Mókus kiképzõtábora 4. szénhidrát: krumpli
sponsored links
A jó öreg korompéj! Amerika gyümölcse, földialma, kolompér, burgonya, pityóka. Egy az amerikai kultúrnövények közül, ami jellemzõ módon elõször nem kellett a kutyának se. Aztán jöttek az éhínségek, amitõl többezer embert mentett meg. Azóta viszont- jó haver.
Többezer fajtája létezik, és mind másra jó- éppen ezért agyrém, hogy tescoban, piacon, akárhol, összehányják az összeset amit kapnak, kiírják hogy "BURGI 90/kg" és hagyják, hadd válogasson a paraszt, annak ez is krumpli, az is krumpli.
Na de kivel is fordult már elõ, hogy a sültkrumplija kemény maradt, mikor már odaégni is kedve lett volna? Hányaknak vált pempõs masszává a gulyásleves? Ki járt úgy, hogy hiába fõzte meg a gumót, krumplipüré helyett egy szilánkos törmelékhalmazt sikerült csak zúzni belõle?
Biztosan vagyunk páran. Ezért úgy gondoltam, ideje folytatni a rég mûvelt sorozatot, és folytatni a kenyér és a rizs után az alapvetõ szénhidrátokkal, és lajstromba venni a krumplit, a tésztát és a cukrot is.
Alapvetõen kétféle krumplival számolhatunk: sütéshez valóval és fõzéshez valóval. A sarkalatos különbség a kettõ közt a keményítõtartalom: elõbbi magas keményítõtartalmú, melyet amilóznak hívnak, másik alacsonyabb keményítõtartalmú, melyben inkább az amilopektin van jelen. Ez a két keményítõ a felelõs a krumpli tulajdonságaiért: ezektõl lisztes az ...