöttem, mióta három gyerekem van, hogy telefonálni sem lehet normálisan, akit a családból érdekel, hogy éppen mi van velünk, tájékozódhat. Anyósom a leghûségesebb olvasóm...
- Milyen érzés volt, amikor azt tapasztaltad, hogy már nem csak a rokonok olvasnak?
- Idõnként aggaszt, ahogy lassan de biztosan nõnek a számok - két éve még összesen 6 olvasóm volt -, persze, valahol mindig örülök is neki, ha valakit érdekel az életünk annyira, hogy feliratkozzon állandó olvasónak. Tény, hogy az utóbbi évben jobban meggondolom, mit teszek közzé, csak néha lázadok fel, és leírom, ami nagyon bennem van. Abban bízom, hogy azért elég unalmas vagyok, sosem lesz több százas olvasótáborom...
- Miért gondolod, hogy unalmas vagy?
- Olyan dolgok érdekesek nekem, olyanokért tudok lelkesedni, amik másoknak nem jelentenek semmit.
- Például?
- Képes vagyok szimplán a hóesésnek örülni, vagy egy mondatnak, amit véletlenül elcsíptem, és ezek a napjaim fénypontjai tudnak lenni. Vagy benevezek a kislábnyom versenyre, csak hogy jól érezzem magam. Nekem ez esemény, a többségnek nem; nem nyerni akarok, nem hiszem, hogy van esélyünk, egyszerûen csak élvezem.
- A környezetvédelem amúgy is szívügyed, igaz?
- Igen, mert jó példája annak, hogy minden azon múlik, hogy te hogy teheted jobbá a világot. Ezért fontos nekem. Vannak barátaim, akik túlságosan megalkuvónak tartanak, mert középutat járok, elfogadok mindenkit, és szerintük ez hülyeség; én meg csak konokul megyek elõre, és teszem, amit jónak látok, mert az én családom, szomszédaim, barátaim, meg a környezetem van rám bízva. Nem a bálnák, nem a demokrácia. Csak ez a kis kör itt körülöttem.
- Az önkéntes munka alapja is ez? Jót tenni, jobbá tenni?
- Igen, alapvetõen ez a mozgatórugó bennem, hogy a környezetemben tegyek jót, ott szeressek, ott mutassak példát. És hátha lesz egy másik valaki, aki azt látja, hogy igen, ez mûködhet, és kicsit még több ember figyel oda. De az õ környezetük már az õ ...